Szerzői jogvédelem

Az itt megjelent írások a szerző (Catelyn), vagyis én saját írásai(m), ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján szerzői jogvédelem alá esnek. Megtiszteltek vele, ha kifejezitek véleményeteket (akár negatív akár pozitív), de egyúttal szeretném kérni, hogy ha megosztjátok műveimet, legyetek kedvesek feltűntetni engem, mint szerzőt. Köszönettel: Catelyn

2022. szeptember 30., péntek

A beteg zsiráf

 Catelyn:

 A beteg zsiráf


Ha fáj a nyaka a zsiráfnak, elég nagy a baj!

Hosszú nyak, és hosszú torok, nagyon fájhat, jaj!

Két hátsó lába az elsőknél rövidebb, és foltos,

Egészségügyi szempontból a táplálkozás fontos!

Csak növényeket eszeget; szénhidrát, hús nuku!

Olyan, mint valami furcsa életvezetési-guru!

Mivel Afrikában éldegél, a hideget nem bírja!

Alaposan kikészíti a nátha minden kínja!

Tüsszög, prüszköl, rázza a láz, láthatóan beteg…

Gyógyszermellékhatásként meg ráadásul brekeg!

Több méternyi kötött sál van nyakára csavarva!

Inna teát -ha bögréjét felemelné magasra…

De a zsiráfnak köztudott, hogy ujjai nincsenek,

Búcsúzáskor – kényszer helyzet! - farkával integet…

Keserves a zsiráf élet – ha gyötri a nátha!

Bőre szőrös, foltozott, és rettentően sárga!

Nyelve hosszú, ki is nyújtja, nézze meg a doki!

Gyógyszer helyett gyógyíthatná nátháját a csoki!

De hiába a zsiráf-ima, a gyógyszert be kell venni!

Hosszú távon nem jó buli dögrováson lenni!

Afrikában rövid a tél, nem is olyan hideg…

A zsiráf nátha eredete: az összeborzolt ideg…

Nyugtatón él szegény pára, stresszes ott az élet!

Happy end nélkül ez a vers, nem érhet itt véget!

Előbb-utóbb meggyógyul, bár örökké nem fog élni,

De legközelebb ki tudja, hogy mitől fog majd félni?

Az orvosi kézikönyvében szerepelt a nátha,

Innen lehet tudni, hogy az „n” betűnél járt ma…

A következő szószedet még nem tudja mi lesz,

De a hipochondria az állattal sok fura dolgot tesz…

Szóval ha a zsiráf beteg nagyon nagy a baj!

Hisztérikus – nehéz eset – egyébként is, jaj!

Hogy hol van itt a happy end? Mit lehet itt tenni?

Véget ér a szenvedése, ha meg fogják majd enni!

Nem fáj majd a torka, nyaka, nem zavarják foltok…

Egy ragadozó gyomrában a beteg zsiráf boldog!


Óbarok, 2022. 10. 01.  


(avagy, ha nem tudsz aludni, jó buli a karaktergenerátor :)

Bezzeg...

Catelyn:

