Elmúló

 Catelyn:

Elmúló

Nézem, ahogy táncát járva aláhull egy falevél…

Illeg-billeg tarka-barkán, ahogy forgatja a szél…

Hallhatatlan zenét követ, minden mozdulata báj!

Elhiteti a világgal: az elmúlás nem is fáj!

Néha alá kap a szellő, emelgeti: itt vagyok!

Kisérik a mozdulatot keserédes illatok…

Pirul az ősz, ezidáig soha nem jött zavarba!

Belerejti leveleit -titkosan – az avarba…

Pókhálóra gyöngyöt fűzve használja a harmatot,

Száraz ágak recsegése szolgáltat halk dallamot…

Ködfátyolt borít a tájra, mintha minden álmodna!

Őszi álmot, miben minden levelekkel táncolna!

Ősz van újra, keserédes, tarka-barka, illatos…

Őszi égbolt, egyre korábban lesz este csillagos…

Néha-néha esőt szitál, ködöt sző a világra…

Elmúlást szór -jót igérve – fűre, fára, virágra…

Nézem csendben a lehulló tarka-barka levelet…

Meggyászolom -hiszen elmúlt – magáért egy keveset…

Átadom magam a szépnek, elhiszem, hogy álmodom…

Remélem, ha üt az órám, én is ekképp távozom…

Mány, 2025. 09. 01.

Kép forrása: MI

Évszak váltás

 Catelyn:

Évszak váltás

 

Az ősz belépett az ajtón csendben.

A nyár akkor még csak búcsúzott.

Megkérdezte tőle, hogy: -Minden rendben?

Majd pakolni kezdte, hogy mit hozott…

 

Nagy volt a kosara, elfért ott minden!

Kinek ezt, kinek azt – gazdagon…

Válogatott belőle derűsen, frissen,

És szétterítette az asztalon…

 

Iskolakezdést, és illatos könyvet!

A járdákon koppanó gesztenyét!

Madárdal fosztotta hajnali csöndet…

Gurultak a kincsei szerteszét…

 

Lehulló levelet, levelek táncát…

A virágok tövébe szirmokat… 

Korai hold-keltét, csillagfény-lámpát,

Elmúlást takaró titkokat…

 

Harmatos pókhálót, ködöt a rétre.

Ottmaradt gyümölcsöt ágakon…

Esőfelhőt festett szürkén az égre,

És aratta a semmit is szárazon…

 

A fejét csóválta, a nyár alig termett…

A végén csak riadtan kapkodott…

Az elmúló időben dorgálást sejtett,

De javítani végül már nem tudott…

 

Mosolygott az ősz, hiszen erre is gondolt.

A kezei nem voltak üresek:

A kosarából szelíden nyárutót bontott,

És eltolta kicsit a szüretet…

                                                                                            

A nyár hálás mosollyal lépett a múltba,

Megtette, azt, amit tehetett…

Az ősz beletúrt a nagy kosárba újra,

És mindent elnézve nevetett…

 

Tatabánya, 2025. augusztus 31.

Kép forrása: MI

Nyári

Catelyn:

Nyári

 

Kukorica, napraforgó, repce.

Cserebogár, szitakötő, lepke.

Ciripelő szöcske had a réten.

Ismerős mind, épp olyan, mint régen!

 

Érlelő nyár, szelíd, esti zápor.

Méz-illatú, gyümölcs-termő mámor.

Tarka virág bólogat a réten.

Éppen olyan, mint ahogy volt régen!

 

Fehér felhők szállnak fent az égen.

Gomolyognak, egymás után szépen.

Hold-sugaras, csillagfényes égbolt.

Pattogó tűz. Olyan mind, mint rég volt!

 

A mindenségből alá hulló dallam.

Lágy gitárszó, valahonnan, halkan.

Az este selymén szerte foszló ének.

Emlékek, mik vissza-visszatérnek.

 

Csobban a csend, szétfolyik a semmi.

Egészen más – mint ahogy volt – lenni.

Múlt idéző, sok megkopott frázis…

Nemsokára „volt” lesz ez a nyár is…

 

Tatabánya, 2025. augusztus 1.

Kép forrása: MI

Mentalitás

Catelyn:

Mentalitás

 

Nem születtem Afrikában – nem bírom a meleget!

