Ha meghalok...

Catelyn:

Ha meghalok…

 

Ha meghalok, tudd, nem haragszom! Nekem többé nincs okom…
Hogyan tovább? Lesz, ahogy lesz, most már mindegy… Gondolom…
Megpihentem, elmúlt minden, a semmi ölel melegen…
Az emlékem csak, ami fájón, könnyfakasztón eleven…
 
Hova lettem, ami voltam? Az égen, puhán lebegek?

Kora őszi langy-melegben napfény-hangon nevetek?

Jég virágot rajzolgatok, esőfelhőt facsarok?
Harmat-cseppben ezüst hangon, dermesztően kacagok?
 
Simogatok, mint a szellő, bárányfelhőt terelek?
Ha kérdeznek tőlem, némán, levél-rezgést felelek?
Keresek és nem találok, akármit is kutatok?
Tévelygőknek – valamerre – kétes utat mutatok?
 
Leülök egy felhőszélre, lábaim ott lógatom?
Az időt -bár sietne már! – hajcsár módra nógatom?
Csillag-virág égi réten elmerengve ballagok?
Fent, a Holdon, üldögélve hegedűszót hallgatok?
 
Nem tudom, hogy mit csinálok, amikor már nem leszek…
Az is lehet, egyszerűen, volt-nincs módon elveszek…
Talán fel sem tűnik végül, nem is veszem észre!
Elsüllyedek, csendesen a túlvilági mélybe…
 
Tatabánya, 2025. szeptember 23.

Kép forrása: MI

Holdfény -zenével

 Még mindig el van a gyerek, ha játszik. 

Nem teljesen így képzeltem el a Holdfény című versem zenéjét, de kifejezetten tetszik ez a dal. 

A technika ugyanaz, a Suno szerkesztette. Nem mondom, hogy elsőre szerelem-zenét gyártott, és volt pár kevésbé jól sikerült, de nekem megfelel. 

Viszont a képért MI-nek jár a buksi simi, ő másodszorra összehozta a nekem tetszőt. 

Fogorvos után

 Catelyn:

Fogorvos után

Összementem? Kicsi vagyok! Vagy a szék lett óriás?

Gyermek vagyok újra, félek, ahogy régen – nem vitás…

A doktornő a maszk mögött -úgy tűnik, hogy – mosolyog…

Érdeklődik -nyugtatgatva – félni van -e komoly ok?

Bólogatok, elmesélném, de szólni most nem merek…

Megijeszt az egész szoba, hiába szép: reszketek…

Hagyna még egy kevés időt, de másnak a foga fáj…

Jaj, de nehezen nyílik ki elég nagyra most a száj!

Kinyíllik, a lámpa felgyúl, én a szemem lehunyom…

Ha nem látom, nem is félek! - hátha bejön- mormolom…

Fogaimon tükör koccan, óvatosan nézeget…

Ijesztően hangzanak a szájából a részletek.

Terelget a kis szobába, nem elég a látható.

A röntgensugár a megoldás, alapos és átható.

Foglaljak helyet a székben, nem fognak – még – bántani!

De én azért úgy szeretnék eltűnőset játszani!

Ki kell húzni, szól a döntés – vitatkozni nem lehet.

Jövő hétre várják vissza a begyulladt beteget.

Mert hogy van egy gyulladt gócpont, recept fent a felhőben…

Egyelőre megúsztam, de kedvem mégsem felhőtlen…

Baktatok a patikába, kiváltani gyógyszerem.

Bárcsak volna minden bajra orvos-biztos módszerem!

De sajnos nincs, és már tudom, jövök vissza pótlásra,

És nem vígasztal a dolgozók tüneményes jósága…

Most felhívok néhány embert, tudják meg, hogy túléltem.

Tudom, hogy nem hinnék úgyse, nem füllentem: nem féltem…

Nyüglődésemen cukkolva- nekik szabad… - nevetnek,

De azért még így is tudom, foghíjjal is szeretnek…

Bicske, 2025. 09. 19.