 Bezzeg…

Bezzeg az én időmben! - így kezdődött minden! Bezzeg… ennél rosszabb kezdet talán nincsen… Bezzeg… az utcákon még mamutok jártak! Bezzeg… az őseim puszta kezükkel vadásztak! Bezzeg… mi még a csatornákat az öntözéshez ástuk! Bezzeg… a csatateret lovagolva jártuk! Bezzeg… az iskolába mi még gyalog mentünk! Bezzeg… idény munkán ősszel termést szedtünk! Bezzeg… csodálatos gyereket neveltünk! Bezzeg… soha semmi nem szeghette kedvünk! Bezzeg… velünk minden téren jól elbánt az élet! Bezzeg… soha sem adott semmilyen szépet! Bezzeg… ezek ellenére emberek maradtunk! Miattunk vagyunk ott, ahol ma mind tartunk! Bezzeg… a fiatalok ma már olyan lusták! Bezzeg… a napjaikat mindig átalusszák! Bezzeg… el vannak mind nagyon kényeztetve! Bezzeg, mi… ezeknek sosincs munkakedve! Bezzeg mi még – de ők már katonák se voltak! Velünk ellentétben talán sosem gyalogoltak! Bezzeg... mi akkor még a jövőt építettük! Bezzeg… hogy az utódoknak, el is felejtettük! Bezzegelve állandóan nem is vicces élni! Nem lehet a múlt időbe ezzel visszatérni! A bezzeg óta mifelénk már jelen idők járnak! Ha nincs meleg a tanteremben, a diákjaink fáznak! Annyi minden hiányzik még nincs szivacs, se kréta… Besüvít egy résen a szél, és be is ázik néha! Persze csakis akkor, amikor épp esik… Az omladozó vakolatot de sok helyen lesik! Kopottak a padok és recsegnek a székek… A szépen festett bútorok bezzeg-kori emlékek… Az épület kopott, a tanárok elnyűttek… Meggyötört, megfáradt, megkínzott felnőttek… A bezzegbeli tanárok mások voltak régen! És jól nevelt diákokat kaptak szinte készen! Nem kellett nevelniük csak tanítani őket! Visszasírják ők is a régi szép időket… Szóval elég volt már, sőt sok is lett a bezzeg! Mindenhol a bezzeg így-úgy őrjítően hemzseg! Tessék megmutatni most, mi szívesen cserélünk! Hogyha kell, viccesen bezzegelve is beszélünk! Szombati iskola? Ugyan már az smafu! Hordjanak fát gáz kazánba! - abból nem lesz hamu! Osztályonként papír, hogy fénymásolni tudjunk! Ez a tankönyv nem jó? Más kell? Nosza rajta, fussunk! Hét-nyolc óra, szakkör, szorgalmi és lecke… Persze, hogy a diákoknak alig marad kedve… Tanuljon, hogy ne kelljen a feleléstől félni! És nem marad idejük sem egyszerűen élni… Bezzeg vagy nem bezzeg, szívás ez a helyzet. Szív felnőtt, fiatal, a tanár és a gyermek… Lehet a bezzeg persze akármilyen pontos… Jelenleg a jelen az, ami igazán fontos! A jelenből is persze lesz majd egyszer bezzeg… Nehéz időkről szóló emlékeink is lesznek… És megkapjuk mi is ha a múltunkról beszélünk: Biztosan nehéz volt, de szívesen cserélünk! Szóval a bezzeg nem alkalmas kezdetnek! Mondjuk álljt minden megvadult bezzegnek! Jelenleg ugyanis a jelen idők járnak… Amik persze egyszer bezzegekké válnak…

Óbarok, 2022. 09. 29.

2022. szeptember 28., szerda

Belső harcok

 Catelyn:

Belső harcok


Legyél sors, karma, szerencse vagy Isten,

Tetteidben semmilyen logika nincsen…

Ne rakj rám többé, könyörgök, terheket,

Ha nem adsz a megoldásukhoz terveket!

Javaslatot is kérek, hogy a legjobb melyik lenne,

És milyen buktatók lehetnek még benne?

Ha ezt vagy azt választom, mi fog majd változni?

Jó szándékom ellenére kik fognak átkozni?

A fejem már zsong, folyton csak töprengek...

Mutasd meg a jövőt, hogy helyesen dönthessek!

Ne legyenek bennem tétova kétségek!

Válasszal szülessenek rögtön a kérdések!

Útba igazításokat ne hiába kérjek,

Automatikusan a helyes útra lépjek!

S ha ember voltam kitör, tudjam, hogy tévedtem,

És ne féljek vállalni: hibáztam, én tettem!

Korlátaim vannak, de ne tartsanak vissza!

Legyen szívem, elmém erényes és tiszta!

Vagy legalább jó; szent tudom, hogy nem leszek!

De a problémáim alatt félek, hogy elveszek…

A terheimnél nagyobbá, fel akarok nőni!

Még ha önmagamat is kell ezért legyőzni!

Kemény küzdelem lesz: én – saját magam ellen…

De hiszem, hogy legyőzöm egyszer végleg – engem…


Óbarok, 2022. 09. 28.

2022. szeptember 27., kedd

Terveim a jövőre nézve

Catelyn:

Terveim a jövőre nézve

Úgy döntöttem: tétel lesz belőlem!
Gondoljon bármit az utókor felőlem!
Vagyis gondolják ki: mit gondolt a költő?
Szegény lehet -hehe- mivel sokat költ ő?