Eszkimó sem vagyok, épp csak túlélem a teleket!

Kínaiul nem beszélek, nem ott van az ős-hazám,

És csodálkoznék, ha valaki mandarinul szólna rám…

Ne is kérdezz franciául – nem hinném, hogy felelek.

Széttárom majd karjaimat – többet nem is tehetek…

Bezzeg, hogyha belga lennél – ami szintén nem vagyok,

Értetlenül mosolyogva kívánhatnánk szép napot!

 

Nem megyek Ausztráliába nem bírom a pókokat!

Skorpiót és mérges kígyót – találnék ott jó sokat…

A krokodilt sem kedvelem,  és be kell valljam igazán:

Örülök, hogy a Nílus vidék sosem lesz az én hazám!

 

Spanyolország – marha meleg, túl sok ott a turista!

Ugyanez a helyzet, hogyha elutaznék Párizsba!

Tengerpartok – biztos esne, hogyha oda érkeznék…

Unatkozom, melegem van, nem tudom, mit élveznék?!

 

Írországban mindig esik, Anglia meg túl nemes…

Grönlandon meg túl sok a jég, vigyázni kell, el ne ess!

Görögország, Olaszország -oda megy, ki teheti…

Nem zavarja a nagy tömeg, az is lehet, szereti!

 

Én nem szeretem a tömeget, hosszú útra nincs pénzem…

Mennék mégis -nem jó itthon! – hogy is van ez? Nem értem…

Egy lakatlan sziget lenne  -vagy még az sem? - nekem jó…

Vagy egy messzi, nyugis bolygó - csak drága az űrhajó…

 

Sok a gondom, hol lenne jó? Megoldást most nem tudok…

Bökdösöm a térképet, hogy ide-oda, hogy jutok?

Ez se jó, és az se tetszik, hideg, meleg, egyebek…

Ki gondolná, rajtam kívül, hogy csak magyar lehetek?

 

Tatabánya, 2025. 07. 24.

Őszi

 Catelyn:

Őszi

Álmosan ásít – már ősz van – a reggel…

Semmibe lobban az utcai fény…

Kóvályog az utcákon kótyagos fejjel,

Sok álmodni vágyódó emberi lény…

Még zöldek a levelek a bokrokon, fákon

Később öltik fel a tarka, báli ruhát…

Kis madár szökken a rezzenő ágon,

És fújja a nyárnak a búcsú dalát…

Érik a szőlő, és hullik a körte

Hova tüntetek régi, szép szüretek?

Táncolt a fakanál a fazékban körbe,

És gyűltek a spájzban a telt üvegek…

Ritka a szüret már, nincs idő arra,

A lekvár a spájzba a boltból kerül…

Nem fakad nagymama a konyhában dalra,

Ha a befőtt idén is jól sikerül…

Régóta nem áll a hordóban cefre…

Fent, a padláson sem szárad dió…

Nincsen a pincébe zöldség se rejtve,

Minden mi elmúlt csak illúzió…

Szeretném álmodva átélni újra!

Most tudom igazán, hogy mennyire szép!

Visszamennék a már elveszett múltba,

Csókolni az elődök drága kezét!

Tatabánya, 2024. szeptember 2.

Kép forrása: MI

Tavaszi

Catelyn:

Tavaszi

Most még tél van – a naptáram szerint

De a tavaszt igézi a napsugár,

Az elolvadt hóember emléke legyint,

Hiába van még január…

Fájdalmas a búcsú a téltől,

Alig volt itt, s már menni kell?

Búcsúznék esőtől, szaggató széltől,

De elindult és most már nem felel…

Fagyosan rian a lépte a jégen…

Tavaly egy pár napig havazott…

Virágot rajzolt az ablakra szépen,

Az eresz alá jégcsapot faragott…

Néhány reggel köszöntött frissen,

Ropogva a fehér, szűzi hó…

Majd latyakba fulladt a világon minden…

Mintha nem lett volna csak vízió...

Olyan mintha a tél megfáradt volna…

Mikor gyermek voltam… Mi változott?