Kép forrása: MI

Megosztó

 Catelyn:

Megosztó

 

A szülők feltöltik a netre, ha a gyerek cuki.

Kommentelnek: „Az enyém meg…” „Videó van?” „Muti!”

„A gyerekem azt csinálta!” „Jaj de ügyes, édes!”

Miért is kell mutogatni? Egyszerűen rémes!

Mert a világ -tudjuk régről – nagyon szép, és kerek:

Előbb-utóbb fel fog nőni bizony az a gyerek!

Nem biztos, hogy örülni fog a pelenkás képnek,

Mit a neten évek óta idegenek néznek!

 

Idézgetik, mosolyogják, egyszer mit is mondott…

Nem okoz a felnőtteknek lehet semmi gondot,

De majdan a felnőtt-gyerek szégyenkezve pirul,

Hisz a képen – mit most néznek – arcán spenót virul!

 

Meztelenül ül a kádban, mindent lehet látni…

Azt is amit – manapság már ki is illik vágni…

Kitakarni, matricázni, de fel se kéne rakni…

Mit fog később szegény gyerek a kortársaktól kapni!

Meg kell őrizni a percet, minden emlék érték…

De a gyerekek, hogy kitedd sosem maguk kérték!

Elég, hogyha nektek cukik, csak a család látja,

Hogy a pici ezt  vagy azt hogyan és mért csinálja?

 

Nem kell, sem ma sem később, hogy idegenek tudják,

Hogy a kamasz gyerekeid, mennyire is lusták!

Suli után hova járnak, merre jönnek haza,

És a jó fej apa-anya mennyire is laza?

 

Nem érti a csacsi szülő, ha a gyerek kéri:

Ne tegye ki, nem szeretné, sőt jogait sérti…

Hiszen ő csak büszke rá és szeretné, ha látnák,

Csemetéje mesén-tanult balerina táncát…

 

Persze, neki ő a legszebb, legügyesebb, cuki!

Dicsérte is szombaton a kisboltban a Juli!

Ő is mutatott az unokájáról pár képet:

„Látod, hogy húzza az orrát? Eb-piszokba lépett!”

 

Mintha, amíg nincs neten, a gyerek nem lenne!

Lehet, ezért nincs is nekik semmi furcsa benne?

Megosztják majd idegenek, születnek a mémek,

És kerülnek rossz kezekbe kissé intim képek…

 

Nem mindenki tekint rájuk épp úgy, mint a család.

A felnőttek közt akad hazug, rossz szándékú, galád…

Gúnyolódnak, kinevetik, sokszor csúnyát írnak…

Hihetetlen, kitalálni mennyi rosszat bírnak?

 

Sír a szülő, a gyerekét, nem érti, mért bántják?

Hiszen olyan aranyos, és segítőkész, látják?

Sértődötten letöröl -kis időre – pár képet…

Aztán kezdi előröl majd: „Láttatok már szépet?”

 

De, ahogy már említettük, a világ szép, kerek.

Elborzad a képek láttán majd egyszer a gyerek.

Megfogadja, hogy ő soha! A családnak csakis!

De nekik is nagyon ritkán, szépet – elég az is!

 

Tatabánya, 2025. szeptember 18.

Statisztika

Egy ismerős költő nemrégiben ünnepelte az 1500. versének megszületését. 

Ennek apropóján előszedtem én is a füzeteimet, azért én ragaszkodom hozzá, hogy meglegyen papír alapon is, főleg mivel nagyon sok van, ami nincs digitalizálva, csak én őrzöm (meg esetleg aki kapta). Vagy mert annyira gyatra, hogy arcomon a szégyen pírja lángol, de mégis nekem az a Valahonnan, ahonnan indultam. A Valahova még messze van, mert bőven van mit fejlődnöm, de talán majd egyszer oda is eljutok. 

