Nehéz

Catelyn:

Nehéz

Néha úgy érzem, nehéz az életem.

A fájdalmaim miatt tudom, hogy létezem…

Terhek sora, amit fel kell még vennem…

Miért kellett éppen embernek születnem?

Szívem szerint néha akármi más lennék!

Ellebegnék tarka szárnyon, mint a lepkék…

Napsugárból szőnék pókhálót magamnak!

Bár érezhetném magam – egy percre csak! - szabadnak!

Bárcsak mindig tudnám: mikor, miért, mit kell tennem!

Nem akadna ennyi ócska kétely bennem…

Beszéd helyett csicseregnék: suta kis dallamot…

De ember vagyok. Dacos! Így inkább hallgatok…

Lennék vízcsepp, napsugár, törhetetlen szikla!

Szunnyadó tűz mélyén ellobbanó szikra!

Ragyogó holdfényes, csillagos éjszaka!

Hervadó virágok illanó illata!

De ember vagyok, és néha nehéz az életem…

Nem oszt és nem szoroz a tény, hogy létezem…

Az sem számít talán, hogy egyszer majd elveszek…

Fogom-e sajnálni vajon, ha nem leszek?

Óbarok, 2023. január 28.

Borongós

Catelyn:

Borongós

Napok óta esik, borongós a lelkem…

A felhők között a napfényt kutatom…

Alakul valami keserűség bennem,

De másoknak a boldogabb énemet mutatom…

Tudom, hogy örülni kell minden jónak,

Hiszen százszor rosszabb is lehetne!

Minden tétovázó, kedveskedő szónak-

De jobban esne akkor, ha nem esne…

Pedig szeretem az esőt. Azt hiszem. Néha.

Ablakon át, a meleg szobából nézve.

Túlcsordulhatott a mennyei dézsa,

És valamiért még nem vették észre…

Esik. A világgal napok óta ázom!

Minden hideg, rideg, nedves…

Mégis, talán a lelkem miatt fázom?

Vagy a kettő csakis együtt teljes?

Magamban kellene a nap fényét keresni?

Talán kicsivel melegebb lenne...

A tartós esőt hogy lehet szeretni?

Miért nem lelek örömöt benne?

Néha, azt hiszem, azért szeretem az esőt!

Meleg szobából, az ablakon át nézni…

Fejem felett az oltalmazó tetőt,

Ha az ég selymét a villám csattogva tépi…

Napok óta esik. Borongós a lelkem…

Lassan esőkönnyeket sírok én is...

Nem találom a nap fényét: bennem…

De örülök az esőnek. Kicsit. Mégis…

Bicske, 2023. 01. 19.

Háború

 Catelyn:

Háború

Háború volt. Háború lesz. Háború van újra…

Bombákkal lett felszántva az ártatlanok útja…

Kinek van igaza? Ki az aki téved?

Mindenkinek – neked is – piroslik a véred...

Háború van. Háború volt. Ide is fog érni?

Kitől lehet a háborútól mentességet kérni?

Hova lehet a béke miatt kérelmeket írni?

Nem szeretnék a halottaim felett sosem sírni…

Nem szeretnék fegyvertüzet közvetlenül látni!

Nem szeretnék véren-húson átgázolva járni!

Nem szeretnék bujkálva a jövőtől rettegni…

Nem szeretnék… egyszerűen nem szeretnék nem lenni…

Furcsa a vérengzést a jelen időben látni…

Ijesztő a bizonytalan jövő jöttét várni…

Megrémít a gondolata, hogy így is élhetnék…

A híradó egyik halottja -mintha – már én lennék…

Furcsa érzés a háborúhoz ilyen közel élni…

Ezek szerint kívülállóként is lehet félni…

Mi lesz ha eljön? Vagy ha én is „ott leszek”?

Tudok majd küzdeni vagy némán elveszek?

A háborúban mégis emberek, nézd, élnek!

Küzdenek, szeretnek, születnek, remélnek…

Meghalnak… Rengetegen a hazájuktól távol…

Útjukra bocsájtva: legyél nagyon bátor!

Én nem szeretnék ilyen helyen nagyon bátor lenni!

De szeretnék valamit a békességért tenni!

Kicsi vagyok, de valakinek egy szép levelet írnék:

Miben a világ háború-mentességéért sírnék...

Háború van. Háború lesz. Háború – már – volt…

A történelem lapjain terjedő vér folt…

Ha a fegyver a toll, a tintája az ártatlanok vére…

Mikor lesz örökre írva -őszintén - a béke?

Óbarok, 2023. január 12. 

