Csak egy szúrás

 Catelyn:

Csak egy szúrás

Csak egy szúrás. Már nem fáj… És elmúlik a gond…
Nem remeg a lélek, és nem sajog a csont…
Csak egy perc, és az álom csendben átkarol…
Majd ott leszek, ahol jó, messze… Valahol…

Csak egy szúrás. Egy új heg. Nem számít talán…

Egy új rovás a szégyenem penészes falán…
Egy rossz nap, mi elmúlt… Jöjjetek hát holnapok…
De ne most… Mert most még nem tudom, hogy hol vagyok…

Csak egy szúrás. Egy újabb. Az utolsó előtt…
Egy pillanatnyi dermedés mit az elmúlás beszőtt…
De még lesz tán egy holnap… semmi sem változik…
Egy hang - sehol- messze – talán imádkozik…

Csak egy szúrás... Csak még egy... Egyetlen... Semmi több...
Mert oly jó, ha rám borul a megbocsátó köd...
Csak egy szúrás... Az első csak egy kíváncsi gondolat.
Vágy a tudásra, milyen az, ha valamit nem szabad...

Csak egy szúrás... Meg még egy... Meg még és még és még...
Nem tudom, hogy mikor lesz a jóból is elég...
Csak egy szúrás... Már nincs több... Csak csend van és sötét...
Nem számoltam, hogy mennyi szúrás volt nekem a lét...

Csak egy szúrás. Egy utolsó… És holnap… Azt hiszem…
A titkaim az öröklétbe magammal viszem…
Csak egy szúrás, és semmi baj, vagyis már nem tudom…
Csak egy szúrás, és a létet, mint használt tűt, eldobom…

Csak egy szúrás. Már nem fáj. Nincs most már semmi gond…
Nem reszket a lélek és már nem sajog a csont…
Önmagam – ha tudnám – de már azt sem vádolom…
Az öröklétben megpihenve a semmit álmodom…

Tatabánya, 2026. június 22.

Kép forrása: MI

Preventív

 Catelyn:

Preventív

Jól tudom, hogy helytelen,

De nem élhetek szer-telen...

Az élet minden perce fáj,

Megnyugvás rám nem talál...

Az ébren-létem álmodom,

Hogy meddig? Miért? Nem tudom...

Általános érvelés:

„Mert keserves a létezés...”

Ha úgy látod, hogy reszketek:

Tévedsz, mert a föld remeg!

Ha úgy érzem, hogy zuhanok,

Épp azt sem tudom, hol vagyok...

Sikoltozva ébredek,

Hisz tévedés, hogy létezek!

Könnyek között alszom el,

Sok miért, senki nem felel...

Álmok útján rám találsz,

Csak ébressz fel, ha arra jársz!

Hívj magaddal játszani!

Nem akarlak bántani!

Szerte foszló holnapok,

Hazugság, hogy jól vagyok…

Bárki, aki rám tekint,

Megborzad: „Nézd! Már megint…”

Kering bent a fájdalom,

Itt nem segít a szánalom!

A semmi szélén lebegek,

És nem tudom, hogy nevetek…

Utcán árult csöppnyi jó,

Nyílt sebekbe szórva só…

Elfeledett boldogság...

Aki ad, mind jó hozzád!

Ha nem adják, elveszed,

Csak hinned kell, hogy jól teszed...

Nincs ki intsen, nem szabad!

Szív érted már rég nem szakad!

Árnyék vagy már, semmi más...

Elcseszett egy alkotás...

A méreg átjár, elveszel,

És nem riaszt, ha nem leszel...

Nem számít az eredet,

Talán jobb lesz: beveszed…

De nem lesz az, csak akarod,

Addig, amíg feladod…

Nincs semmid és alig élsz,

Nem vágysz, nem félsz, nem remélsz…

S ha tisztább egy-egy pillanat,

A rossz, csak ami itt marad…

A tükörképed én vagyok,

Ki nemsokára meghalok...

És követsz te is jól tudom...

„Ne tedd! Miért?” -suttogom…

Én is tudtam: helytelen,

Csak rosszkor voltam rossz helyen!

Sok -rég megbánt-, tévedés,

Csábíts az életre létezés!

Tatabánya, 2025. 03. 04.

Kép forrása: MI