Catelyn:
Kisértés
Gyakran
érzem: vállaimon piros pöttöm ördög ül!
Hova
lett az angyal-társa, miért hagyta egyedül?
Csábítóan
súg fülembe, rossz irányba hívogat
S
mikor a bűn marja lelkem, dicsérően simogat
“Látod, nem is volt ez nehéz, ügyes
voltál barátom!
Bűnbe
esni a legkönnyebb dolog a nagy világon!”
Még
mielőtt rádöbbennél kivel, mikor, mit tettél:
Elönt
egy új, édes érzés, bűnös vagy, hisz vétkeztél!
Bűnös
vagy, hát mondd utánam: mea culpa, én vétkem!
De
hogy mégis mért csináltam, én igazán nem értem!
Úgy
éreztem, pöttöm piros ördög ült a vállamon
Olyan
pici, olyan parány, hogy már nem is láthatom ...
Suttog
most is, egyre csábít, szirén hangon hívogat
Édes-kedves
vágyálmokkal lelkem mélyén simogat
Ígérget
megannyi szépet, bármit kérek, megadja!
S
lelkemet ha üt az óra, tárt karokkal fogadja….
Szembesít
a bűneimmel: “Gyarló ember mit tettél!
Látod
ekkor, akkor, így-úgy – számtalanszor vétkeztél!”
Lehajtom
bűnbánón fejem, nem tagadom: megtettem
De
hát embernek születtem, tényleg bűn, ha tévedtem?
Megbántam
már, de hiába, visszavonni nem lehet!
Nesze
ördög, vedd magadhoz gyarló bűnös lelkemet!
Legyen
tiéd, nekem többé erre már nincs szükségem!
Egyre-másra
hajtogatom mea culpa, én vétkem…
Hirtelen
a vállamra ül egy hófehér árny alak!
Apró
fehér, gyenge szárnyú, egészében sápatag...
Csöppnyi
keze forró vigasz, szeretettel simogat
“Nincs
még késő, jóvá tenni!” - halkan csábít hívogat…
Halk
a szava, ezüst harang, harang-virág csengettyű
Megváltozni,
ha nincs későn, azért akkor sem könnyű!
Mégis
hiszem jobban teszem, hogyha csak rá hallgatok,
S
az élet útján - hangja nyomán - alázattal ballagok…
Legyen
övé testem, lelkem, amim volt – lesz – mindenem
Tudom
– hiszem – remélem, hogy megbocsát az Istenem!
Nagy
Isten ő, kegyelmes, és igazsága végtelen!
Még
ha nem is lehet látni kézzel festett képeken...
Az
én szívemben él magányban, végtelenül egyedül...
Teli
holdas éjszakákon bús dalokat hegedül...
De
ha éppen úgy adódik, s eladnám a lelkemet,
Szelíden
rázza a fejét, “Ne tedd gyermek, nem lehet!”
“Neked
adtam, reád bíztam, elszámolni neked kell!
Te
terhelted élted során különböző vétkekkel!
Amikor
jót cselekedtél, azzal mostad tisztára,
Tudom
– hiszem, remélem, hogy nem bíztam rád hiába…”
Nincsen
ördög, nincsen angyal, nem ülnek a válladon
Lelkedből
ered a bűn, a bocsánat, a szánalom...
Előbb-utóbb
üt az óra s talán végül megérted:
Mindaz
amit, cselekedtél – tuum culpa- te vétked…
Bicske, 2022. január 11.