Dönteni kell?

 Catelyn:

Dönteni kell?

Jobb-bal, bal-jobb! Ismétlődő rigmus…

Jobb-bal, bal-jobb! Zakatoló ritmus…

Jobb-bal, bal jobb! El fogják-e hinni?

Jobb-bal, bal-jobb! Hol fogom sokra vinni?

Jobb-bal, bal-jobb! Már én magam sem hiszem…

Jobb-bal, bal-jobb! Megszakad a szívem!

Jobb-bal, bal-jobb! Mégis le kell írni…

Jobb-bal, bal-jobb! Mondd, szabad-e még sírni?

Jobb-bal, bal-jobb! Kitől kell most félni?

Jobb-bal, bal-jobb! Hagyjatok már élni!

Jobb-bal, bal-jobb! Bárcsak mindegy lenne!

Jobb bal, bal jobb! Van igazság benne?

Jobb-bal, bal-jobb! Hősök drága vére!

Jobb-bal, bal-jobb! Szabadságunk, végre!

Jobb-bal, bal-jobb! Nagy betűvel: Haza!

Jobb-bal, bal-jobb! Nem törünk meg! Soha!

Jobb-bal, bal-jobb! Árpád dicső népe!

Jobb-bal, bal-jobb! Hol lehet a béke?

Jobb-bal, bal-jobb! Véleményed lehet…

Jobb-bal, bal-jobb! Mered vállalni a neved?

Jobb-bal, bal-jobb! Arc nélküli profilok…

Jobb-bal, bal-jobb! Gyűlölködő komiszok…

Jobb-bal, bal-jobb! Mélyen titkolt könnyek…

Jobb-bal, bal-jobb! Mikor lesz már könnyebb?

Jobb-bal, bal-jobb! Öntudatos nemzetünk!

Jobb-bal, bal-jobb! Már önmagunktól szenvedünk…

Jobb-bal, bal-jobb! Haragtól csikorog az agyar…

Jobb-bal, bal-jobb! Szégyen lett a magyar?

Jobb-bal, bal-jobb! Az én nemzetem büszke!

Jobb-bal, bal-jobb! A politika: tüske!

Jobb-bal, bal-jobb! De nagyon tud fájni!

Jobb-bal, bal-jobb! Mindig lesz mit bánni…

Jobb-bal, bal-jobb! Hová kell ma állni?

Jobb-bal, bal-jobb! Szebb jövőt kéne látni…

Jobb-bal, bal-jobb! Balsors, balszerencse…

Jobb-bal, bal-jobb! Rosszabb is lehetne?

Jobb-bal, bal-jobb! Együtt könnyebb lenne!

Jobb-bal, bal-jobb! Ha megpróbálnánk, menne!

Jobb-bal, bal-jobb! Az érem két oldala...

Jobb-bal, bal-jobb! Nem egyforma soha?

Jobb-bal, bal-jobb! Nekem mindegy, tényleg!

Jobb-bal, bal-jobb! A szeretet a lényeg…

Jobb-bal, bal-jobb! Az én magyarságom ennyi:

Jobb-bal, bal-jobb! Szeretnék, igaz ember lenni…

Óbarok, 2023. január 12. 

Felnőttem

Catelyn:

Felnőttem

Szeretnék hinni – ahogyan régen

Az ezerszer olvasott tündér mesékben

Várni a herceget, hogy belépjen csendben

És szunnyadó ajkamról lágy csókot csenjen

Várni a csodás álarcos hősre

Az ismeretlenül is ismerősre

Aki egyszerre erős, okos és bátor

S ha szükség van rá, megtalál bárhol…

Szeretnék újra hercegnő lenni

Üvegcipőben táncolni menni

Koronát fonni hajamra virágból

Mikor lett nő a régi kislányból?

Úgy nőttem fel, hogy észre sem vettem

Közben néha sírtam néha meg nevettem

Valamit vártam vagy csak reméltem

De igazán azt hiszem, sohasem éltem

Ha az életem tündérmese lenne

Nem hiába várnék a happy end-re

De sajnos mégsem mese az élet

Ha el sem kezdődött, hogy érhet véget?

Szeretnék hinni – ahogyan régen

Az ezerszer olvasott tündérmesékben

És tudni, hogy van kezdet másik,

És ami rég mese volt, valóra válik!

Óbarok, 2021. május 25.

Soha ne mondd...

 Catelyn:

Soha ne mondd...

Soha ne mondd, hogy nem lehet rosszabb,

Hogy nincs lejjebb, mint a gödör-alj!