Esetleg szerelmi vallomás e líra?
Ilyen hülye régies írásmóddal írva?
Hihetetlenül hangzó hittelen hittétel?
Óda a semmihez - micsoda kivétel!

Eposz, minek hőse a pláza kósza ásza?
Barátnője shoppingol - ez ifjú léte gyásza...
Himnusz valamilyen ismeretlen nyelven?
Annyira borzasztó, hogy szinte hihetetlen!

Sőt lehet fokozni: már-már jónak tűnik!
Irodalom könyvek nyögve-nyelve tűrik...
A hozzáértők - talán mindet ők sem értik...
De a nyelvtani hibák mindegyiket sértik!

Mire gondolt mégis, amikor leírta?
Bánatát a papírra vajon miért sírta?
Szomorú volt egyáltalán, vagy inkább nevetett?
Ki vagy mi volt az alany, akit ő szeretett?

Hol írta, miért, és milyen volt a tinta?
Volt a papíron vajon valamilyen minta?
Rondán írt, kapkodott, firkált fura képet?
Hány piszkozat volt végül, amit összetépett?

Tudott vajon egyébként azért szépen írni?
Vagy a kézírásától sokan kezdtek sírni?
Az irományait persze lehet, hogy gépelte.
És ha nem volt költő? Talán csak képzelte!

Mit mondana, vajon mire gondolt régen?
Mikor eme sorokat írogatta szépen?
Biztos gondolatokkal volt a lelke tele...
Semmi hátsó szándék a jövő felé! - hehe...

Szóval úgy döntöttem: egyszer tétel leszek!
Ameddig elérem, annyi mindent teszek!
Írok majd furcsa, érzelmes verseket,
Hogy mire gondolt a költő, megtudni nem lehet...

Talán szerelmi vallomás, talán csacska óda...
Mennyi mindent lehet kigondolni róla!
Fura alak volt ő, még furább versekkel...
Ki arra gondolt régen, hogy tétel lesz egyszer...

Óbarok, 2022. 09. 05.

2022. szeptember 26., hétfő

Szendergés

Catelyn:

Szendergés Szendereg a világ, a levegő álmos Bóbiskol a tanya, a falu a város... Álmodozóan felhős az ég is... Van a levegőben valami mégis... Nem tudom mi az, talán az ősz csendje? Vagy a szél simogató susogása lenne? A halkan kopogó esőcseppek hangja? Attól álmosodik mindenki, ki hallja? A felhőtakaró, a borongós égbolt? A melankóliája annak, mi rég volt? A táncoló falevél, vagy a zizzenő avar? Nem tudom mi az, de valami zavar... Szomorú az ősz, de én mégis szeretem... A bánatában is csak a szépet keresem! De van benne valami, valami álmos... Hűvös, szeles, nedves és sáros... Kicsit néha, mintha nehéz is lenne... Van egy kis fojtogató valami benne... A kémények füstje és az elmúlás illata... A csillagoktól megfosztott őszi éjszaka... Szendereg a világ, szelíden álmos... A levegőben valami szomorú szálldos... Nem alszik igazán, éberen álmodik, És minden pillanatban valami változik... Más ez az ősz, nem olyan mint régen... Komorabb felhők úsznak az égen... Valamit máshogy hoz elő belőlem... Észre se vettem, de közben felnőttem! Már nem hoz lázba a kopogó gesztenye... Nem csábít a tócsák csábító tengere... Levelet szedni sem kínoz a késztetés... A lét örömét adja csupán a létezés... Szendereg a világ, és szunyókálok én is Közben azért teszem a dolgaimat mégis... Mintha alva járnék, ébren is álmodom... Fel szeretnék ébredni! Igazán? Nem tudom...  

Mány, 2022. 09. 26. 

2022. szeptember 24., szombat

Kamasz-panasz

 Catelyn:

Kamasz-panasz


Ments meg Uram, a kamaszoktól engem!

A türelem eléggé híján van már bennem!

A torkomon jön ki a dac és a hiszti!

Bele fogok őrülni egészen bizti!

Insta, Twitter, Facebook meg Tik Tok!

Számomra érthetetlen, fura titkok

Ikonok, szavak, hol van egy szótár?!

Egy pszichológus velem lassan már jól jár…

Bármit mond én már a felét sem értem!

Mondja el magyarul, ezerszer kértem!

