Csak mert néha alkotok prózában is. (2021-es írás, "igaz történet alapján" :)
Festő (nem) leszek…
Furcsa dolog ez az otthon oktatás. Már második éve (na jó, nem teljes tanév, de akkor is) kínlódunk vele, annyi különbséggel, hogy közben iskolát váltottunk. Hiába na, nőnek.
Igyekszik így is, nagyon, erején felül. Ha jelez a telefonja, elég ha a nevet mondja, már fejből fújom, hogy kinek melyik lecke/órai jegyzet/ kiegészítő információ vagy akármi más kell.
Azért persze fárad ő is, mint a többiek.
Az asztalnál ül, és két nagy könyv- és füzethalom felett pislog rám kiskutya szemekkel.
Csak a rajzot… Mármint, hogy azt igazán megcsinálhatnám neki, mert ha befejezte az angolt, akkor még ott van neki a fizika, és megigérte, hogy az egyik lánynak segít informatikából…
- Egy hete tudod, hogy van rajz lecke – nézek rá szemrehányóan. - Lett volna időd…
Rendületlenül pislog. Persze tudom én, hogy mindennap van rengeteg lecke, és a rajz nem is annyira fontos, meg különben is, a sok tanulás és lecke írás mellett, az is fontos, hogy legalább virtuálisan élhessen közösségi életet a barátaival…
- Viki anyukája is megcsinálta… - adja meg a kegyelemdöfést.
Hoppá, ez innen kezdve becsületbeli ügy. Neki is meg kell mutatni, hogy talál olyan (hülyét) áldozatot, aki legalább a rajz leckét megcsinálja helyette.
- Mit kell rajzolni? - kérdezem szemforgatva egy megadó sóhajtás kíséretében.
- Az ókori egyiptom művészetét tanuljuk – ragyog fel a tekintete.
- Semmi gond – vidámodom meg egyszerre – adj egy papírt, lefestem feketére, és a mű címe: a szarkofág belseje a múmia szemszögéből a koporsó felnyitása előtt lesz.
A szemét forgatja ő is.
- Emberi alakot kell…
Nem adom fel!
- Semmi gond, adj egy lapot, lefestem feketére, és a mű címe: múmia a szarkofágban a koporsó felnyitása előtt lesz.
Nevetve nyújtja a telefonját, mutatva Viki-anyu rajzának képét, amin egy teljes harci-díszbe öltözött fáraó ücsörög a trónján hieroglifákkal kidekorált fal előtt.
Komolyan mondom, ha lenne saját piramisom, még én is kitenném a falára.
De a család becsülete a tét, valamit nekem is reprezentálnom kell. Az egyetlen gond, hogy Viki-anyuval ellentétben én nem tudok rajzolni.
Amikor egy western-regény címlapjáról “megtanultam” lovat rajzolni (tizensok évvel ezelőtt), minden szabad-rajz foglalkozás keretében én lovat készítettem. A mai napig élénken él bennem az emlék, amikor egy gyönyörű, foltos indián pónit festettem, fűzfákkal övezett szigeten legelészve, a mellettem elvonuló osztálytársam rápillantott művemre, majd megdicsérte…. A tehenemet… (ezúton is köszi Zsolti!).
Nyugalom, a hosszú élet ritka, szóval semmi pánik, a leadási határidőből van még két órám.
Azért megküldöm az újfent könyvekbe mélyedő kamasz-lánykát egy megsemmisítő pillantással. Úgy tesz, mint aki nem veszi észre, de tudom, hogy tudja, hogy mire gondolok.
Elő a telefont. Ókori egyiptomi művészetek. Kép találatok.
He-he… Az első találatok között ott szerepel Viki-anyu művének eredetije.
Na jó, nézzük a dolgokat reálisan. Olyan kép kell, ami gyorsan meg van, és a lehető legkevesebbet kell vele vacakolni. Ez az isten-ábrázolás egész szimpatikus. A sakál-fej miatt nem kell az arcát megrajzolni. Na jó, ez lesz.
Ceruzát a kézbe.
- Festeni kell! - int fejével a kikészített festékek felé.
- Nyugalom! - mondom neki, a szokásos tudom, hogy mit csinálok hangsúlyommal, holott halvány lila gőzöm sincs, hogy mi lesz belőle.
Oké, kezdjük a fejével. Innen indul az orra. Kezdődhet a homloka. Nem jó, hol egy radír. Nem lesz elég hely a füleknek. Na, még egyszer.
Orr. Homlok. Fülek. Lefelé. Na, kész a váll. Radír. Túl rövid így a nyak. Egyáltalán fontos, hogy a mellvért bigyónak annyi legyen a csíkja? Persze, hogy nem.
Bal kar. Kell hely a csíkoknak a karján, két helyen is. Ankh-keresztet szorongat a kezében. Csak onnan tudom, mert annak idején a legjobb barátnőm legalább annyira rá volt kattanva az egyiptomi mitológiára, mint én a görögre. Ebből maximum úgy találják ki, hogy mi akar lenni, ha mellé írom. Újra.