Az életed ezernyi új csapást hozhat,

Eleget ahhoz, hogy besokallj...

Mindennél lejjebb, ahol ember még nem járt...

Nincs lépcső, lift, vagy emelő...

Sajgó kín ott, ahol korábban nem fájt,

És a legforróbb vágyad a levegő...

Hiába kapaszkodsz, kiutad nincsen,

Agyagos sár, ami marasztal...

Kezed még mozdul, hogy utolsót intsen,

Ajkadon elhal a panasz-dal...

Csak egy lyukon át látod az eget,

Gúnyosan ragyognak a csillagok...

Bordád, szíved harsogva reped,

A végső kiáltástól: itt vagyok!

Aztán semmi, csak néma sötétség...

Már nem kínoz égető fájdalom...

Nem éltet remény, nem gyötör kétség,

És nem fakaszt könnyet a szánalom...

Soha nem mondd... Mert mindig van rosszabb!

Van lejjebb, mint a gödör-alj...

Az életed ezernyi új csapást hozhat,

Eleget ahhoz, hogy besokallj...

Minden csapást túl lehet élni...

A “que sera, sera” tudod, mi tanít?

Lehet a jövőtől -de érdemes félni?

Az idő majd mindent eligazít...

Jól vagy rosszul, azt senki sem tudja...

De valahogyan majd mindig lesz...

Mindenkit formál, alakítgat a múltja...

Ami nem öl meg, tényleg erőssé tesz?

Én nem akarok ennél erősebb lenni!

Nyugalmat és békét akarok!

Mély a gödör, de ki fogok menni!

Foggal és körömmel kaparok!

Új erőt ad az is, hogyha visszacsúszok!

Ha gyorsabban haladni nem tudok...

Hogyha kell, akkor árral szemben úszok,

De ha addig is élek, én kijutok!

Hogy feladod, nem megy, ne mondd azt soha!

Ha erősen küzdesz, minden sikerül!

Valahol mindennek megvan az oka...

Hogy jó vagy rossz? Idővel kiderül...

Óbarok, 2023. Január 9.

A változás szele

 Catelyn:

A változás szele

Január van még, és szokatlanul meleg…

A tavasz hangulata a fejünk felett lebeg…

Aki éberen jár, az is csak álmodik…

Így vagy úgy, de minden… minden csak változik…

Korábban jönnek pedig még az esték…

Az égre korán kenődik az este-színű festék…

Később köszön ránk még a friss, hajnali varázs,

Az ég narancs-alja tisztán izzó parázs…

Esnie illene azért kicsit már a hónak,

De nem ígér biztosat semmiféle jóslat…

Helyette eső esik, kevésbé hidegen,

Mégis januárban ez annyira idegen…

Felhők takarják puhán el az eget…

Magam sem tudom, hogy jövök-e vagy megyek…

Habár mintha most éppenséggel állnék,

Furcsa vágyam szerint szívesebben szállnék…

Ha behunyom a szemem: úgy érzem lebegek…

Könnyes a pillám, talán azért mert nevetek?

Valami furcsa kór lappanghat most bennem…

Valahol máshol, és mást kellene tennem?

Az eső csepeg, a világ szürke, hideg…

Megfeszített húrként megremeg az ideg...

Ébren vagyok, vagy talán még álmodom?

Jó vagy rossz az irány, amerre változom?

Lebeg a levegőben valami új, és furcsa…

Lelkem kopott zárját elfordítanám kulcsra!

Szabadulni akar, az, ami én vagyok,

Csepegve olvadnak a sosem-volt jégcsapok...

Némán közeledik a változások szele…

De szeretném tudni, mik jönnek majd vele!

Figyelem a jöttét, hogy ideérjen, várom!

Kell jöjjön valami, mire a lelkem mélyén vágyom!

Tavasz volt… Tavasz lesz? A jelen idő messze…

Ki tudja, hogy olyan régi, szép tavaszunk lesz-e?

A hangulata -korai - de már köztünk lebeg,

Pedig január van, amúgy szokatlanul meleg…

Mány, 2023. január 9.

