Catelyn:
Gesztenyefák
Gyermekkorom kedves
fái, szívem vérzik értetek!
Csonka törzs,
amitek maradt – annyi sincs már, végetek!
Nyesett ágak,
aszott termés, zörgősre száradt avar…
A hiányotok, a
fasor helye, kora reggel felkavar…
Tegnap, mikor erre
jártam, láttalak, még álltatok!
Üres helyetek
számomra lét-idegen állapot…
Megrohan sok régi
emlék, nem hull többé gesztenye…
Nem rejteget már
virágot a fák üde rejteke.…
Nem hull levél, nem
képződik e helyen már friss avar,
Ágaikról lecsüngő
pók többé senkit nem zavar…
Fényes, barna
gesztenyét nem rejt táska sem tornazsák…
Nem töltik meg mama
zsebét kincsükkel az unokák…
Nem farag mókás
kis bábút innen többet nagypapa…
Nem lesz többet
őszi hullás kopogós dob-dallama…
Nem lesz lapok
között rajzra frissen préselt, szép levél…
Nem hullajtja lábunk
elé a tarkaságot már a szél…
Nem maradt az
utókornak, csak a fáknak hűlt helye…
Emlékét csak képek
őrzik és pár régi, szép mese…
Amikor még kislány
voltam… Gesztenyefák álltak itt…
Nekünk adták a
gesztenyés-lehetőség százait…
Hordta drága, barna
kincsem zsebében a nagymamám…
Faragott nekem
játékot belőle a nagypapám…
Anya préselte
levelét, mikor rajzra az kellett…
És volt eszközöm
száz játékhoz, mikor másra nem tellett…
Fűztem zsinórra,
gyöngy helyett, a boltomban eladtam…
Kincset keresve az
avar kelepce volt alattam…
Szén helyett:
hóember szeme, szája, gombja, mindene…
Mintha egy-egy
kedves emlék a múlt ködéből intene…
Isten veletek ti
kedves, áldott, öreg gesztenyék!
Alattatok játszotta
át gyerekkorát sok nemzedék!
Köszönök most
mindent, amit nekünk eddig adtatok,
Sovány vigasz ez a
búcsú, nem segít már rajtatok…
De én el fogom
mesélni, hogy ott álltak régen a fák,
Termésükkel telt
meg ősszel táska, zseb és tornazsák…
Árnyat adtak amikor
kellett, elénk szórták a kincseket…
És ezek a csodaszép
fák, most már többé nincsenek…
Bicske, 2024.
február 09.
