Catelyn:
A sárkány szerelme
A világ végén, nagyon messze, valamikor réges-rég,
Tűzokádó, szörnyű sárkány magányosan éldegélt!
A barlangja hatalmas volt, de a szíve picike…
Szeretni fog – döntötte el -, asszonyt neki, ízibe!
Nem volt rest, és szárnyra kapott, bejárta a világot,
Összeszedett útja közben fűt, fát, bokrot, virágot…
Tiszta selymet, drágakövet, ékes-fényes koronát,
Arany orsót, gyémánt tűt, és – ki tudja mért – boronát…
Bútort vett az Ikeában, lámpát meg az Obiban…
Körülnézett -jól jöhet még az infó – egy oviban…
Bio-piacokon vett már zöldséget és gyümölcsöt,
Természetes módon kezelt tyúkszemet és szemölcsöt…
Tudta mit, mennyiért vegyen, mi gyanúsan akciós…
Mi a jó ár kilójáért, úgyis hogyha fél kilós…
Tejet, tojást, húsféléket nem vadászott azóta,
Hogy útközben betévedt az ebédért egy kis boltba…
Ha húsz dekát kért, annyit kapott! Szalonna vagy szalámi…
Pedig nem volt könnyű a kért súlyt épp jól eltalálni!
Mert a hentes reszketett,
a foga pedig vacogott,
Főleg, ha a sárkány-kénynek megfelelni nem tudott!
Habár szegény sárkánynak már csak a szája járhatott,
Ha gondja volt – aki látta – furcsa dolgot láthatott…
Tűzokádó szörnyű sárkány főnököket hívogat,
Miközben -mert megteheti – panaszkönyvbe írogat…
Nem rabolt már szűzleányt sem, fent lógott a Tinderen,
-„Van ott minden – mondták neki – mi a földön megterem!”
-„Plázacica, divatmajom, nem csak olyan akárki,
És ha mázlid van fogsz ott még rendes lányt is találni”
Lőtt egy menő profilképet, írt egy csábos szöveget…
„Megemelem minden leány előtt ezt a süveget!
Barlangomban van sok jóság, mindenféle drága kincs,
De a sárkány szerencsétlen, ha szingli, mert párja nincs…”
Írtak neki rengetegen: -„Szép vagy, szemnek kellemes!
És a szöveged alapján jól látni, hogy szellemes!
Anyagilag független, és hozzád tudunk költözni,
Biztos mindig lesz mit enni, és ruha is öltözni!”
Nem mondhatták róla, hogy csak fanyalog, és válogat,
Egymás után vitte randevúra mind a lányokat!
Persze nem volt olcsó hobbi, oda sok szép drága kincs,
De megéri, hisz bús a sárkány, addig, amíg párja nincs!
Megtett mindent, amit a kitűzött célért tehetett,
Bókolt, ajándékot hozott, rossz vicceken nevetett…
Egy-egy jól sikerült estén kitt hazavitt részegen,
Biztonságban hagyta otthon, eljött csendben, félszegen…
Már mikor feladta volna, akkor történt a csoda…
Pedig akkor tényleg hitte, nem lesz asszonya soha!
Most meg elment barlangjába egy lány – nem is akárki!
Csodaszép, és rendes nagyon, párját nem is találni!
Beköltözött, rendezkedett, pakolt, porolt, felmosott…
Utasította a sárkányt – tegye, mit ő nem tudott…
Mivel a lány picike volt, a barlang meg óriás,
Szinte csak a sárkány húzta már az igát, senki más…
Próbált a sarkára állni, dúlt-fúlt, hozzá morgott,
Okádta a tüzet és a szeme vérben forgott!
Csapott ide, csapott oda, hullott minden cseppkő…
Megijedt: „Ha így megy tovább, elvisz majd a mentő!”
Udvarolt a szép leánynak: „Édes, drága szentem!
Ha ez köztünk így megy tovább a guta megüt menten!”
Nem szólt semmit a leány, de nagyon és úgy (!) nézett,
Értette a sárkány a szót, minden munkát végzett…
Nem panaszkodott már többet, sőt inkább hallgatott,
Mikor munkájával végzett egy sarokba ballagott…
Volt ideje töprengeni: „A szerelem ármány!
Gondolta a fene, hogy az asszony is egy sárkány!”
Tatabánya, 2025. augusztus 21.
Kép forrása: MI
