Catelyn:
Elhatározás kérdése?
Megvonom vállaim: ilyen az élet, de szeretném érteni, miért ilyen?
Néha biztos vagyok magamban, néha nem hiszek semmiben…
Annyira mások, annyira újak, sok váratlant hoznak a holnapok…
Ijesztőek, éppúgy, ahogyan nem rég ti voltatok, tegnapok…
Múlt idővé szelídül a jelen, csak az állandó, hogy változik!
Ami jön, marad egy kis időre, de mint minden elődje: távozik!
Ketyeg az óra, a mutató szalad… Előre, vissza sosem tekint!
Elmúlt egy perc, elmúlt egy óra, valami elmúlt már megint…
Elmúlt, várjuk, messze van még, jó lenne túl lenni, már megint?
Az ünnepi másra a hétköznap szürkén, bús-lemondással csak legyint…
Keserű, édes, savanyú, sós, nem születik új már a nap alatt…
Vállat vonva motyogjuk újra az önvigasztalásra szánt szavakat…
Ilyen az élet, habár nem értem, de talán – lehet – csak élni kell!
Kitűzni célokat – csillag magasra – aztán végül nem érni el…
Új álmot hajszolni, visszariadva, belenyugodva: a lét ilyen…
Vagy felriadva a hétköznapokból, küzdeni: legyen most másmilyen!
Ilyen az élet, nekem ez jutott, milyen sok kényelmes gondolat!
Könnyedén seper a nem érdekelbe – annyira nem fontos – gondokat!
De talán, a mai nem olyan fontos, holnap már egészen más lenne!
Ilyen az élet… Magyarázzuk bele a semmit a mindenbe...
Mégis... talán… tényleg szeretném… úgy gondolom, hogy jó lenne...
Igazán hinni, remélni, vágyni, hogy megtaláljuk a jót benne!
Néha talán keserű az édes, vagy szirupos a sósan savanyú…
De ha máshogy nézzük, több az élet, nem lehet pusztán sanyarú…
Tanít az élet, nehéz a lecke, mikor a mindennapok az iskola…
Van amit tudunk, van amit tanulunk, vagy nem sajátítunk el soha…
Ilyen az élet. Beletörődöm, az okait többet nem keresem!
Olyan, amilyen, de ha bele is halok, úgy döntöttem, hogy szeretem!
Tatabánya, 2024. augusztus 29.
Kép forrása: MI
