Catelyn:
Mea culpa
Hibáztam most, mea culpa, olykor velem is megesik…
Vannak, akik a hibák sorát, kárörvendően nevetik…
Szólj rám, lelkem, hogyha én is gúnyolódva nevetek!
Emlékeztess, olyan cipő ez, amiben én is lehetek!
Jót akartam. Igyekeztem. Hadd próbáljam újra!
Tudom, hogy a tetteimnek mind megvan a súlya...
És nem lehet a megtörténtet sosem-volttá tenni,
És vannak napok, amikor jól nem sülhet el semmi…
Ez egy ilyen nap volt talán… Tudom, túl kell lépni…
Nem akarom a sebeket felkaparni, tépni…
Megpróbálnám máshogy, hogyha lehetne… ha tudnám…
Marcangoló bűntudatom kitör mint egy vulkán…
Csak én magam elől éppen nem tudok elfutni...
Hogyan tudnék újra békés menedékbe jutni?
Nem tehetek úgy, mintha nem történt volna semmi…
Bocsánatkérésen kívül mit tudnék még tenni?
Nem most. Most még fáj. De elfelejteni nem fogom!
A mikort és a hogyant talán e percben még nem tudom…
És nem állítom, hogy a sebed nekem jobban fájna,
De önvádam az összes karmát kínzón mélyre vájja...
Egy aprócska seb a lelkeken, ez is elfog múlni…
Idő kell -mint minden sebnek – most is begyógyulni…
Később talán -én is tudom- nem fog annyira fájni…
De nem szeretek vétkesként hibás cipőben járni...
Bicske, 2023. 02. 10.
