Vissza fogok jönni

 Catelyn:

Vissza fogok jönni

Hogyha megtehetem, én vissza fogok jönni,

A régi barátokhoz néha beköszönni!

Rájuk huhogni -csak úgy üdvözlésként, halkan!

Nézni, ahogy sírnak, ha felhangzik egy dallam…

Kopogtatok párat, a fájdalmas, mély csendben.

Jelezni feléjük, hogy velem minden rendben!

Hogy lehetne másként? Bár én úgysem bánnám!

Elég lenne, hogyha őket békén látnám!

Hogyha megtehetem. Miért ne tehetném?

Ha nem is olyan gyakran, mint ahogy szeretném,

Ünnepekkor talán, vasárnap is néha,

Vagy ha eszükbe jut, egy kedves régi tréfa…

Ősszel, mikor esik, és ha tarkák a levelek.

Ha vidáman kacagnak fel idegen gyerekek.

Ha jégvirág dermed az ablakokon szépen,

Vagy napsugár siklik át, ragyogva a jégen…

Jövök majd, amikor aláhull az este…

Akkor is, ha túl nagy a mindennapok terhe…

Ha szökve is, de jövök, akkor is, ha hívtok…

Veletek örülni, vagy búsulni, ha sírtok!

Hogyha megtehetem. Meg is fogom tenni!

Aprócska változás csak egy másik síkon lenni…

Engem nem zavar majd, hogyha nem is láttok…

Én tudni fogom így is, hogy gondoltok rám, vártok!

Tatabánya, 2026. január 20.

Kép forrása: MI

Emlékkönyv

 Catelyn:

Emlékkönyv

Nagy divat volt az emlékkönyv, mikor kicsi voltam!

Az utolsót -volt pedig pár- szeretettel óvtam!

Felnőtt fejjel ismertem meg értékét, hisz kincs!

Olyan is írt bele, aki -jaj, de fáj! - már nincs...

Néha-néha előveszem, mi van bele írva?

Emlékkönyvet olvasgatni nem lehet, csak sírva...

Nem művészi minden ábra, a szándék volt csak komoly...

Felderül a szeretettől arcomon a mosoly...

Szamárfülbe titok rejtve: olvasója szamár!

A jelen és a múltam között szétfoszlik a határ...

Ezer emlék rohan felém, karjaim ölelésre tárom,

Hogy újra akkor és ott legyek tiszta szívből várom!

Ezt a verset de szerettem! Én is írtam másnak!

Örök emlékül volt szánva... Nekünk? A változásnak?

Örökké barátok leszünk! Nem foglak elfeledni!

Ma már tudok -hittük pedig - ezeken is nevetni!

Nem emlékszem... De rég láttam! Miért is írt nekem?

Szerintem a mai napig nem tudja a nevem...

Neki hogy került kezébe az én kedves könyvem?

De hiányzik! Itt volna bár! Kicsordul a könnyem...

Titkosírás! Mit jelenthet? Vajon ő még tudja?

Megkérdezzem? Olyan rég volt... Csak ennyire futja...

Nem is fontos. Talán nem is volt igazán soha...

Mégis... Talán... Írjak neki? Vajon hogy mehet a sora?

Felnőttünk, szanaszét szórt bennünket az élet...

Így alakult egymás ellen egyikünk sem vétett...

Talán nem is emlékszik már. Én is csak a könyvből...

Nem látom, hogy ki, mit rajzolt a feltörő könnytől...

Az utolsó oldalnál elhagy a sok vendég...

A múltba olvad vissza minden kopott emlék...

Vajon más is őrzi? Előveszik néha?

Vagy ma már ez is csupán divatjamúlt tréfa?

Tatabánya, 2024. 12. 19.

Kép forrása: MI