A sáska búja

Catelyn:

A sáska búja

 

Férjhez megyek! – szólt a sáska.

Közelebbről: hajadon!

Készülődött édes nászra:

Még ezen a tavaszon!

 

Mert, amit elhatározott,

Annak úgy kell lennie!

Az első, kivel találkozott:

Így járt, el kell vennie!

 

Na, mármost a sáska legény,

Maradt volna inkább agg!

Kesergett is nagyon szegény,

                                Szorította őt a frakk!                             

 

De a nőstény nem tágított!

Vénlány bizony nem marad!

Sáska csábbal úgy csábított,

Ahogy talán nem szabad!

 

Nem maradt el így a siker,

Az ifjú sáska belement…

Nagy lagzihoz, jó nagy hitel,

Megbánod még eszement!

 

A meghívókat a szél hordta,

Kibérelték a rétet…

A kiadást már nem számolva,

Hívtak ezer vendéget!

 

El is jöttek mindahányan,

Kicsik, nagyok, egyebek…

Változatos tisztaságban,

Mindenféle egyedek…

 

Ettek, ittak, énekeltek…

Patakokban folyt a bor…

Csak éppen az érdekeltek:

Az ifjú pár nem volt sehol…

 

Elcsalta őket az este,

Vagy egy halvány lámpafény?

Egy romantikus, édes eszme?

Egy álmodozó lányregény?

 

A szerelem csalta őket,

Hangulatos bokorba…

Nekik hálót pókok szőttek,

Meghatottan zokogva…

 

Jaj, de minő, szörnyű rémség!

A nej nem leli a helyét!

Tragédia, semmi kétség:

A férj elvesztette fejét!

 

Keservesen sír az özvegy,

Nem érthetik mi bántja…

Csak egy kis, fekete pók lesz,

Egyedül a barátja…

 

Vigasztalják egymást egyre…

Mind a kettő gyászban jár…

Legalábbis amíg kegyre,

Új lovagban nem talál…

 

Évek telnek, évek múlnak…

Minden évben új tavasz…

Fejek számolatlan hullnak,

Mind a kettő szép, ravasz!

 

Bár a kettő -egy ideje-

Hiába is hisztizett!

Szegény, mivel nincs hitele,

A biztosító nem fizet…

 

Sok körülmény elég gyanús!

Özvegy, már nem először!

Szegény sáska hiába bús,

A magány mindent felőröl…

 

Lábait már ki sem teszi,

Vendégeket nem fogad…

Egyre csak a könnyét nyeli:

Sajnáld, ő az áldozat!

 

Tatabánya, 2025. 03. 25.

A moly meséje

Catelyn:

A moly meséje

 

A könyvespolcra tegnap este érkezett a moly.

A költözési szándéka úgy tűnt, hogy komoly!

Az ismerkedést azonnal a Radnótival kezdte,

Szúrós tekintetemet szinte fel se vette!

 

A Radnótiról pár lépés: egy lexikonra hágott,

Hol utat a tudományhoz kényeskedve rágott…         

Érdeklődő típusnak tűnt: pár cikkbe belesett,

Miközben ellakni jó helyet keresett…

 

De nem tetszhetett neki a papír vagy a tinta,

Vagy talán a lapokra rányomtatott minta?

A sorköz, a sortáv, a betűtípus bája?

Nem ott volt le írva a könyvmoly fabulája?

 

A horror – úgy észleltem – nem is hozta lázba,

Onnan szinte rögtön lányregényre mászna!

Ahonnan egy függvény táblázatra lépett,

Tovább is üldözte egy baljóslatú képlet!

 

A romantikus részlegen elidőzött picit,

Láttam ahogy unottan elszívott egy cigit!

Egy viccgyűjteményemen nagyokat nevetett,

De nem maradt sokáig, más helyet keresett…

 

Verseskötet -úgy vélem – egy sem tetszett neki,

Szinte láttam, hogy a fogát útikönyvre feni!

Átmászott addig is több kötet klasszikán,

Mint egy fegyvertelen, aprócska partizán!

 

Na, mármost a polcaimon elég nagy a káosz…

Azért mégis sértő, hogy engem ezért átkoz!

Élesen sivított: „Ez tűrhetetlen kérem!

Tessék a könyvek közt rendet rakni szépen!”

 

„ABC sorban, és szerző- téma rendben!”

Mérgesen ránéztem, maradjon már csendben!