De mintha szövege kínai lenne…

Lehet valamennyi értelem benne?

Csapkod, fúj rám, karmolni készül

Ha visszamorgok megsértődik végül…

A világ minden fájdalma rajta…

Vélt sérelmeit egyre hadarja…

Pedig cuki volt, esküszöm, láttam!

Ha nem volt mellettem, hiányzott, vártam!

Mikor történt, nem tudom, de kinőtte…

Rettenetes kamasz lett belőle…

Pedig eskü, én is voltam, kamasz

Talán belőlem is dőlt a panasz…

Az emlékeket csak az idő tette széppé

Nem bizonyítható ideális kamasz képpé…

Nem voltam szent ezt egész biztos tudom

De az ő kamaszkorát rettentően unom!

Állandóan az idegeim eszi…

És észre sem veszi, amikor ezt teszi…

Az emlékek talán egyszer szépek lesznek

A surlódások a múlt ködébe vesznek

De az is lehet, hogy egyszer még kinyírom

Mert úgy érzem néha, hogy többé már nem bírom!

Szóval a kamaszkortól ments meg Uram engem!

Komoly a gond az idegrendszeremben!

Vagy adj türelmet, mert ha alibit s erőt adsz

Előbb-utóbb egy meggyilkolt kamaszt kapsz

Nem akarom bántani, veri őt az élet…

Nem érhet a léte a kezem által véget…

Egyezzünk meg, ezt az időt ugorjuk át szépen!

Vagy legalább legyen cuki, úgy ahogyan régen!

Vagy kevésbé kamasz, kezelhetőbb fajta

Aki amit nem is akar, azért néha hallja…


Óbarok, 2022. 09. 06.


2022. szeptember 23., péntek

A Kaszás

Catelyn:

A Kaszás


Ott él, ahol az éjjeli égen nem ragyognak a csillagok!

Nem szállnak a tavaszi légben virágszirom-illatok!

Nincsen eső, nincs hideg, nincs napsütés…

Minden napja számára csak büntetés…


Ott él távol, magányosan, egyedül...

Ha kedve szottyan, önmagának hegedül

Egy öreg húrja-fosztott, kopott hangszeren

Megpihenve néha egy-egy hangjegyen…


Ahol ő él, nincs semmi, csak sötétség!

Még a nappali égbolt is csak sötétkék...


Nem ér messze a sápadt-sárga gyertyafény,

A nagy Kaszásról szól ez a kis szerzemény...


Valamikor ő is ember lehetett?

Szíve is volt, mivel talán szeretett?

De amikor Halálként -újra- született,

Minden, ami emberi volt, oda lett...


Sok a dolga, éjjel-nappal menni kell!

Arat - a termést a sötétség nyeli el...

S ha úgy érzi, hogy halálosan elfáradt,

Talán majd a sorsa ellen fellázad...


Utódot keres, de Halállá ki lehet?

Olyan akiből az emberség rég kiveszett?

Nem ver visszhangot benne a szánalom?

Pedig ölni, egyre ölni fáj nagyon...


Vagy olyan, legyen, kinek szíve kegyelmes?

A szerelem érzésébe is szerelmes...

Ki képes minden éltet szelíden venni el...

Pedig erre soha senki nem figyel...


A halál szerintem nagyon vacak szakma!

Nagyot vétett, ki büntetésül kapta...

Mindentől távol, egyedül kell élni...

És rettegni fognak tőle - mindig félni...


Hiába mosolyog, hiába kedves minden...

A munkájánál hálátlanabb tán nincsen!

Nem csoda, hogyha halálosan unja!

És lepasszolja rögtön, ahogy tudja...


Hiába, hogy igazi, nyugdíjas állás...

Ha véget ér, a fáradt Kaszás hálás…

Learatják, és elnyeli a semmi...

A Halálnál talán jobb sehogy se lenni...


Óbarok, 2022. 09. 22.



2022. szeptember 22., csütörtök

Furcsa vers

Catelyn:

Furcsa vers


Nemem: igen! Népem: talán!

Az egész világ a hazám!

Szelíd szellő szárnyán szállok

Napsütésben bőrig ázok!

Eső éltet, eső altat

A visszhang is bennem: hallgat!

Lelkem zajos, szívem néma

Bánatom csak könnyű tréfa!