Oké, akkor most jön a törzs. Hm. Lehet, hogy előbb a jobb karját kellene? Csak mert akkor nem biztos, hogy úgy jön ki, hogy jó legyen. Szóval jobb váll. Felkar. Fránya csíkok, így rövid lesz. Mi ez a pálca a kezében? Hogy lehet így fogni egy pálcát? Na jó, hüvelykujj. Egy-kettő-három-négy-öt. Vissza, ez így már sok. De komolyan, mi ez a kéztartás? Csoda, hogy nem törik ki a csuklója. Ha így van a keze, a pálcának dőlten kellene állnia, de ez függőleges. Elnyomom magamban a késztetést, hogy a seprűnyéllel próbáljam igazolni állításomat, miszerint ez így fizikailag kivitelezhetetlen pozíció.
Na jó, akkor a törzs most két irányból kész van.
Jön a szoknya, vagy mi a szösz. De minek erre még egy kendő? 14 kő van a derekán. Hát az enyémen nem lesz annyi, ugyanis nem fér ki. Ha meg kifér, akkor nagy lesz a csípője, de akkor is újra kell rajzolni.
Lábak. Ez valami borzalmas. A bal túl rövid. A jobbnak meg a talpa lett kicsi. Amúgy is olyan furán áll, mintha nem is lenne sarka. Radír. Nem lett jobb. Fussunk neki újra. Ha sziklát festenék oda, ami eltakarja a lábfejét, vajon mit szólna a tanár? Fogjuk rá, jó lesz. Csukott szemmel, sötétben nem is annyira vészes.
Jé, farka is van? Vagy ez mi a szösz? (megjegyzem később utána kell néznem). Mintha valami fonott valami lenne, vagy búzakalász. Mindegy, ott lóg. Hoppá, lemaradt a pálca.
Oké, Egész tűrhető, de most jön a neheze. Ezt ki is kell festeni.
Ha tudná, hogy hova tette el, most egész komoly művész-hatást érhetnék el, palettával és ecsettel a kezemben – a konyhaasztalnál.
Újságpapírt veszek elő, miközben szemrevételezem a festék-kínálatot.
Kék van. Sárga szintén. Fekete, fehér. Utóbbi nem is nagyon fog kelleni. Nincs arany. A karján arany és kék van. Ha keverek a sárgához barnát, az vajon jó lesz? Jut eszembe, barnát miből keverünk, mert az bizony nincs. Google a barátom…
Jól van, tehát ha pirosat és zöldet összekeverek, barnát kapok. Elvileg ha adok hozzá rengeteg sárgát, akkor arany féle valami lesz belőle, de legalább nem citrom sárga.
Ha a papír fehér, akkor a ruha fehér részét ki kell festeni fehérre?
Két fajta sötét kék kellene… Oké, egy pötty ide, ez lesz a kék, ehhez teszek egy kis feketét, és akkor az lesz a sötét(ebb) kék. Meg egy kis fehéret, hogy látszódjon benne, hogy kék akar lenni.
Megy ez nekem!
Szerencsére nem sok szín kell hozzá.
Azért a barna lehetne kicsit világosabb. Remélem, van még fehér itthon, ha ez elfogyna…
Ecset…
Nem is tudom, melyikhez nyúljak. Ami elég vékony a keskenyebb részekhez kemény, a puha meg nagyon vastag.
Halált megvető bátorsággal, közepes méretű ecsettel húzom meg az első vonalakat, feketével a sakál maszkon. Felszisszenek, miután majdnem sikerült egy kecsesen ívelt mozdulattal eltüntetni a szem és a szemöldök fehérre tervezett helyét is…
Oké, fülek megvannak. Akkor jöjjenek a pántok. Keskeny kék csík, mellé egy még vékonyabb arany utánzat. Majdnem szélesebb, mint a kék. A következő kék résszel talán el tudom fedni. Aha… Zöldül.
Gyufaszálat veszek elő. Próbálom azzal húzni a vonalakat. Többé-kevésbé egyforma széles az eredmény, karokon-lábakon egyaránt.
A nyakpánt csíkjait számolgatom, a maszk lelógó részeihez viszonyítva. Összegezve, vagy nem lesz olyan széles, vagy nem lesz annyi csík. Mindent nem lehet egyszerre. Az arany részek egybeolvadnak. A gyufa és némi fekete festék segítségével meghúzom a maszk lelógó részének a kontúrját. Rémes, de újrakezdeni nincs idő.
A halványabb barna foltból kinyert szinezékkel pillanatok alatt kimázolom a testet.
Közben a pálca ívét kanyarítom, feketével. Még egy ellenörző pillantás a mobilra. Naná, hogy kékkel kellett volna.
Próbálok a farok-fonatnál ügyeskedni. Egyik részről citrom, másikról arany. Alatta fordítva. Elméletben jobban nézett ki.
Kell oda madzag, vagy az csak úgy van magában? Nem, ott mintha valami vékonyról lógna. Hát ez nem lett vékony…
Kész. Vagyis fogjuk rá. A fiatalkorú felpillant, magához ragadva a kezdeményezést, lő róla egy képet, majd feltölti. Nem véleményezi.
Legalább nem töri le a lelkesedésemet, vagy legalábbis tudja, hogy jó kapcsolatot kell ápolnia velem, ha még egyszer ilyen marhaságra akarna rávenni…
Összegezve. Rajzból kaptam egy ötöst. Némileg csökkenti a jelentőségét a tény, hogy mindenki ötöst kapott, aki adott be valamit, de tulajdonképpen ha úgy vesszük majdnem akkora művész vagyok mint Viki-anyu.
Viszont továbbra sem tudom, hogy mi az a farok izé, Anubisz derekán. Valaki esetleg…?
