Catelyn:
Gesztenyefák
Gyermekkorom kedves fái, szívem vérzik értetek!
Csonka törzs, amitek maradt – annyi sincs már, végetek!
Nyesett ágak, aszott termés, zörgősre száradt avar…
A hiányotok, a fasor helye, kora reggel felkavar…
Tegnap, mikor erre jártam, láttalak, még álltatok!
Üres helyetek számomra lét-idegen állapot…
Megrohan sok régi emlék, nem hull többé gesztenye…
Nem rejteget már virágot a fák üde rejteke.…
Nem hull levél, nem képződik e helyen már friss avar,
Ágaikról lecsüngő pók többé senkit nem zavar…
Fényes, barna gesztenyét nem rejt táska sem tornazsák…
Nem töltik meg mama zsebét kincsükkel az unokák…
Nem farag mókás kis bábút innen többet nagypapa…
Nem lesz többet őszi hullás kopogós dob-dallama…
Nem lesz lapok között rajzra frissen préselt, szép levél…
Nem hullajtja lábunk elé a tarkaságot már a szél…
Nem maradt az utókornak, csak a fáknak hűlt helye…
Emlékét csak képek őrzik és pár régi, szép mese…
Amikor még kislány voltam… Gesztenyefák álltak itt…
Nekünk adták a gesztenyés-lehetőség százait…
Hordta drága, barna kincsem zsebében a nagymamám…
Faragott nekem játékot belőle a nagypapám…
Anya préselte levelét, mikor rajzra az kellett…
És volt eszközöm száz játékhoz, mikor másra nem tellett…
Fűztem zsinórra, gyöngy helyett, a boltomban eladtam…
Kincset keresve az avar kelepce volt alattam…
Szén helyett: hóember szeme, szája, gombja, mindene…
Mintha egy-egy kedves emlék a múlt ködéből intene…
Isten veletek ti kedves, áldott, öreg gesztenyék!
Alattatok játszotta át gyerekkorát sok nemzedék!
Köszönök most mindent, amit nekünk eddig adtatok,
Sovány vigasz ez a búcsú, nem segít már rajtatok…
De én el fogom mesélni, hogy ott álltak régen a fák,
Termésükkel telt meg ősszel táska, zseb és tornazsák…
Árnyat adtak amikor kellett, elénk szórták a kincseket…
És ezek a csodaszép fák, most már többé nincsenek…
Bicske, 2024. február 09.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése