Készülőben

 Catelyn:

Készülőben

Itt van az ősz, lassan újra... Elmúlástól illatos.

Reggel-este sötét a lét, az ég szórtan csillagos...

Harang kondul, teret, időt összemos a mindenség.

Mosolyog a felhők szélén üldögélő Istenség!

Felhőt gyurmáz, csillagot szór, leveleket festeget...

Néha -csak úgy önmagának - milyen szép lesz! -felnevet...

Örül annak, ami most van, ami elmúlt, ami lesz...

Néha innen elvesz ezt-azt, vagy ha úgy kell hozzá tesz....

Nincs helye az állandónak, mindig, minden változik,

És ha alászáll az este, sok új szépről álmodik!

Tarka-barka leveleket, szálló füstöt ereget,

És ha érzi ideje már, pókhálókat tereget!

Harmat cseppen ide-oda, ezüst színű köd szitál,

A múló idő érdeklődve figyeli, hogy mit csinál...

De még nyár van, gyümölcs érik, derűs napfény mosolyog,

És az őszi minden még a jövő ölén gomolyog...

Tatabánya, 2026. július 23.

Kép forrása: MI

November

 Catelyn:

November

 

A sötétség selymén át libben az este,

Ködöt szitálnak a csillagok…

Ősz-ruhát ölt fel a mindenség teste,

Kavarognak kesernyés illatok…

 

Harmatcsepp gyöngyöz a dérlepte fákon,

Levelüktől fosztottak ágai…

Elmúlás suhan a megfakult tájon,

És múlt időt igéznek szárnyai…

 

Súlyosan simul a nagy csend a tájra.

A létezés távoli, halk zsivaj…

A bánat is mintha a lelkünkre szállna,

Hamisan hangzik a „semmi baj”…

 

Mégis… Valahogy más most a minden.           

A fájdalmak könnyebben látszanak…

Érzékenyebben érint a nincsen,

A vágyak a lelkekkel játszanak…

 

De talán… Ez is elmúlik egyszer.

Emlékké szelídül majd a nincs…

És megérti végül a gyarló, az ember…

Hogy a szeretett semmi is drága kincs!

 

Tatabánya, 2025. november 3.

Elmúló

 Catelyn:

Elmúló

Nézem, ahogy táncát járva aláhull egy falevél…

Illeg-billeg tarka-barkán, ahogy forgatja a szél…

Hallhatatlan zenét követ, minden mozdulata báj!

Elhiteti a világgal: az elmúlás nem is fáj!

Néha alá kap a szellő, emelgeti: itt vagyok!

Kisérik a mozdulatot keserédes illatok…

Pirul az ősz, ezidáig soha nem jött zavarba!

Belerejti leveleit -titkosan – az avarba…

Pókhálóra gyöngyöt fűzve használja a harmatot,

Száraz ágak recsegése szolgáltat halk dallamot…

Ködfátyolt borít a tájra, mintha minden álmodna!

Őszi álmot, miben minden levelekkel táncolna!

Ősz van újra, keserédes, tarka-barka, illatos…

Őszi égbolt, egyre korábban lesz este csillagos…

Néha-néha esőt szitál, ködöt sző a világra…

Elmúlást szór -jót igérve – fűre, fára, virágra…

Nézem csendben a lehulló tarka-barka levelet…

Meggyászolom -hiszen elmúlt – magáért egy keveset…

Átadom magam a szépnek, elhiszem, hogy álmodom…

Remélem, ha üt az órám, én is ekképp távozom…

Mány, 2025. 09. 01.

Kép forrása: MI

Évszak váltás

 Catelyn:

Évszak váltás

 

Az ősz belépett az ajtón csendben.

A nyár akkor még csak búcsúzott.

Megkérdezte tőle, hogy: -Minden rendben?

Majd pakolni kezdte, hogy mit hozott…

 

Nagy volt a kosara, elfért ott minden!

Kinek ezt, kinek azt – gazdagon…

Válogatott belőle derűsen, frissen,

És szétterítette az asztalon…

 

Iskolakezdést, és illatos könyvet!

A járdákon koppanó gesztenyét!

Madárdal fosztotta hajnali csöndet…

Gurultak a kincsei szerteszét…

 

Lehulló levelet, levelek táncát…

A virágok tövébe szirmokat… 

Korai hold-keltét, csillagfény-lámpát,

Elmúlást takaró titkokat…

 

Harmatos pókhálót, ködöt a rétre.