Csókok, csendek hős szerelmek

Járt utamról elterelnek

De én mégis visszatérek!

Újra holdfény útra lépek

Én: a sötét, én a fény is

Én: a semmi-mindenség is

Én: a virág harmat-szirma

Én: a kívül-belül szikla

Én: a gyenge, én a bátor

Oltalmazó puha sátor

Hóviharban tarka villám

Szivárvány színét úgy innám!

Lopnék égről csillag csókot

Lehelnék a napra bókot

Lennék hogyha nem léteznék

De hát vagyok - mit tehetnék?

Egyszer majd semmivé válok

Hamvas ködként szétszitálok

Elnyeli mi voltam a semmi

De bonyolult érzés: lenni!

Olyan fura, hogy csak vagyok

Bennem érzések és dalok

A létezésnek ezer titka,

Bennem mind-mind meg van írva!

Mégis olyan üres vagyok!

Tova illannak a napok...

Meggörbül a tér, az idő

Új világ virága kinő...

Ki a normál, ki a furcsa?

Kinél van az élet kulcsa?

Hogy lesz a van, volt ha nem lesz?

Cselekszik-e aki nem tesz?

Névmás, rag, jelző, és ige!

Minden tudás, gyere ide!

Csak azért, hogy velem legyél,

Simogató szellem- kenyér...

Csacska, furcsa, fájó álom:

Hova tűntél ifjúságom?


Óbarok, 2022. 09. 16.


Hatalmi harc

 Catelyn:

Hatalmi harc


Háborúk, és szörnyű, halált hozó lángok!

Szebb jövőt remélő, szertefoszlott álmok...

Romlásba taszított népek és nemzetek...

Régen elfelejtett, elveszett emberek...


Történelem könyvekben hamisított lapok

Hamis istenségek, és még hamisabb papok...

Áldott prófétái az áldatlan elveknek,

Dicséretét zengik a szerkesztett szenteknek...


Valahogy a vallás, a hit most olyan furcsa...

Mintha halandóknál lenne most a kulcsa...

A szavakat, ahogy kell, csűrik és csavarják...

Úgy irányítva másokat, ahogy csak akarják...


Fegyver ropogás imára ember vér az áldás

Olyan célok amikért majd senki sem lesz hálás!

Elfeledett helyeken tömegsírban holtak...

Többnyire parancsra haló áldozatok voltak...


Kikre hullik vissza majd az ártatlanok vére?

Örök átkot szórva a bűnösök fejére?

Hiszen vétkesek közt cinkos, aki néma...

Milyen fájdalmas olykor a történelmi téma...


Furcsa, de a történelem jelenleg mi vagyunk!

Mi lesz, amit az utódoknak egyszer majd itt hagyunk?

Évszázadok múlva vajon mi lesz, amit tudnak?

Áldanak majd minket, vagy inkább elátkoznak?


A hatalmi harc ugyanaz, csak a fegyverek már mások...

Ugyanolyanok a nyomorba döntő hamis látomások...

A védtelenek ahogy régen, pontosan úgy sírnak...

A hatalmasok történelmet az ő vérükkel írnak...


Mi lenne ha a történelem nekik is úgy fájna?

Bajból, gondból, szenvedésből nekik is kijárna?

Ha minden nap és minden éjjel muszáj lenne félni,

Tudnának ők is áldozatként, védtelenül élni?


Mi történne ha az ő vérük is piros tinta lenne?

Vajon mennyi történelmi hűség lenne benne?

Igazságot írnának a történelem könyvek?

Elmosnának minden rosszat a keserű könnyek?


Kívül-belül háborúk és halált hozó lángok...

Szétfoszlanak a szebb jövőben reménykedő álmok...

Romlásba taszított népek és nemzetek...

Áldozattá csupaszított, meggyötört emberek...


Jó lenne ha a halál és gyász mindenkinek fájna!

Ha minden veszteség az ember lelkébe bevágna!

Hogy odafent is megtudják, hogy milyen érzés félni!

Motiváltabbak lennének a békességért élni…


Óbarok,  2022. 09. 21. 


2022. szeptember 20., kedd

Álom-lét

 Catelyn:

Álom-lét


Mi van, ha a létezés álom?

És minden nap az ébredést várom?

Ha minden pillanat csupán csak mese?

És nem létezel igazán te se?