De nem látta, vagy talán csak nem akarta látni?

Elindult a könyvek között lakhelyet találni!

 

Ez vékony, az vastag, abban sárga már a papír,

Emez előlapján félmeztelen szatír…

Az megtépett, ez rongyos, pár oldal hiányzik…

Azon terjedelmes kávéfolt virágzik…

 

Jött-ment a szemtelen, az idegemen táncolt!

Arcomon a szégyen, és a harag pírja lángolt!

Válogatott nagyon, a nyomorult kis féreg!

Nyugodt típus vagyok, de elöntött a méreg!

 

Ügyvéd Úr! Én esküszöm, hogy tényleg sokat tűrtem!

De ezután a bogarat fogtam, összegyűrtem!

Nem tudtam a szemtelennel kesztyűs kézzel bánni!

Nem hagyhattam könyveimen mégse lyukat rágni!

 

Eltettem láb alól, és az aprócska tetemet,

Bevallom -kidobtam, úgy, mint a szemetet…

Tisztelt Bíróság, ezúton vádalkut is kötök:

Megígérem, ezentúl csak szúnyogokat ölök!

 

Tatabánya, 2025. március 19.            

A kép forrása: MI

  

Szeretnék

 Catelyn:

Szeretnék

 

Szeretnék igazi békességben élni!

Gyűlölök rettegni, reszketni, és félni…

Gyomorgörcs szorít, ha néznek, ha szólnak…

Tudni sem akarom, mit hoz majd a holnap…

 

Ma még jó vagyok, ki tudja még meddig?

Leszek-e később is, úgy, ahogyan eddig?

Vagy talán én leszek az, akit majd űznek,

És hogyha elkapnak kardélükre tűznek?

 

Magasból mutatnak: mit is kéne látni?

Milyen lehet vajon az ő helyükben állni?

Magasból lenézni alantasan mélybe…

Parancsot kiadva, csak egy kicsit félve…

Milyen lehet, vajon nem középen állni?

Tudva, hogy megrúghat, megalázhat bárki?

Bocsánatot kérni, csak azért mert élek…

Nem tudni magam sem, milyen jogon félek?

 

Egységet kívánok, ugyanazért halni!

Csupa jót, közösen, egy szívvel akarni!

Egymás mellett – de jó volna!- békességben élni!

Azt szeretném, hogy ne kelljen senkinek se félni!

 

Nyugalmat szeretnék, ősi büszkeséget!

Összetartó -egy a haza!- hű és igaz népet!

Emelt fejjel vallani: jó magyarnak lenni!

Nem hazudni sohasem, vágyam csupán ennyi…

 

Békességet szeretnék, nyugalmat és rendet…

Szétkürtölni minden bajt: óriási csendet…

Ha kiálltunk – hiába! – nem hallja meg senki!

Nem tudom, hogy mit, mikor, hogy kellene tenni?

 

Bár érezhetném én is azt, mit az ősök régen!

                     Nem virulna arcomon -ki vagyok?- a szégyen…                        

Nem tépelődnék: ki leszek? Ki szeretnék lenni?

Miért kell a saját vérünk ellenséggé tenni?

 

Tatabánya, 2025. március 18.

Haláli

 Catelyn:

Haláli

 

A legőszintébb dolog a földön: a Halál!

Nem hazudik, kegyelmet nem ígér!

Bárhova bújnál, bizton rád talál,

És ha eljött az ideje, nem kímél!

 

A legigazabb eszme, mely ősi, és tiszta…

Mindenki tudja, hogy vége lesz…

Aki már elment, nem jöhet vissza,

Sorsát nem kerüli, bármit tesz…

 

Nem számít semmi, kinek apja vagy anyja…

Az sem, hogy kinek a gyermeke…

Nem érdekli, hogy mit ígért a papja…

Eljön, hogy ami jár, elvegye…

 

Nem tétovázik, meg van már  írva,

Mit, mikor, miként és hogy tegyen…

A maradók egymást biztatják sírva:

„Boldogabb most már egy jobb helyen!”

 

Fájt? Fáj! Még sokat fog fájni!

Egy illat, egy emlék, egy mozdulat…

Érted is eljön, de rettegve várni,

-Ki tudja mikor lesz?- Nem szabad!

 

Ha menni kell… Talán nincs mitől félni!

