Mit szeretnék?

 Catelyn:

Mit szeretnék?

Karácsonyra mit szeretnék? Minden házba meleget!

Sose fogyjon ki a jóság, jóindulat, szeretet!

Vetett ágyat, puha párnát, ölelgető takarót…

Elég enni- innivalót, ízlés szerint csupa jót!

Fedett otthont, és hogy legyen, aki oda hazavár!

Boldog mesét, ne károgja senki benne: soha már!

Fényes fenyőt, rajta csüngő, tarka-barka díszeket!

Ne csúfítsa könny vagy bánat az ünnepi díszletet!

Fehér havat, ropogósat, szépen szálló hógolyót!

Eresz alá sok jégcsapot, csepegősen olvadót!

Ablakokba jégvirágot, szélsebes szánt, korcsolyát!

Legyen vidám egész télen – tart amíg tart – a világ!

Keringőzve hulló pelyhet, az égen fényes csillagot!

Könyhák ölén -mint a nagyi! - emlék-teli illatot…

Csengő hangra felbukkanó, elfeledett csodákat!

Töltse meg az ünnep fénnyel a szíveket és szobákat!

Mány, 2024. november 25.

Kép forrása: MI

Angyali

 Catelyn:

Angyali

Vajon az angyalok emberekből lesznek?

Vagy csupa jóságból angyalnak születnek?

Fejük felett glória, vállaik közt szárnyak...

Felemelik őket az égig érő vágyak...

Mindig imádkoznak, másként nem is szólnak?

Gyötri őket kérdés: mit hoz majd a holnap?

Léptük nyomán csendül a felhők között ének?

Vajon ők is tudják, hogy ábrándosan szépek?

Vannak hétköznapok, vagy minden napjuk ünnep?

Tudják, mi a bűn, vagy azt hogy mi a bűntett?

Milyen nehéz lehet mindig jónak lenni...

Mi a jobb meghalni vagy angyalnak születni?

A született angyalok talán sosem éltek...

Megkapták azt, amit lehet, nem is kértek...

Lennének-e vajon egy napra csak emberek...

Élni, tudva azt is hogy halniuk nem lehet?

Az angyallá vált ember - vajon tényleg igaz?

Nem csak egy tanmese vagy keser-édes vigasz?

Mennyi munka lehet, fel, a Mennybe jutni?

Érdemes érte küzdeni? De szeretném tudni!

Vagy talán mégsem. Maradjon a remény!

Van saját életem, habár néha kemény...

Olyan-amilyen, de mégis csak egy élet...

Tartogat -nem glóriát-, de azért néha szépet...

A vállaim közt -úgy hiszem - nem feszülnek szárnyak...

Nem emelnek egekig nagyra törő vágyak...

Próbálok -igyekszem- rendes ember lenni,

Hogyha már nem tudtam angyalnak születni...

Tatabánya, 2024. November 20.

Kép forrása: MI

Recept

 Catelyn:

Recept

Legyen minden nap karácsony! Sok ajándék nem kell...

Meglephetjük egymást tiszta szeretettel...

Egyszerű ajándék, nem is kerül sokba...

A világból mégis, mintha gyorsan fogyna!

Nem kell szabni, vágni, keleszteni, főzni...

A lelkünk mélyén kell csak egy kicsit elidőzni,

Mert ami kell hozzá, nem a polcon terem...

A hozzávalóiból a szívem tele merem:

Három bögre türelem, másfél marék ideg...

Keser-édes nevetés -ne is kérdezd: minek?

Nyugalom, amennyi van, ne is spórolj vele!

Jószándékból ehhez mérve elég csak a fele...

Idő - nem is érdekes milyen mértékkel váltod...

Kedvesség, a legjobb hogyha kis kockákra vágod!

Optimizmus - nagy csipet- jókedv -csapott kanál...

Erő - újra kezdeni, hogyha megbotlanál!

Megbocsátás, belátás, ízlés szerint mérve,

A tökéletlenséget sem söpörheted félre!

Óriási mosolyból kerül rá a masni...

Ugye milyen egyszerű ajándékot adni?

Nem kell a karácsony, legyen ünnep minden napunk!

Adjunk szeretetet többet, mint amennyit kapunk!

Hiszen a világnak szüksége van sokra,

De egyre inkább úgy tűnik, mintha csakis fogyna...

Buszon, 2024. November 19.

Kép forrása: MI

Publikációim

 Itt szerepelnek azok a kötetek, amelyekben egyik-másik írásom szerepel.

https://webshop.marsbook.hu/index.php?post=start_shop_konk&title=Bennem_elo_vihar_es_csend

https://webshop.marsbook.hu/index.php?post=start_shop_konk&title=A_Legjobb

https://webshop.marsbook.hu/index.php?post=start_shop_konk&title=Letvagytalansag

https://webshop.marsbook.hu/index.php?post=start_shop_konk&title=Allat_kinalat

https://webshop.marsbook.hu/index.php?post=start_shop_konk&title=Involucioink

https://webshop.marsbook.hu/index.php?post=start_shop_konk&title=Fenyvesztve

https://moly.hu/konyvek/holdtitok

Élni szeretnék!