Szóval, nem számolva az elkallódott verseket, és a be nem fejezetteket, jelenleg így állok: 

(ne nézzétek a könyvecskék állapotát, szegények sokszor hetekig kallódtak az aktuálisan kedvenc táskáim aljában, és bizony egyik-másik már nagykorú :)

Technikailag ez a Valahonnan füzet. Még anyu vette egy német házaspártól, akik háznál árultak behozott mindenfélét. (Volt még egy-két emlékkönyv, amik elkallódtak, mert a technika hiányában ugyan A/5-ös füzetben voltak a piszkozatok, de szerettem már akkor is letisztázni őket, és hol ebbe írtam, hol abba. Amelyik éppen a kezem ügyébe akadt.  Ezekről a versekről jórészt nem tudni, hogy mikor és hol íródtak, valamiért nem tartottam fontosnak. A vége felé nagyjából már be tudom lőni, a Lila szonett például farsangi feladat volt (minden osztály kapott egy színt, és arról kellett szonettet írni. Előfordulhat, hogy a hosszúságnak eme kritériumához van egy picike, de tényleg csak picike közöm, mert egy másik feladat (talán az is farsangi volt) megoldása 25 versszakra sikeredett ezt megelőzően, amit fel is olvastak :D, 2012-ben meg már jegyeztem a helyet és a dátumot is.

52 verset tartalmaz, plusz párat egy kedves gimis barátnő tollából, megőrizendő az emlékezetnek. Fogalmam sincs, hogy ír-e még, de ő volt az egyetlen, aki elsőben művészeti bemutatón ki mert állni a saját versével.

Legjobb barátaim ajándéka. Lapozgatva a füzeteket rádöbbentem,  hogy vagy vagy volt egy két éves szünet az életemben (az előző füzet utolsó versei között van egy nagy rés, ahol már jegyeztem dátumot, vagy arra az időszakra esik az emlékkönyves időszak, (az egyiken 101 kiskutyás kép volt, piros alapon, egy másik pedig már 2000-ben velem volt táborozni, de nem emlékszem, hogy milyen minta volt rajta) vagy ezek szerint több versem veszett a feledés jótékony homályába, mint arra emlékeztem. Mondjuk figyelembe véve az Akkor-t, annyira nem kár értük. 

Ez egyébként 79 verset őriz. 

Unokahúgom ajándéka, németországi testvér városból, ahova az iskolai kórussal mentek ki vendégszerepelni. Alsós volt, és hol volt még a Messenger... Csak reméltük, hogy nem lesz gond... Meg volt szeppenve, de azóta már egész világlátott nő lett belőle. Felnőnek, na... 

Tartalma vitatott 201 vagy 231 vers, ugyanis van benne egy 30 külön versből álló csokor. egy kolléganőm ballagó lányának, és osztálytársainak ajándéka az iskolának, tanároknak, konyhás néniknek, karbantartónak... A tudnivalók a gyerekektől érkeztek, versbe szedtem, átírták, dekorálták, laminálták... Állítólag nagy sikere volt. 

Tőlem-nekem kategóriások a többi, ezen a típuson tetszett a zseb, a tollaknak, a plüssön a cukisága. Az utolsó sima spirál, a borítót én varrtam rá, ha betelik átteszem másik füzetre. 

Ebben a füzetben 109 vers van. 

Ugyanaz a zsebes típus (utána sajnáltam ám, hogy csak kettőt vettem a Pepco-ban, mert azóta sem láttam ezt a fajtát). 

118 verset írtam bele. 

A plüssök is Pepco-szerzemények. Ebből a típusból többnyire szokott lenni ilyen vagy olyan, de azok nem fogtak annyira meg. 

A panda 86 verset tartalmaz. 

A hóember 64 verssel büszkélkedhet. 

Amit jelenleg vezetek, spirál füzet, borítóval, a mai állás szerint (09.17.) 40 verset tartalmaz. 

Összesen: 52+79+ 201 (230) + 109+ 118+ 86 + 64 + 40 =749 (778) versem van 2025. szeptember 17-én. 

Nem állítom, hogy az elkallódottakkal elérném az ezret, mert annyi biztos nem volt, de azért büszke vagyok. 