Nem lesz majd    semmi, csak elveszünk…

Nem tudunk – kellene? – örökké élni,

Mégis ijesztő kicsit a „nem leszünk”…  

 

Én hiszem a Halál őszinte létét!

Nem ítél el, és nem válogat!

Fájdalmat hoz, mellé megnyugvó békét,

És semmivé fakuló álmokat…

 

Tatabánya, 2025. március 18.

Kép forrása: MI

Álmodozó

 Catelyn:

Álmodozó

Attól tartok álmodom, de felébredni félek!

Túlcsordul az izgalom, és megreszket a lélek!

Borzongat az érzés, lehet hogy változom?

Miért? Miért ne? Talán... De nem tudom...

Mindig úgy éreztem, hogy lent, a földön állok!

Most ezüst-fényes szárnyakon felhők között szállok!

Magasba emelnek, az égig a vágyaim?

A remény a jövőből kuncogva rám kacsint...

Utánam nyúl hirtelen több millió kétség!

Megijeszt, a magasból leszakít a mélység!

Semmivé foszlanak a hold-sugár szárnyaim...

Nem elég erősek -félek- a vágyaim...

Két lábbal újra a valóságon állok...

Mindent a régi, megkopott fényben látok...

Miért? Miért ne? Talán... Már nem tudom...

Ne ébressz fel kérlek, ha látod, hogy álmodom!

Tatabánya, 2025. március 14.

Kép forrása: MI

Nőnapi

 Catelyn:

Nőnapi

 

Nőnek lenni: felelősség! Nőnek lenni hatalom!

Nőnek lenni… Nem kérdezte tőlem senki: akarom?

Nőnek lenni: megfelelni, olyan sok az elvárás!

Nőnek lenni… Gondoskodás, lemondás és megbánás…

 

Nőnek lenni: csupa virág, nem számít, hogy szereted?

Meglátod, hogy irigyelnek, ha a netre kiteszed…

Nőnek lenni: éjjel-nappal, mindennapos ügyelet…

Olyasmi, amiben nem tarthatsz sohasem szünetet…

 

Nőnek lenni: számon kérés… Miért és még miért nem?

Miért kérnek számon minket idegenek, nem értem…

Nőnek lenni: csupa kérdés, ha én vagyok az áldozat,

Miért szórnak -hibáztatva – mégis felém átkokat?

 

Nőnek lenni: törékenység, legyél illatos virág…

Nőnek lenni: gyenge voltál, elhagytak, a te hibád!

Nőnek lenni: könnyű neked, nő-létedért szeretnek…

Nőnek lenni: tökéletes, mások nem is lehetnek…

 

Mégis… Nőként, ha ember vagy, és mint olyan vétkezel…

Akkor veszik sokan észre, először, hogy létezel…

Mintha láthatatlan volnál, gondoskodó árny-alak…

Kinek csupán a törődés-nyomatai látszanak…

 

Nőnek lenni – akármilyen korú légy is a hajadon,

Annyi mindent felfedezel idővel majd magadon…

Sok mindent fog tanítani az életed, keményen,

De megtanulod előbb-utóbb: nőnek lenni nem szégyen!

 

Nőnek lenni… Vágy -nem tárgya! – szelíd szavú szerelem…

Nőnek lenni… Erő… Újra kezdés… Sokszor nehezen…

Nőnek lenni… Bárhogy hívjuk – legyen csupán nőnemű…

Nőnek lenni… Áldás volna? Talán, de nem egyszerű…

 

Tatabánya, 2025. március 8.

Kép forrása: MI

Légy önmagad!

 Catelyn:

Légy önmagad!

Más kedvéért megváltoznod -miért tennéd? - nem szabad!

Légy nyugodtan, úgy, ahogy vagy -tökéletlen -önmagad!

Mert lehet, hogy néhány ember "azt a típust" szereti,

Olyan is lesz -hihetetlen? - aki pont "azt" neveti!

Légy nyugodtan, úgy ahogy vagy -ha nem is tetszik - egyedi!

Boldog, aki önmagáért, nyugodt szívvel teheti!

Mihelyt mások diktálják, hogy: "Legyen hajad hupikék!"

Nagyon hamar hozzáteszik: "Legyél másabb! Nem elég!"

"Ruhád legyen neked szabott! Motoron járj dolgozni!"

Nem lesz soha elég időd új-magadat megszokni...

Ő azt mondja, ő azt szeretné, más, hogy máshogy változzál!