Ottmaradt gyümölcsöt ágakon…

Esőfelhőt festett szürkén az égre,

És aratta a semmit is szárazon…

 

A fejét csóválta, a nyár alig termett…

A végén csak riadtan kapkodott…

Az elmúló időben dorgálást sejtett,

De javítani végül már nem tudott…

 

Mosolygott az ősz, hiszen erre is gondolt.

A kezei nem voltak üresek:

A kosarából szelíden nyárutót bontott,

És eltolta kicsit a szüretet…

                                                                                            

A nyár hálás mosollyal lépett a múltba,

Megtette, azt, amit tehetett…

Az ősz beletúrt a nagy kosárba újra,

És mindent elnézve nevetett…

 

Tatabánya, 2025. augusztus 31.

Kép forrása: MI

Őszi

 Catelyn:

Őszi

 

Ideér az ősz, lassan, csendben…

Később kezdődnek a reggelek…

Lágy szellő susogja: minden rendben,

És egy kardigánt – jól esik – felveszek…

 

Ruhát váltanak a fák és a bokrok,

A levelek zizzenve hullanak…

Mindenhol őszi dekorba botlok,

Elmúlást kever a forgatag…

 

Reményt vesztenek álmok és vágyak,

Mindent a keserű köd ölel…

Az idő búcsút int némán a nyárnak…

Nem állít, nem kérdez, nem felel…

 

Hamarabb hull le a tájra az este,

Korábban kelnek a csillagok…

Valahol – ki tudja, mennyire messze,

Megfanyarodnak az illatok…

 

Ősz sétál -egyedül – senki sem várja,

Félszegen tipor az avaron…

Karjait ölelni tétován tárja,

És dért szitál szerte a talajon…

 

Ideért az ősz. Megpihen. Fáradt.

Erőt gyűjt. Dolga van, rengeteg…

Festeni kezdi a bokrokat, fákat,

Szédítve széppel a lelkeket…

 

Tatabánya, 2025. augusztus 18.

Kép forrása: MI

Esőző

 Catelyn:

Esőző

Ess, eső, ess! Hol voltál a nyáron?

Ess, eső, ess! Túl hetedhét határon!

Ess, eső, ess! Pedig csaltunk, hívtunk!

Ess, eső, ess! Mikor enyhülésért sírtunk...

Ess, eső, ess! Itt vagy, de már minek?

Ess, eső, ess! Ősz van, eső, hideg...

Ess, eső, ess! Kicsit azért mégis!

Ess, eső, ess! Megszáradok én is!

Ess, eső, ess! Cseperegj csak halkan!

Ess, eső, ess! Mint egy őszi dallam!

Ess, eső, ess! Csöppenj cseppről cseppre!

Ess, eső, ess! Erdőre, rétre, hegyre...

Ess, eső, ess! Templomra és házra... Ess, eső, ess! Bokrokra és fákra... Ess, eső, ess! Piszkos, utca kőre... Ess, eső, ess! Megrogyott tetőre... Ess, eső, ess! Mohás kőkeresztre... Ess, eső, ess! Csepegő ereszre... Ess, eső, ess! Hervadó virágra... Hozz megtisztulást, az elvadult világra!

Tatabánya, 2024. Szeptember 10.

Kép forrása: MI

Ébredés

 Catelyn:

Ébredés

Ősszel talál a lelkem magára,

Ilyenkor érzem, én Én vagyok!

Nem gondolok búsan a mára,

És nem siratnak a tegnapok…

Ezer titkot rejt még a holnap,

Szeretném tudni, de nem lehet!

Ha az élet tenger, az ember a csónak,

Amit feldob vagy eltemet…

Ősszel azért valahogy mégis,

Könnyebb nekem a létezés…

Más és másabb vagyok tán én is,

Kevesebb bennem a kétkedés…

A levegőben tétován lebeg,

Az elmúlás édes illata…

Megfogyó fénnyel hagy néma jelet,

Az élet éltető csillaga…

Valami véget ér… Örökre? Mégsem…

Átalakul csak, változik!

Semmivé válik a kihunyó fényben,

És új formát öltve távozik…

Összesimulnak a végtelenben:

A volt, a lesz, és a létező…

Egy percre egy a képzeletben,

A tovatűnő és az érkező…

A körforgásba perdülök halkan,

Hogy újraszületve is én legyek!

Végig kísér egy idegen dallam,

A lelkem felpezsdül: ébredek!

Tatabánya, 2024. szeptember 7.

