Catelyn:
Az első gólya
Idén kissé túl korán jött haza egy gólya.
Nem lehetett neki sok elhozni valója…
Nem hozhatott szuvenírt, nem volt vele táska,
Nem kísérte lépteit se szúnyog, se sáska.
Olyan földön sétált, ahol nem sarjadt a vetés.
Februárban -hideg van – az élelem meg kevés.
Egyedül nem rakhatna – nem is illik – fészket,
Békából is hiányos ilyenkor a készlet.
Jó nagyokat lépkedett, néha megállt némán.
Mintha várna valakit, az eget nézte mélán.
De hiába, nem felelt, neki az ég kékje…
Kitárta a szárnyait, hogy a meleg érje…
Sápadt, téli napsugár, melengette lágyan,
Gyönyörködött a madár, a tavasztalan tájban.
Csendben volt, hogy érkeztét ne észlelje senki,
Érezte, hogy korai neki itthon lenni!
Lépegetett, nézte közben a nagy, üres eget.
Csontjaiban érezte a februári szelet.
De már megjött, mit is lehetne ilyenkor tenni?
Nincs értelme, ahonnan jött, ugye visszamenni?
Hiszen mire odaérne, fordulhatna menten.
„Tavasszal jött, ahogy illik – mint minden más gólya,
És mondhatnak róla bármit, nem volt nála pólya!
Nem kelepelt túl korán, és nem járt későn haza!
Tóban, mezőn, réteken lett tele a hasa!
Párt talált, és amikor az udvarlással végzett,
Tojásokkal töltötték meg a csinos fészket!
Megnőttek a fiókák, úgy, ahogyan illik.
A környéken fogy az egér, a sáska, és a béka…
Legyen áldott a gólya és az összes ivadéka!”
De hát ez még messze van, havat hoz a felhő…
Hópihéket terelget a februári szellő…
A gólya madár tétován ácsorog a réten.
Gondolkodik, mi a fenét csináljon itt télen?
Tatabánya, 2026. február 13.
Kép forrása: MI