A népszerűségért -magadból- mennyi mindent áldoznál?

Azt mondják, hogy boldog leszel -te önmagadat kutatod...

Tényleg örülsz a változásnak, vagy mások miatt mutatod?

Fel sem tűnik, úgy mantrázod: "Valami más! Egyedi!"

Csak mert valaki megint a "másik típust" szereti...

Mások miatt megváltoznod -miért tennéd? - nem szabad!

A megtagadott tükörképed lesz majd, aki megtagad...

Sajnálom, ki saját magát elfogadni nem meri...

Megkeseredik, amint az első lépést megteszi...

Tatabánya, 2025. március 7.

Kép forrása: MI

Tavasz köszöntő

 Catelyn:

Tavasz köszöntő

Isten hozott, kedves Tavasz! Illatos, szép Kikelet!

Be kell valljam, elég hamar meguntam a hideget…

Már akkor is úgy éreztem, akkor lesz a jó világ,

Amikor a szirmát bontja, a fehérlő hóvirág…

Pedig lassan nincs már szirma, elvirágzott szinte mind…

Gyűrött virág, hervadóban, az út szélén rám tekint…

Nem volt olyan hosszú élte, tavaszt ígért: meghozta!

Szépségét, és üdeségét, szemnek, szívnek áldozta…

Akárhányszor arra jártam, bólogatott kedvesen!

Majd illatos elmúlásba hajolt, szelíd-csendesen…

Itt-ott fehérlik a fűben, egy-egy kósza, kis virág…

Kicsit szomorkás, de mégis, itt van már a jó világ!

Száz sugárral süt már a nap, fényt is ad és meleget!

A fénye mélyén ott ragyog a tavaszias szeretet!

Nem is tudom, de már jobban indulnak a reggelek,

Nem húzódom olyan gyakran, durcáskodva: nem megyek!

Nem marasztal -olyan durván – ágy, párna és takaró!

Nem csábít már lustaságra mindennap a kakaó…

Reggel, kábán bandukolva, nem látok már csillagot…

Simogató szellő igéz, friss, tavaszi illatot!

Kedves virág, fehér virág, szép tavaszi üzenet!

Meghoztad a kipattanó, jövőt rejtő rügyeket!

Mindegyik a majd-virágot, gyümölcseit hirdeti,

Pedig néha -hajnal tájban – a dér még megcsipkedi…

Isten hozott, kedves Tavasz! Örülök, hogy eljöttél!

Bólogató hóvirágban, fényben testet öltöttél!

Maradj, amíg jónak látod, igézd közénk a nyarat!

Úgy gondolom, hogy ez elég háládatos feladat!

Az út szélén fehér virág, vagyis inkább romjai…

Meggyötörték a múlandó, virágnyi-lét gondjai...

Elbúcsúzunk – hallgatólag – hulló szirma búcsút int:

“Jövőre, -ha eljössz erre-, ugyanekkor, újra, itt!”-

Bicske, 2025. március 06.

Kép forrása: MI

Kamaszos

 Catelyn:

Kamaszos

Jelenség -mint minden kamasz,

Úgy, ahogy van: egyedi!

Szülőből szól néha panasz,

Mégis – így is – szereti!

Pedig, ha a jövőt látná!

Kristálygömbje ha lenne!

Elme-baja sírját ásná,

S vele mindent temetne…

Aggodalmat, gondot, féltést,

Titkon elsírt könnyeket…

Elhamarkodott sok sértést,

Balul elsült ötletet…

Azt, ami fáj, fájt, vagy fog majd,

Csak a jövő rejti még…

Feje felett reszkető bajt,

Hazugságot: semmiség!

Első – fájdalmas – szerelmet,

Csalódást, és bánatot…

Ami fájdalmat teremthet,

És kívülre szól-látszatot…

Szerencsére nem lát semmit,

Nagyokat nyel, mosolyog…

Aggodalmát ráncok jegyzik,

Még ha nincs is komoly ok…

Fel kell nőni, ő is tudja,

Terelgeti, amíg lehet…

Habár néha kissé unja,

De ennél többet nem tehet…

Alig alszik – jár az esze,

A gyerek minden gondolat...

Merre jár, és mi van vele?

Nem hagyott el dolgokat?