 Catelyn:

Élni szeretnék!

Nem csupán létezni: élni szeretnék!

Nem napról napra, mint bárki más!

Nem gondolkodni, mit is tehetnék,

És hogyan lesz később a folytatás...

Nem számolgatni a polc előtt állva,

Erre vagy arra futja még?

Könnyekkel küzdve, annyira drága...

Elkeseredve: nem elég!...

Nem létezésre, az életre vágyom!

Ne legyen mindennap a gond...

Elérhetetlen lenne az álom?

Akarok küzdeni? Nem tudom...

Élni szeretnék, a létezés fáraszt...

A mindennapok harca... Mert élni kell...

A mindenség keserű könny szagot áraszt,

Csak az inger küszöböt nem éri el...

Én élni akarok! Tiszta örömmel!

Élni, ahogyan bárki más...

Nem létezni, átitatva közönnyel...

Majd holnap... De mindegy a folytatás...

Talán majd egyszer, ha eleget voltam...

És emlék csupán, hogy léteztem...

És feledésben fekszem eleven-holtan...

Talán úgy érzem, majd, hogy élhettem...

De akkor már mindegy lesz, nem kérdi senki...

Talán majd felelni sem akarok...

Van e értelme a világon lenni,

Ha csak az álmok azok, mik szabadok?

Tatabánya, 2024. November 2.

Kép forrása: MI

Most még emlékszem...

 Catelyn:

Most még emlékszem...

Most még emlékszem... Ismerlek téged... Azt is tudom, hogy fontos vagy...

De félek, rettegek attól a perctől, amikor nem működik úgy az agy...

Tudom, hogy láttalak... Valahol... Régen... Csak épp a nevedet nem tudom...

Sírás kerülget, elönt a szégyen... Ne haragudj, kérlek! -suttogom...

Most még emlékszem... Vannak még szavaim, el tudom mondani, most még lehet...

Elmondom mielőtt a feledés homálya mindent, mi fontos volt, eltemet...

Bocsáss meg mindig! Tegyek majd bármit, tudd, hogy az már nem én leszek...

Bocsáss meg mindent, annak kedvéért, aki a testemben létezett!

Nem mindig fogom tudni, mit mondok, és nem fogom érteni, hogyha fáj...

Mérges leszek, ha kutatok egyre, de a nyelvem a jó szóra nem talál...

Nem ezt akartam, nem így akartam, mit is mondtam? Már nem tudom...

Kiabálok veled, érts már meg végre! És ne haragudj, kérlek...-suttogom...

Most még emlékszem... Tudok még járni, és megoldom, tudom, hogy dolgod van...

És nem panaszkodom, annyira várom, hogy éld az életed boldogan!

Sírok, amikor nem látja senki, siratom az elszálló éveket...

Fogadom némán, csak úgy magamnak, nem keserítem az életed...

Most még emlékszem... Ki tudja meddig? De hogy mit is mondanék, nem tudom...

Büszke vagyok rád! Szeretlek téged! Sohasem feledlek-suttogom...

Ezt is magamnak, ne hallja senki, csodálkozva: ez most mit beszél?

Annyira halkan, ahogyan nem tud suttogni senki csak a szél...

Láttam már másnál, hogy nyel el mindent a felejtés néhány perc alatt...

Összemosódik a lesz és az elmúlt, és örökké dermed egy pillanat...

És nem értjük egymást, hiába akarjuk, sírva, hogy minden „mint rég” legyen...

Ezt szeretném elmondani, akkor, mikor a szavakat már nem lelem...

Bocsáss meg mindenért, mert nem fogom tudni, és kárt okozni sem akarok!

Olyan lesz talán, mint egy hatalmas ajtó, amin hiába kaparok...

Nem zárom magamra, nincs nálam a kulcsa, az elmém mi önmagába zár...

Nem fogom tudni – nem is számít talán -, hogy lázongó lelkem épp merre jár...

Test leszek pusztán... Ezernyi emlék, sok elmúlttá olvadó pillanat...

Az akkori jelenért -nem nekem címzett -elkerülhetetlen, új harag...

Most még emlékszem... Nem haragszom, most sem, és majd akkor sem akarok!

Remélem mégis, más úton járok és másféle vég felé haladok...

Most még emlékszem... De ha majd mégsem... Te fogod tudni, hogy ki voltam...

És ha kihagy az agyam, vagy botlik a nyelvem, tudod, hogy nem arra gondoltam...

És ha tiltakozom, ha nem értek egyet, ha dacolok vagy akár duzzogok...

Tégy úgy... Legyen jó neked... Mert én már ki tudja hol vagyok...

Buszon, 2024. Október 30.

Kép forrása: MI