Catelyn:
Soha ne mondd...
Soha ne mondd, hogy nem lehet rosszabb,
Hogy nincs lejjebb, mint a gödör-alj!
Az életed ezernyi új csapást hozhat,
Eleget ahhoz, hogy besokallj...
Mindennél lejjebb, ahol ember még nem járt...
Nincs lépcső, lift, vagy emelő...
Sajgó kín ott, ahol korábban nem fájt,
És a legforróbb vágyad a levegő...
Hiába kapaszkodsz, kiutad nincsen,
Agyagos sár, ami marasztal...
Kezed még mozdul, hogy utolsót intsen,
Ajkadon elhal a panasz-dal...
Csak egy lyukon át látod az eget,
Gúnyosan ragyognak a csillagok...
Bordád, szíved harsogva reped,
A végső kiáltástól: itt vagyok!
Aztán semmi, csak néma sötétség...
Már nem kínoz égető fájdalom...
Nem éltet remény, nem gyötör kétség,
És nem fakaszt könnyet a szánalom...
Soha nem mondd... Mert mindig van rosszabb!
Van lejjebb, mint a gödör-alj...
Az életed ezernyi új csapást hozhat,
Eleget ahhoz, hogy besokallj...
Minden csapást túl lehet élni...
A “que sera, sera” tudod, mi tanít?
Lehet a jövőtől -de érdemes félni?
Az idő majd mindent eligazít...
Jól vagy rosszul, azt senki sem tudja...
De valahogyan majd mindig lesz...
Mindenkit formál, alakítgat a múltja...
Ami nem öl meg, tényleg erőssé tesz?
Én nem akarok ennél erősebb lenni!
Nyugalmat és békét akarok!
Mély a gödör, de ki fogok menni!
Foggal és körömmel kaparok!
Új erőt ad az is, hogyha visszacsúszok!
Ha gyorsabban haladni nem tudok...
Hogyha kell, akkor árral szemben úszok,
De ha addig is élek, én kijutok!
Hogy feladod, nem megy, ne mondd azt soha!
Ha erősen küzdesz, minden sikerül!
Valahol mindennek megvan az oka...
Hogy jó vagy rossz? Idővel kiderül...
Óbarok, 2023. Január 9.