A szülőben feszes az ideg,

Ezer rém-kép kergeti…

A kamasz lehet durva, rideg,

Mégis – így is – kell neki…

Mert, ha a kamasz nagy lenne,

És nem sértődne mindenen,

Biztos is lehetne benne:

A gyermek felnőtt -hirtelen…

Bicske, 2025. 03.05.

Kép forrása: MI

Preventív

 Catelyn:

Preventív

Jól tudom, hogy helytelen,

De nem élhetek szer-telen...

Az élet minden perce fáj,

Megnyugvás rám nem talál...

Az ébren-létem álmodom,

Hogy meddig? Miért? Nem tudom...

Általános érvelés:

„Mert keserves a létezés...”

Ha úgy látod, hogy reszketek:

Tévedsz, mert a föld remeg!

Ha úgy érzem, hogy zuhanok,

Épp azt sem tudom, hol vagyok...

Sikoltozva ébredek,

Hisz tévedés, hogy létezek!

Könnyek között alszom el,

Sok miért, senki nem felel...

Álmok útján rám találsz,

Csak ébressz fel, ha arra jársz!

Hívj magaddal játszani!

Nem akarlak bántani!

Szerte foszló holnapok,

Hazugság, hogy jól vagyok…

Bárki, aki rám tekint,

Megborzad: „Nézd! Már megint…”

Kering bent a fájdalom,

Itt nem segít a szánalom!

A semmi szélén lebegek,

És nem tudom, hogy nevetek…

Utcán árult csöppnyi jó,

Nyílt sebekbe szórva só…

Elfeledett boldogság...

Aki ad, mind jó hozzád!

Ha nem adják, elveszed,

Csak hinned kell, hogy jól teszed...

Nincs ki intsen, nem szabad!

Szív érted már rég nem szakad!

Árnyék vagy már, semmi más...

Elcseszett egy alkotás...

A méreg átjár, elveszel,

És nem riaszt, ha nem leszel...

Nem számít az eredet,

Talán jobb lesz: beveszed…

De nem lesz az, csak akarod,

Addig, amíg feladod…

Nincs semmid és alig élsz,

Nem vágysz, nem félsz, nem remélsz…

S ha tisztább egy-egy pillanat,

A rossz, csak ami itt marad…

A tükörképed én vagyok,

Ki nemsokára meghalok...

És követsz te is jól tudom...

„Ne tedd! Miért?” -suttogom…

Én is tudtam: helytelen,

Csak rosszkor voltam rossz helyen!

Sok -rég megbánt-, tévedés,

Csábíts az életre létezés!

Tatabánya, 2025. 03. 04.

Kép forrása: MI

Néha

 Catelyn:

Néha

Néha azt hiszem, hogy értem, de rájövök, hogy tévedek...

Mosolygom ha alszom, és könnyezem, ha ébredek...

A valóságban kergetek szép, szertefoszló álmokat...

Én vagyok a harcos... És én vagyok az áldozat...

Néha kezeimben érzem, és megdöbbent, hogy nem lelem...

Én mindenki mellett, de nagyon sokan ellenem...

Észre vesznek akkor, ha nem akarok látszani...

De hiába is kérem, hogyha senki nem hív játszani...

Néha beszélgetnék, de nem jön ki hang, hallgatok...

Mellettük ha mennék, a nyomdokukban ballagok,

És ha úgy érzem, hogy végre megérkeztem, ott vagyok,

A következő percben a start vonalra toppanok...

Néha azt hiszem, hogy minden, miközben látom semmi se...

Úgy gondolom, megvan, de sosem vágytam ennyire...

Néha szinte el is érem, pár centi és megfogom!

De hiába is küzdök -önmagammal: nem tudom!

Néha azt hiszem, hogy ennyi, de látom jól, hogy messze még!

Néha nagyon durván a porba sújt a veszteség...

Néha olyan könnyű, megvan -érzem- mindenem!

Néha nem is értem, a sorsom miért szívtelen?

Néha alig élek, néha szinte repkedek!

Néha megindulnék, de végül aztán nem merek...

Haragszom magamra, és haragszom a világra!

Úgy szeretném tudni, hogy nem volt minden hiába!

Néha örömmel tölt el, néha fáj, hogy létezek...

Ha jót próbálok tenni, rettegek, hogy vétkezek...

Néha alig várom a percet, mikor elmegyek...

Néha megijeszt a gondolat, hogy nem leszek...

Tatabánya, 2025. Március 1.

Kép forrása: MI