Kedves Jóisten!

 Catelyn:

Kedves Jóisten!

 

Kedves Jóisten! Merre járkálsz, mondd?

Nem figyelsz? Idelent sok a baj, a gond!

Nem látod, utánad milyen sokan sírnak?

Miért nem hallod meg, sohasem, ha hívnak?

 

Kedves Jóisten! Szívesen beszélgetnék veled!

Talán nem hiába veszem számra neved...

Csak kérdeznék -érdekel - miért mennek így a dolgok?

Fáj neked valami, ezért kevés a boldog?

 

Kedves Jóisten, csak azt szeretném tudni:

Miért nem lehet rögtön Mennyországba jutni?

Olyan sokan járjuk már éltünkben a poklot,

De miért kell annak is, aki sosem botlott?

 

Kedves Jóisten! Tudom, csak egy porszem vagyok,

És magam után talán már emléket sem hagyok,

De -félre ne értsd, soha nem kérnélek számon! -,

Hinni akarlak, de nem tudlak bármi áron...

 

Kedves Jóisten! Csak egy csöppnyi jót kell tenned!

Őszintén szeretnék, szívvel hinni benned!

Nem nekem, nem velem, nem magamért kérem!

Tedd meg, és jó leszek, őszintén ígérem!

 

Kedves Jóisten! Ember vagyok, tudod…

Nem érezlek, kezemet hiába is fogod…

Hiába kereslek, kutatlak, nem látlak!

Kedves, jó Istenem! Miért nem talállak?

 

Tatabánya, 2025. február 19.

Kép forrása: MI

Semmilyen

 Catelyn:

Semmilyen

 

Fiatalnak idős vagyok – idősnek meg fiatal…

Elég furcsa ez a kora fosztott lét – mint hivatal…

Felnőtt lettem, aztán ennyi – isten veled, ifjúság!

Idős korom, ne közelíts, nem vágyom én most még rád!

 

De azt hiszem ez sem jó így, semmilyen se állapot!

Hogy zajlott az alakulás -idősebbek – nálatok?

Könnyen ment, vagy nehéz volt egy kicsikét az átmenet?

Van esetleg segéd anyag, ami ezen átvezet?

 

Fiatalnak idős vagyok, idősnek meg fiatal…

Megpróbálom úgy gondolni: nem probléma, nem zavar…

De a csókolom-tól ráz a hideg, mert néni még nem vagyok!

A ráncaimmal – alig látni! – egyelőre megvagyok…

 

Nem járok már fogócskázni, fájnak már a lábaim…

Nem is olyan nagyok már a nagyra törő vágyaim…

Nyugalmon és békén kívül nem szeretnék semmi mást,

Hiszen egyre nehezebben viselem a változást…

 

Nem szeretek itthon ülni, de néha fáj az indulás!

Pihenni kell – rám is férne néhanap, ez nem vitás!

De azért ha meggondolom, ráérek még pihenni,

Persze azért óvatosan, nem kell mindig sietni!

 

Néha mintha ifjú volnék, már-már szinte szaladok!

Másnap meg csak botladozva, sóhajtozva haladok…

De többnyire így-se úgy se, vagy ahogy épp alakul…

Csak azért is megmutatom! Önmagamnak – makacsul!

 

Fiatalnak idős vagyok, idősnek meg fiatal…

Elég furcsa, kettős érzés: eső után zivatar…

Megbékélek előbb-utóbb, nincsenek már érveim…

Nem tudom, mit hoznak-visznek tova szálló éveim…

 

Hogyha egyszer idős leszek, és biztos nem fiatal,

Azt hiszem, hogy akkor lesz a helyzet az, hogy nem zavar…

De jelenleg felnőtt vagyok, semmi több vagy kevesebb…

Reménykedem csupán, hogy már nem lesz ennél nehezebb…

 

Tatabánya, 2025.  február 2.