Főleg mivel van köztük sok olyan, ami valakinek örömöt okozott. Oké, nem egy irodalmi Nobel díj, de ki a kicsit nem becsüli... :)

Idő mérő

 Catelyn:

Idő mérő

Elszakadt az óraszíjam. Szörnyű kín és fájdalom!

De eldöntöttem -megszoktam már- órám veszni nem hagyom!

Óraszíjért szaladgálok. Itt széles van, ott meg nincs...

Gondolta a fene eddig, hogy az óraszíj is kincs...

Az eladó órát adna, ahhoz pedig jár a szíj,

De a szívem a régiért keseregve zokog, sír!

De hát nézzem! Van rózsaszín, hupikék és fekete!

Ennek itt meg strasszkővel van kirakva a kerete!

Homokóra, pásztoróra, napóra és atomos!

Egyetlenegy tényező, mely mindegyikben azonos:

Akármilyen csinos darab, nekem bizony egy se kell!

Honnan lesz új óraszíjam? Kérdezem, de nem felel...

Szíj nélkül a szerkezet most táska zsebben éldegél.

Szíjat talán vágyva vágyik, mostanában nem remél...

Mégis viszem, hiszen érzem ragaszkodik, lelke van...

Lengedezne ő is csuklón -ahogy eddig - boldogan...

Pedig nem szép, ütött-kopott, a szíját már cseréltem.

Ragaszkodom hozzá, habár a miértjét nem értem...

Nem is márkás, nem volt drága, tucat és nem egyedi...

Csakis annak fontos, aki azért így is szereti...

Tatabánya, 2025. Szeptember 15.

Szezon nyitó

 Catelyn:

Szezon nyitó

 

Boltba megyek, a zöldségek közt mosolyog a sütőtök.

Jaj, de sokan vannak! Persze! Akcióznak! Csütörtök…

Nem sietek, megcsodálok minden apró részletet:

Szeptemberben miért tesznek ki fenyőfa díszeket?

Színes papír koporsóban csoki csontváz szendereg…

Mécseseket válogatnak sírokra az emberek…

Pumpkin spice és mézeskalács illatfelhő gomolyog.

Eladó a sorok között meggyötörve toporog.

Ezt is, azt is, csak egy kicsit! Abból is egy keveset!

Ajándékot! Jön az ünnep! Csupa szív és szeretet!

Habár – és ezt be kell látni! – karácsony még messze van,

De készülődnek – akik tudnak – jó előre, boldogan…

Mert lehet, hogy később nem lesz, vagy csak drágán, ez vagy az,

Az égősor a bús sötéten világító sebtapasz…

Fények, csokik, üvegdíszek, mindenféle egyebek,

Kiabál a kirakatból: csak még kicsit vegyetek!

Csak hogy legyen otthon minden, ami boltban kapható:

Selyemszegfű, teáscsésze, szép nokedli szaggató…

A kosárba kerül minden, hiszen most már világos:

Otthona az embereknek -jól látszik, hogy hiányos!

Igyekeznek, habár sokszor hiába is szaladnak,

Mert a boltban -semmi pénzért! – boldogságot nem adnak!

A tucat árú olcsó vigasz, porfogó, nem egyedi…

Persze nem baj, ha az ember valamiért szereti…

Nézelődök, szeptember van, elmosódnak ünnepek.

Csilli-villi üvegdíszek mindenfelé függenek…

Jack-o lantern, mézeskalács, fenyőfa és koszorú…

Mennyi szépség, nem is értem, lelkem miért szomorú?

Vásároltam, amit kellett, üres kézzel nem megyek.

Visszanézek búcsúzóul: legközelebb mit vegyek?

A zöldségek közt a sütőtök jókedvűen mosolyog.

Koszorúkról integetnek műhópihés tobozok…

 

Tatabánya, 2025. 09. 14.

Elnyomva...

 Catelyn:

Elnyomva...

Úgy mondanék valamit, de inkább hallgatok...

Magamba fordulva üvöltve jajgatok,

Sikoltva szaggatom meggyötört lelkemet,

A kételyem aláránt, megfojt és eltemet!

Nem bírom tovább. Már nem akarom bírni...