A holdbéli ember

 Catelyn:

A holdbéli ember Fent a Holdon öregember él magában, egyedül... Hogyha éppen kedve szottyan altató dalt hegedül... Csillag-lányok táncra kelnek zenéjére hirtelen, A Hold halvány fény-udvara mesebeli bálterem... Miért él ott magányosan? Azt a mese nem írta, De szemeit -sajnálatból- kislány-énem kisírta... Rossz lehet fent a magasban, magányosan, egyedül... Milyen szomorú dal lehet, mit magának hegedül! Hogyan ment fel? Talán vitték könnyű léptű angyalok? Csalogatták tündér fénnyel hívogató csillagok? Nagyon hosszú létrája volt, az égig felért egészen? De hogy mégis miért ment fel, a mai napig nem értem... Vajon visszajönne közénk újra, hogyha lehetne? Vagy inkább magányosan ott maradni szeretne? Vajon ott van még a Holdon, vagy azóta elrepült? És amikor költözködött, útközben is hegedült? Mesét mondtak, hogy a Holdon öregember éldegél... Teliholdkor hallgatózom, hátha hallom, mit mesél... Előfordul az is, hogy csak altatódalt hegedül... Ugyanolyan szomorúan, önmagának, egyedül... Néha azért integetek: nézz csak le rám, itt vagyok! Ha nem is olyan közel hozzád, mint a fényes csillagok... Én vagyok az egyetlen ki hallotta még a mesét, Hogy a Holdon régóta egy öregember éldegél?

Óbarok, 2023. január 7. Óbarok, 2023. Január 7

Jó leszek?

 Catelyn:

Jobb leszek?

Elhatároztam: ezentúl jobb ember leszek!

Hogy végleg? Ebben magam sem hiszek!

De igyekszem, és sokkal több jó dolgot teszek,

És talán kevesebbet hisztizek…

Nem fogok nyávogni, mint egy macska,

A karmaimat idén nem élezem!

Nem ugrok senkire, mint vadász a vadra,

S bár torkot is harapnék -nem teszem…

Elfeledve pihen az ásó és a kapa,

Kiásatlan marad most sok gödör…

Rajtam kívül is van mindenkinek baja,

És gyilkos indulat - most - nem gyötör…

Hogy mit hoz a holnap? Még én sem sejtem…

Titkokat rejt még a jövendő…

Beteljesül vajon végül a tervem?

Igyekezetem most még növekvő!

Az eredménye? Holnap kérdezd újra!

Lehet, hogy majd bal lábbal kelek…

Az is lehet, hogy néhány óra múlva,

Ennyire béketűrő már nem leszek…

Na jó. Megpróbáltam, de tényleg!

Azt hiszem, jobb ha ilyen maradok!

Örüljetek annak, ameddig csak éltek,

Hogy inkább morgok, mint harapok!

Talán sosem leszek jó ember,

De minden hibám az enyém!

Azért megpróbáltam jobb lenni egyszer,

És erről szól ez a költemény!

Bicske, 2023. január 6.

Ha behunyod a szemed...

 Catelyn:

Ha behunyod a szemed...

Ha behunyod a szemed, mondd, látod-e a tengert,

És a tajtékzó hullámokon hányódó hajót?

Szánod-e a vihar által elragadott embert,

Érted-e a képen rejlő, kegyetlen valót?

Szomorú igazság, hogy mind meghalunk egyszer…

Azután pedig bús feledésbe merülünk…

A túlvilági folyó halk sóhajjal elnyel,

Lesz-e vajon partja, ahova végül kerülünk?

Kíváncsi vagyok, hogy mi vár a halálban,

Milyen lehet az a semmi-végtelen?

Lesz-e valami a sír mélye-magányban,

Vagy csak üresség lesz, tiszta félelem?

Hogyha lesz valami, milyen lesz az mégis?

Jó vagy rossz lesz, esetleg hosszú kárhozat?

Ha túlvilági létre leszek elítélve én is,

Én is várni fogok majd később másokat?

Milyen lesz az ott, ahol sosem jártam?

Milyen lesz az itt-je, ha már ott leszek?

Lesz-e vajon hófehér, pihekönnyű szárnyam?

Számít majd valamit, ha most jót teszek?

Hajó vagyok, vagy inkább én vagyok a tenger?

Esetleg a vihar pusztító szele?

A túlvilági folyó, ami mindent elnyel?

Fájdalmat enyhítő elmúlás-mese?

Ember vagyok, akit a hullámok dobálnak?

Akit a feledés szelíd-némán átölel?

Megtestesült bűn, mire nincs bocsánat?

Sok miért, amire már senki nem felel?

Mondd, látod-e a tengert, ha behunyod a szemed?

Hánykolódsz a tajtékzó hullámok között?

Le tudod olvasni a képekről a jelet,

Ami a valót mutatja a látomás mögött?

A túlvilági folyó halk sóhajjal elnyel…

Ki tudja, lesz-e a partja, ahova kerülünk…

Te is, én is, végül mind meghalunk egyszer,

És a bánatos feledésbe merülünk…

Mány, 2022. január 2.