Kép forrása: MI

Őszi

 Catelyn:

Őszi

Álmosan ásít – már ősz van – a reggel…

Semmibe lobban az utcai fény…

Kóvályog az utcákon kótyagos fejjel,

Sok álmodni vágyódó emberi lény…

Még zöldek a levelek a bokrokon, fákon

Később öltik fel a tarka, báli ruhát…

Kis madár szökken a rezzenő ágon,

És fújja a nyárnak a búcsú dalát…

Érik a szőlő, és hullik a körte

Hova tüntetek régi, szép szüretek?

Táncolt a fakanál a fazékban körbe,

És gyűltek a spájzban a telt üvegek…

Ritka a szüret már, nincs idő arra,

A lekvár a spájzba a boltból kerül…

Nem fakad nagymama a konyhában dalra,

Ha a befőtt idén is jól sikerül…

Régóta nem áll a hordóban cefre…

Fent, a padláson sem szárad dió…

Nincsen a pincébe zöldség se rejtve,

Minden mi elmúlt csak illúzió…

Szeretném álmodva átélni újra!

Most tudom igazán, hogy mennyire szép!

Visszamennék a már elveszett múltba,

Csókolni az elődök drága kezét!

Tatabánya, 2024. szeptember 2.

Kép forrása: MI

Minden

 Catelyn:

Minden Áttör a napfény az ősz-szagú csenden, Tétován csillan a cseppenő cseppen, Szivárványt rajzol a kéklő ég-lapra, Lelkeket simítva – röpke pillanatra! Tarkára festi a lehulló levelet, Mosolyra hívogat felnőttet, gyereket… A zuhanó gesztenye hangosan koppan, Üzenve: örülj a napfénynek jobban! A napfény a világon egyszerre minden! Teremtés, aratás, gyümölcs íz, Isten… Illatos tavasz, hűsre vágyó nyár… Adakozó ősz, és téli napsugár… Nem is vesszük észre, hogy mekkora nagy kincs! Csak a sötét jelzi a hiányát, hogy nincs… Távolból megidéz csillagot, és Holdat, Miközben napfénnyel kecsegtet a holnap... Hiszek a napfényben, őszintén és tisztán! Eltűnődöm néha a születése titkán, De hiszem, hogy a Nap fénye el fog hozzánk érni, Szomorú is lenne napfény nélkül élni... Tatabánya, 2023. november 01.

Ősz

Catelyn:

Ősz

Ősz van, keringőzve szállnak, hullanak a levelek…

Szürke felhő -égszitán át -ködfátyolként lepereg…

A levegőben nem szállnak már üde nyári illatok,

A bomló avar keser-íze csak mit a szél itt hagyott…

Hűvös szellő, őszi szellő, reszketnek a levelek…

Tarka-barka lágy folyamban gázolnak a gyerekek…

Selymes, puha, barna fényben koppannak a gesztenyék,

Felidézve gyermekkorok múltba hulló szellemét…

Még utolsó erejükkel kapkodnak a virágok,

Megigéznék utoljára kicsit még a világot!

De hiába, száraz szirmuk előbb-utóbb földre száll,

A hervadozó virágokban szépet senki nem talál…

De az ősznek is megvan a sajátságos szépsége,

Bátran kívánkozhat bármely híres festő képére!

Zöld és barna, piros, sárga, csak egy kicsi mindenből!

Be sem lehet telni talán a szemnek való kincsekből!

Fa tetején levél izzik, innen nézve szinte ég!

A lomb közepe itt-ott sárga, alul pedig zöldes még…

Néhány rügy a levelek között tétovázva kipattan,

Megzavarta a napsütés, azt gondolja tavasz van!

Hajnalban a világot már dér mázolja fehérre,

Léptek alatt harsan fel a fagyott fűszál zenéje!

Könnyed, hűvös, őszi zápor kopogja a dallamot,

Egyre rövidebbek lesznek minden nap a nappalok…

A kertek alján fehér csendben, puha léptű tél oson,

Jégvirággal kopogtat be hajnalban az ablakon…

Beköszön csak, tovább siet, intve: mindjárt itt leszek!

És kicsit később vastag felhő szélén ülve incseleg…

A felhőt nézem, tőle kérdem, ugyan nekünk mit hozott?

Puha, vastag takaróján hópihécske csillogott…

Legalábbis annak néztem, de magasan s messze volt,

Őszi eső csepergés csak, amit most még szerte hord…

Óbarok, 2022. november 13.

Október

Catelyn:

Október

Furcsa az idő, így október elején!

Kopog az eső a házak tetején

Reszketnek a fák az erős szélben

De ragyog a nap is szelíden, szépen...

Pillanatról pillanatra változik minden!