Elbújok, jó mélyen, ne lássanak sírni...

Majd megrázom magam. Talpra tudok állni!

Úgyis ha tudom, hogy nagyon fog majd fájni...

Istenem, vedd észre, túl sok már a teher!

Életem, lelkem mind romjaiban hever!

Építem, újra fel- mondd, boldognak látszom?

Elnézően mosolyogsz: milyen jó, hogy játszom...

Hát tudod mit? Haragszom, de durvább is lehetnék!

Annyi minden van, amit a szemedre vethetnék!

De nem figyelsz... Rám soha! Tán átlátszó vagyok?

Vagy hozzám mérten a vágyaim túl nagyok?

Pedig nem kértem túl sokat. Szándékosan soha!

Te teremtettél! Te vagy mindennek az oka...

S ha hinnél bennem -oktalanul- mégis...

Vedd észre, Isten! Ember vagyok én is!

Esetlen, szánalmas, vétkező és gyarló!

Ott suhog felettem, minden nap a sarló...

És ne gondold, nem félek... Nincs is mitől félnem...

Csak adj egy kis időt, gondtalanul élnem...

Egy percet, egy órát, hogy tudjam, minden rendben...

Azután elalszom -ígérem- majd csendben...

És ha ott leszek -valahol-, ahol nincs, csak béke...

Nem fogok sírni, sajnálva, hogy vége...

Tatabánya, 2025. szeptember 9.

Filléres

Catelyn:

Filléres

Én még azt tanultam, hogy a húsz fillér is kincs...

Sokat számít, ahol minden napra jut egy: nincs!

Nem vehetnek ezt vagy azt, spórolni kell "arra"!

Örülnek, ha kenyér jut, nem költenek vajra...

Új cipőt, ha nagyon kell, csakis akkor vesznek,

Amit tudnak -jól jöhet!- mindent félretesznek!

A fillérek azután egyre-másra fogynak...

Észrevétlen -enni kell!- hétköznappá kopnak...

 

Legközelebb eltesszük. Hogyha tudunk többet!

Spórolni kell! Mégis min? A semmiből? Csak ötlet...

Ábrándozás: hogyha majd... Azon nyomban vége...

Eltolják az álmokat a problémáik félre...

 

Dolgozni kell. Dolgozni! Aztán, talán, egyszer...

Derűs nyugalomba öregszik az ember...

 A vállát persze ugyanúgy -jaj, de nehéz! - nyomja,

Habár már az ifjakért, a mindennapok gondja...

 

Félretesz a kicsiből, neki az is elég...

Alig eszik, minek ide minden napra ebéd?

Ez is van még, azt sem vesz most, csak azt, amit muszáj...

Kesereg, hisz őbelőle lett mostanra uszály…

 

Nem panaszkodik a gyermek. De ő fél, hogy teher...

Kesereg, hogy mekkora kár, ha valamit lever...

Sír, hogy többet nem tud adni, pedig hogyha menne!

A gyermekei élete most biztos könnyebb lenne!

 

Hiába, hogy nem is kérnek, akkor is tesz félre!

Ne legyen majd annyi gondjuk a temetésére!

Kiválasztja a ruhát is, előveszi néha...

S nevet, hogyha rákérdeznek, higgyék csak, hogy tréfa...

 

Bicske, 2025. Szeptember 08.

Képek: Délután talált húsz filléres, egy olyan utcán, ahol elég sűrűn járok évek óta. 

Egyébként nekem az ötven filléres a híddal sokkal jobban tetszett. 

És felnőtt fejjel jöttem rá, hogy a húsz fillérest ha így tartjuk a mintája három búza kalász. Ki nézte rajtam kívül mindig fejjel lefelé? 

Megzenésítve

 Persze, nem általam. 

Mármint tök jó lenne, mert vannak verseim, amiknek -fejben- van dallama is, csak éppen zenét szerezni nem tudok, meg énekelni, és nincs zenekarom sem. 

Egyébként nem tartana vissza semmi. 

