Szerzői jogvédelem

Az itt megjelent írások a szerző (Catelyn), vagyis én saját írásai(m), ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján szerzői jogvédelem alá esnek. Megtiszteltek vele, ha kifejezitek véleményeteket (akár negatív akár pozitív), de egyúttal szeretném kérni, hogy ha megosztjátok műveimet, legyetek kedvesek feltűntetni engem, mint szerzőt. Köszönettel: Catelyn
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: természet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: természet. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. július 23., csütörtök

Készülőben

 Catelyn:


Készülőben

Itt van az ősz, lassan újra... Elmúlástól illatos.
Reggel-este sötét a lét, az ég szórtan csillagos...
Harang kondul, teret, időt összemos a mindenség.
Mosolyog a felhők szélén üldögélő Istenség!

Felhőt gyurmáz, csillagot szór, leveleket festeget...
Néha -csak úgy önmagának - milyen szép lesz! -felnevet...
Örül annak, ami most van, ami elmúlt, ami lesz...
Néha innen elvesz ezt-azt, vagy ha úgy kell hozzá tesz....

Nincs helye az állandónak, mindig, minden változik,
És ha alászáll az este, sok új szépről álmodik!
Tarka-barka leveleket, szálló füstöt ereget,
És ha érzi ideje már, pókhálókat tereget!

Harmat cseppen ide-oda, ezüst színű köd szitál,
A múló idő érdeklődve figyeli, hogy mit csinál...
De még nyár van, gyümölcs érik, derűs napfény mosolyog,
És az őszi minden még a jövő ölén gomolyog...

Tatabánya, 2026. július 23.

Kép forrása: MI





2025. július 11., péntek

Fecskék

 Catelyn:


Fecskék


Eresz alatt régi fészek, nem új csak a fészek alj...
Fészek alján csendes csivit, madártrillás halk zsivaj...
Fecske szülők jönnek-mennek, dolgoznak az ösztönök...
Fiókáktól fogadalom: "Őszre én is megnövök!"

A fészekből néha egy-egy cseppnyi csőr kikandikál...
Kíváncsian: a sok minden hogy néz ki, és mit csinál?
Pedig ki még alig látnak, úgy kapják a legyeket,
És az apró fióka még nem is kíván egyebet...

Mire kinövi a fészket, megnőnek a vágyai...
Felemelik -fel az égig!- tollas testét szárnyai...
Átöleli pár csapással mindennap a világot...
Megcsodál majd -nem látta még! -fűt, fát, bokrot, virágot...

S ha az idő őszre fordul, szól a törvény: indulás!
A vándormadarakon kívül nem hallja meg senki más...
Csivitelve szárnyra kap, és megindul a kis sereg...
Sajnálkozva integetnek utánuk az emberek...

A fecskék népe nem kesereg, zsivajuk nem panaszdal...
Szelíd búcsú, szép ígéret: "Visszajövünk tavasszal!
Elmegyünk, mert így kell tennünk, nem találhat itt a hó!"
Távolodó csicsergésük tájra hulló altató...

Tatabánya, 2025. 07. 11.

Kép forrása: MI



2025. január 17., péntek

Belefáradtam...

 Catelyn:


Belefáradtam...

 

Bele fáradtam már, hogy mindig megfeleljek...

Legyek éppen elég! Vagyok, aki vagyok!

Az sem foglalkoztat, hogy bárkit érdekeljek,

És hogy önmagamból vissza végül mennyit kapok...

 

Nem akarok többé megváltozni másnak!

Ha nem vagyok jó pont így, máshogy se legyek!

Nem érdekel, az sem, ha figyelnek, ha látnak,

És új pofonért helybe többet nem megyek!

 

Magamnak sem akarok megfelelni többet.

Megbékéltem, de ha kell – csak értem- változok!

Jó sok hibás döntés, hamvába holt ötlet,

Álom, amit ha kell önmagamból áldozok...

 

A fizikai lényem még zavarba jön néha,

Szégyenkezik, reszket, halványan pirul...

A kővé dermedt lélek, dacoskodón néma,

De megfáradtan végül békébe simul...

 

Összeolvad énné ez a furcsa páros,

Legyek elég éppen, hiszen nekem jó vagyok!

Persze lehet, hogy eme gondolatom káros,

Eldöntik majd ezt is a jövő- holnapok...

 

De szerintem akkor is jó leszek magamnak,

Megfelelnem többé már senkinek se kell!

Problémák és gondok akkor is akadnak,

Csak más véleménye -rólam- már nem érdekel!

 

Belefáradtam. Hogy mit gondol a másik.

Belefáradtam. Hogy mit kéne tegyek.

Belefáradtam. Talán ő csak játszik.

Épp ideje -érzem- , hogy önmagam legyek!

 

Óbarok, 2025. Január 16.


Kép forrása: MI



2024. február 9., péntek

Gesztenyés

 Catelyn:


Gesztenyefák


Gyermekkorom kedves fái, szívem vérzik értetek!

Csonka törzs, amitek maradt – annyi sincs már, végetek!

Nyesett ágak, aszott termés, zörgősre száradt avar…

A hiányotok, a fasor helye, kora reggel felkavar…


Tegnap, mikor erre jártam, láttalak, még álltatok!

Üres helyetek számomra lét-idegen állapot…

Megrohan sok régi emlék, nem hull többé gesztenye…

Nem rejteget már virágot a fák üde rejteke.…


Nem hull levél, nem képződik e helyen már friss avar,

Ágaikról lecsüngő pók többé senkit nem zavar…

Fényes, barna gesztenyét nem rejt táska sem tornazsák…

Nem töltik meg mama zsebét kincsükkel az unokák…


Nem farag mókás kis bábút innen többet nagypapa…

Nem lesz többet őszi hullás kopogós dob-dallama…

Nem lesz lapok között rajzra frissen préselt, szép levél…

Nem hullajtja lábunk elé a tarkaságot már a szél…


Nem maradt az utókornak, csak a fáknak hűlt helye…

Emlékét csak képek őrzik és pár régi, szép mese…

Amikor még kislány voltam… Gesztenyefák álltak itt…

Nekünk adták a gesztenyés-lehetőség százait…


Hordta drága, barna kincsem zsebében a nagymamám…

Faragott nekem játékot belőle a nagypapám…

Anya préselte levelét, mikor rajzra az kellett…

És volt eszközöm száz játékhoz, mikor másra nem tellett…


Fűztem zsinórra, gyöngy helyett, a boltomban eladtam…

Kincset keresve az avar kelepce volt alattam…

Szén helyett: hóember szeme, szája, gombja, mindene…

Mintha egy-egy kedves emlék a múlt ködéből intene…


Isten veletek ti kedves, áldott, öreg gesztenyék!

Alattatok játszotta át gyerekkorát sok nemzedék!

Köszönök most mindent, amit nekünk eddig adtatok,

Sovány vigasz ez a búcsú, nem segít már rajtatok…


De én el fogom mesélni, hogy ott álltak régen a fák,

Termésükkel telt meg ősszel táska, zseb és tornazsák…

Árnyat adtak amikor kellett, elénk szórták a kincseket…

És ezek a csodaszép fák, most már többé nincsenek…


Bicske, 2024. február 09.