Magával a hideg száz csodáját hozta,

És annyira nehezen távozott…

Lába nyomában siklott a szánkó,

Vacogva dermedtek jégcsapok…

Hóbucka-várakon lengett a zászló,

Beléjük kacagva szél kapott…

Repült a hógolyó, hangosan puffant,

Sikongva nevetett, kit eltalált…

Jeges úton a gyerekhad csusszant,

A szakadásokért anyuka reklamált…

Meleg lett, szinte egészen tavasz…

És ki tudja mit hoz majd a nyár…

Bármi lesz -hiába száll fel a panasz -

A helyzetre megoldást nem talál…

Hogy mit láttál tavaly, jól jegyezd meg Ember!

Talán az volt az utolsó hópehely…

Tudom, hogy lesz tél, lesz újra december…

De hogy mit hoz? - a jövendő nem felel…

Tatabánya, 2024. január 28.

Kép forrás MI. 

Ősz

Catelyn:

Ősz

Ősz van, keringőzve szállnak, hullanak a levelek…

Szürke felhő -égszitán át -ködfátyolként lepereg…

A levegőben nem szállnak már üde nyári illatok,

A bomló avar keser-íze csak mit a szél itt hagyott…

Hűvös szellő, őszi szellő, reszketnek a levelek…

Tarka-barka lágy folyamban gázolnak a gyerekek…

Selymes, puha, barna fényben koppannak a gesztenyék,

Felidézve gyermekkorok múltba hulló szellemét…

Még utolsó erejükkel kapkodnak a virágok,

Megigéznék utoljára kicsit még a világot!

De hiába, száraz szirmuk előbb-utóbb földre száll,

A hervadozó virágokban szépet senki nem talál…

De az ősznek is megvan a sajátságos szépsége,

Bátran kívánkozhat bármely híres festő képére!

Zöld és barna, piros, sárga, csak egy kicsi mindenből!

Be sem lehet telni talán a szemnek való kincsekből!

Fa tetején levél izzik, innen nézve szinte ég!

A lomb közepe itt-ott sárga, alul pedig zöldes még…

Néhány rügy a levelek között tétovázva kipattan,

Megzavarta a napsütés, azt gondolja tavasz van!

Hajnalban a világot már dér mázolja fehérre,

Léptek alatt harsan fel a fagyott fűszál zenéje!

Könnyed, hűvös, őszi zápor kopogja a dallamot,

Egyre rövidebbek lesznek minden nap a nappalok…

A kertek alján fehér csendben, puha léptű tél oson,

Jégvirággal kopogtat be hajnalban az ablakon…

Beköszön csak, tovább siet, intve: mindjárt itt leszek!

És kicsit később vastag felhő szélén ülve incseleg…

A felhőt nézem, tőle kérdem, ugyan nekünk mit hozott?

Puha, vastag takaróján hópihécske csillogott…

Legalábbis annak néztem, de magasan s messze volt,

Őszi eső csepergés csak, amit most még szerte hord…

Óbarok, 2022. november 13.

Nyár

Catelyn:

Nyár

 

Nyár illatú, simogató szellő,

Lágyan gomolygó hófehér felhő,

Méhek súlya alatt meghajoló szirmok,

Lepkeszárnyon szálló tarka tünde-titkok...

 

Tücsökzene és perzselő napsugár!

Hirdeti minden hangosan: itt a nyár!

Villámló viharok, eső – csendes fajta...

Ha rákezd igazán, csodálkozunk rajta!

 

Reszketve susogó falombok éneke...

Gyümölcsök illata, íze, mondd: édes-e?

Barnító napfény és csobbanó hullámok!

Jövendő emlékek: nézzétek, itt járok!

 

Vágyak, remények, és távoli tengerek!

Eddig nem látott, most megismert emberek...

Beszélgetések, amik semmiről sem szólnak...

Várakozás: vajon mit hoz még a holnap?

 

Idegen ágyakban régen ismert álmok!

Zenék, ütemek, énekek és táncok!

Tábortűz, holdfény és csillagos éjszaka...

Bárcsak nem érne véget a nyár soha!

 

Sárguló levelek és hűvösödő esték...

A lombokról lecsepeg a tarka-barka festék...

Látod, már ősz van, a nyár gyorsan tűnt tova...

De még ott bújik szívünkben édes, dús illata...

 

Bicske, 2022. 07. 12