Mi lesz hogyha ébredünk egyszer?

Vagy ha nem köszön ránk a reggel?

És ha az a másik élet is álom?

És ugyanúgy az ébredést várom?

Ördögi kör, aminek sosem lesz vége

Örökké álmodunk csak nem vesszük észre…

Talán, ha majd egyszer felkelünk,

Arra ébredünk, hogy nem leszünk…

Úgy szeretnék álmodni valami szépet!

Remélni, hinni, hogy nem érhet véget!

Mert attól félek, ha vége lesz,

Rá kell jönnöm, hogy nem szeretsz…

De mi van akkor, ha te álmodsz engem?

Álom a létezésem, a lelkem…

De álomképként is szeretek élni!

Nem akarok a reggeltől félni!

Álom vagyok, vagy álmodom?

Minden pillanatban változom…

De ha majd egyszer felkelek,

Minden porcikám én leszek!

Az leszek végre, aki igazán vagyok!

Hulljanak semmibe nap után napok!

Szabadságot hoz majd az ébredés,

És feloszlik bennem a kétkedés…

Nem lesznek kételyek, nem lesznek vádak,

Nem fognak kínozni hiába vágyak…

Nem számít, hogy alszom vagy ébredek...

Egyszer… Igazán én leszek!


Óbarok, 2022. 09. 20.


Bíztató

 Catelyn:

 Bíztató


A kamaszkorban az a jó, hogy egyszer véget ér

És megbocsájtást nyer a felnőtt-én mindenért

A szülők idegei szép simára simulnak

Az őszülő hajszálak csendesen kihullnak


Megkönnyebbült sóhajtás: most már végre vége!

Elviseltelek eddig is, legyél hálás érte!

A karma ne félj téged is, utol fog majd érni!

Amit mi most szenvedtünk, át fogod majd élni!


Csak hogy akkor már nem te leszel a gyermek

Hisztibe fordulnak majd a jól kigondolt tervek

Kártyavárként dől romjába rengeteg szép álom!

Hogy eljöjjön e pillanat -kárörvendve várom!


Húrként feszül benned is a meggyötört ideg

Éles hangú visítás, mert a fagyi hideg!

Meleg a napsugár, a víz pedig túl nedves!

Néhány gondolatod nem lesz -hidd el nekem – kedves…


A kezed néha ütne már, de megáll a mozdulat

Hiszen olyan cuki! - micsoda fordulat!

És amúgy is gyermek, amilyen te voltál…

Csak ha éppen bánat ért, te még nekem szóltál…


Felnőttél közben, és átvetted a helyem…

Most már nem kis gyermekként fogod meg a kezem

Büszke vagyok rád- még úgy is, ha nevetek!

Örülök mindig, ha veletek lehetek!


A kamaszkorban az a jó, hogy véget ér egyszer…

Túl kell élni ezt is, sok-sok türelemmel!

A gondok visszanézve már szép emlékek lesznek…

Olyanok, amik minket jobb felnőtté tesznek…


Legyél jó felnőtt, és legyél neki példa!

Még akkor is ha nehéz, ha fájdalmas néha!

Ne bántsd, nem könnyű neki sem kamasz korban lenni!

Szeresd – bármit tesz – ennél többet nem tudsz érte tenni!


Néha, bizony mind a ketten fogtok sajnos sírni...

Lesz amit bizony nehéz lesz így is kibírni...

És úgy fogod érezni, hogy sohasem ér véget!

De ez van édes gyermekem, ilyen ez az élet…


A kamaszkorod vége még jó messzinek tűnik

Idegeim ezt a szakaszt de nehezen tűrik!

De a kamaszkorban az a jó, hogy véget ér egyszer!

Annyira várom már, egyre fogyó türelemmel!


Ha eljön a pillanat én eskü, pezsgőt bontok!

Hogy mindketten túléltük, hálaimát mondok!

Ha bosszankodsz, hogy gyerekeid gyakran rosszalkodnak:

Hogy te milyen gyerek voltál, tőlem mindent tudni fognak!


Emlék lesz egyszer mindez, olyan kedves fajta

Remélem, hogy akkor mind jót derülünk majd rajta

És megbocsájtok neked tényleg majd mindenért

Mert a kamaszkorban az a jó, hogy egyszer csak véget ér…


Óbarok, 2022. 09. 14.