Catelyn:
Háború
Háború volt. Háború lesz. Háború van újra…
Bombákkal lett felszántva az ártatlanok útja…
Kinek van igaza? Ki az aki téved?
Mindenkinek – neked is – piroslik a véred...
Háború van. Háború volt. Ide is fog érni?
Kitől lehet a háborútól mentességet kérni?
Hova lehet a béke miatt kérelmeket írni?
Nem szeretnék a halottaim felett sosem sírni…
Nem szeretnék fegyvertüzet közvetlenül látni!
Nem szeretnék véren-húson átgázolva járni!
Nem szeretnék bujkálva a jövőtől rettegni…
Nem szeretnék… egyszerűen nem szeretnék nem lenni…
Furcsa a vérengzést a jelen időben látni…
Ijesztő a bizonytalan jövő jöttét várni…
Megrémít a gondolata, hogy így is élhetnék…
A híradó egyik halottja -mintha – már én lennék…
Furcsa érzés a háborúhoz ilyen közel élni…
Ezek szerint kívülállóként is lehet félni…
Mi lesz ha eljön? Vagy ha én is „ott leszek”?
Tudok majd küzdeni vagy némán elveszek?
A háborúban mégis emberek, nézd, élnek!
Küzdenek, szeretnek, születnek, remélnek…
Meghalnak… Rengetegen a hazájuktól távol…
Útjukra bocsájtva: legyél nagyon bátor!
Én nem szeretnék ilyen helyen nagyon bátor lenni!
De szeretnék valamit a békességért tenni!
Kicsi vagyok, de valakinek egy szép levelet írnék:
Miben a világ háború-mentességéért sírnék...
Háború van. Háború lesz. Háború – már – volt…
A történelem lapjain terjedő vér folt…
Ha a fegyver a toll, a tintája az ártatlanok vére…
Mikor lesz örökre írva -őszintén - a béke?