Amúgy már volt érdeklődő rá, olyasvalakitől (ha olvasod, szia!), aki legalább a zenés részben járatos, mert egyik-másik vers szövege ígéretesnek tűnt neki.

Viszont egy ismerősömnél többször láttam, hogy verseit zenésíti meg a mesterséges intelligencia segítségével. Pontosabban a Suno-val. Persze színvonalasabban, mint én, meg valódi videó is van hozzá (hihetetlenül élethűen egyébként). 

Szóval ez a két videó egyelőre csak kísérlet. És bár az elején vannak kiejtési hibák, a zenék maguk nagyon tetszenek. 

Szóval a mesterséges intelligenciának meg jár a buksi simi és a keksz, nekem meg a baráti vállveregetés, némi vigasztalással, ha már nem tudok zenét szerezni :)

Előfordulhat, hogy olykor-olykor megjelenik még itt egy-egy videó. Vagy tőlem. Vagy akár tőle is. (Ismét szia! :) Feltéve, hogy tényleg volt kedve, és ideje velem foglalkozni :)

Fogas kérdés

 Catelyn:

Fogas kérdés

Fogorvoshoz kéne mennem… Bevallom, hogy rettegek!

Fogadkozom egyre-másra: oda bizony nem megyek!

Foghíjasan koccan össze vacogva a fogsorom…

Pedig mégis el kell menni… Egyszer… Vagyis gondolom…

Kezem tétovázva tárcsáz, időpontot kérni kell… Leteszem, a fogadófél -égi áldás? - nem felel… Talán holnap… Holnapután… Valamikor… Véletlen? Be nem teszem lábam oda, csak egy másik életben! Pedig mégis… El kell menni… Halasztani nem lehet… Rettegésem magam alá, méltatlanul eltemet… Mantrázgatom, -hinni kell csak!-, hogy most félni nem fogok! E rossz szokástól elszakadni, félek, soha nem tudok! Újra telefonon lógok, kicsöng, én meg reszketek… El nem menni -most már muszáj! Én is tudom… - nem merek… Időpontot kérek -kapok felkészülni két hetet… Fogat visszanöveszteni addig vajon hogy lehet? Mert bizony a fogam kitört, ne lássák: nem nevetek… Ennél többet -sajnálatos módon- nem is tehetek... Nem is merek rágondolni, mennyibe fáj majd nekem… Félek, hogy a fogorvosnál ér utol a végzetem… Szóval ha a fehér székben véletlenül meghalok… Megsiratnak – csúnya halál! - tudom, majd az angyalok… De ha majd – egy csoda folytán – mázlim lesz, és túlélem, Rendszeresen elmegyek majd! Vagyis... Most még ígérem…

Bicske, 2025. szeptember 2.

Kép forrása: MI

Elmúló

 Catelyn:

Elmúló

Nézem, ahogy táncát járva aláhull egy falevél…

Illeg-billeg tarka-barkán, ahogy forgatja a szél…

Hallhatatlan zenét követ, minden mozdulata báj!

Elhiteti a világgal: az elmúlás nem is fáj!

Néha alá kap a szellő, emelgeti: itt vagyok!

Kisérik a mozdulatot keserédes illatok…

Pirul az ősz, ezidáig soha nem jött zavarba!

Belerejti leveleit -titkosan – az avarba…

Pókhálóra gyöngyöt fűzve használja a harmatot,

Száraz ágak recsegése szolgáltat halk dallamot…

Ködfátyolt borít a tájra, mintha minden álmodna!

Őszi álmot, miben minden levelekkel táncolna!

Ősz van újra, keserédes, tarka-barka, illatos…

Őszi égbolt, egyre korábban lesz este csillagos…

Néha-néha esőt szitál, ködöt sző a világra…

Elmúlást szór -jót igérve – fűre, fára, virágra…

Nézem csendben a lehulló tarka-barka levelet…

Meggyászolom -hiszen elmúlt – magáért egy keveset…

Átadom magam a szépnek, elhiszem, hogy álmodom…

Remélem, ha üt az órám, én is ekképp távozom…

Mány, 2025. 09. 01.

Kép forrása: MI