Beborul-kiderül, alakul frissen!

Süt a nap, esik és fúj a szél is…

Szokatlanul vad de bájos mégis…

Tulajdonképpen nincs is most hideg.

A szél néha durva, kicsikét rideg…

De az eső simogat, a napsugár kedves…

Pillanatok alatt lesz minden nedves…

Gyorsan szárad minden a szélben, a naptól,

Párologva búcsúzik a pillanatól:

Az őszi eső minden egyes cseppje…

Nem maradhat lent a földön egy se!

Csak azért, hogy később újra essen!

Hogy megszokni semmit se lehessen!

Kicsit olyan, mintha április volna,

És az elmúló télbe új tavasz szólna…

Ősz van, de mintha tavasz is lenne!

Annyira sok minden akad most benne…

Benne van az eső, a napsütés, a szél is…

De valahol üres egy kicsikét mégis…

Ősz van, őszi a szél, és őszi a zápor…

Őszi világ felett esőfelhő a sátor…

Az október jött, és látod, hogy mit hozott?

Őszi széllel ősz-ízű tavaszi illatot...

Bicske, 2022. 10. 03.

Szendergés

Catelyn:

Szendergés Szendereg a világ, a levegő álmos Bóbiskol a tanya, a falu a város... Álmodozóan felhős az ég is... Van a levegőben valami mégis... Nem tudom mi az, talán az ősz csendje? Vagy a szél simogató susogása lenne? A halkan kopogó esőcseppek hangja? Attól álmosodik mindenki, ki hallja? A felhőtakaró, a borongós égbolt? A melankóliája annak, mi rég volt? A táncoló falevél, vagy a zizzenő avar? Nem tudom mi az, de valami zavar... Szomorú az ősz, de én mégis szeretem... A bánatában is csak a szépet keresem! De van benne valami, valami álmos... Hűvös, szeles, nedves és sáros... Kicsit néha, mintha nehéz is lenne... Van egy kis fojtogató valami benne... A kémények füstje és az elmúlás illata... A csillagoktól megfosztott őszi éjszaka... Szendereg a világ, szelíden álmos... A levegőben valami szomorú szálldos... Nem alszik igazán, éberen álmodik, És minden pillanatban valami változik... Más ez az ősz, nem olyan mint régen... Komorabb felhők úsznak az égen... Valamit máshogy hoz elő belőlem... Észre se vettem, de közben felnőttem! Már nem hoz lázba a kopogó gesztenye... Nem csábít a tócsák csábító tengere... Levelet szedni sem kínoz a késztetés... A lét örömét adja csupán a létezés... Szendereg a világ, és szunyókálok én is Közben azért teszem a dolgaimat mégis... Mintha alva járnék, ébren is álmodom... Fel szeretnék ébredni! Igazán? Nem tudom...  

Mány, 2022. 09. 26. 

Őszi szivárvány

Catelyn:

Őszi szivárvány

Könyvemre egy szivárvány szökött, az őszi nap szülötte

Kétes bélyegét a lapokra egy ablakon át sütötte

Csak addig volt ott, míg a nap elé szelíden felhő lépett

S árnyéka egy pillanat alatt sok színt a semmibe tépett...

Egy darab színfolt a könyvem sarkán, amiben nem volt kétely

De úgy izzott fel, mint valami szégyellni való métely...

Nem jött vissza, hiába fújta messze a felhőt a szél...

Nem is értem, néhány ember a színektől miért fél?

Apró darab, tarka folt, a könyvem sarkára szökött

Hova lett, ott rejtőzködik talán a sorok között?

Az nem lehet, hisz a lapjaira nincsen "olyasmi" írva...

Elmosta az őszi idő, eső-könnyeket sírva?

Talán ott van -csak nem látom- hova a nap sütötte

Ablakon át, az őszi napfény a bélyegét odaütötte...

Eltűnt ahogy az eredetét egy felhő eltakarta...

Úgy tűntetve el a könyvről, hogy talán nem is akarta

Én is tudtam, ha lemegy a nap, nem maradhat ott a fénye...

Hiába van benne valami újnak a perzselő reménye

Van benne új és van benne régi, ott van benne minden!

Az ami van, és az ami lesz, és az is ami már nincsen…

Tarka színfolt, gyere vissza, örökké akarlak látni!

Nem szeretnék állandóan napfényes esőre várni!

Gyere vissza, tarka-barka, tüneményes fény-folt!

Tiszta lesz a jelenséged egyszer, ahogyan rég volt!...

2022.09.19. Óbarok