Ha...

 Catelyn:

Ha…

Ha nagy leszek, űrhajós leszek, vagy dinoszaurusz idomár!

Vagy fekete holló, és érces hangon károgom majd, hogy soha már!

Hableány leszek, messzi-távol, egy csillagfényes tengeren!

Vagy valaki, aki olyan bátor, hogy nem ismeri a szót: nem merem!

Egyszarvú leszek, vagy Pegazus inkább, hiszen annak szárnya van!

Tündér, és ha varázsolok, szebb lesz minden általam!

Álom manó, és holdsugáron táncolok át az ablakon!

Harmatcsepp mely gyöngyként hullik alá majd egy hajnalon…

Álom leszek, szirmokat bontó édes-illatú napsugár!

Elrejtett kincs, amit sehol, senki, soha nem talál!

Magas leszek – lábujjhegyen szüretelek majd csillagot!

Láthatatlan, és megijednek, ha felkiáltok, hogy itt vagyok!

Hercegnő leszek! Pásztorlány inkább, és a jutalmamat is megkapom!

Juliska leszek, és a boszorkány házát szinte egyedül felfalom!

Óriás leszek! Nem, inkább törpe! A madarak dala is én leszek!

Bárhogyan is, de ha nagy leszek, majd örülni fogok, hogy létezek!

Nagy vagyok már – hova tüntetek vadregényes, szép vágyaim?

Elérhetőbbé szelídültek a „nagy vagyok már” álmaim…

Ábrándjaim jelen-ideje, a hogyha majd öreg leszek…

Mit, mikor, miért, és hogyan – jó előre tervezek…

Persze, azt, hogy minden úgy lesz pontosan, már nem hiszem,

De nem félek az elmúlástól, és a kor miatt sem hisztizem…

Ha esek-kelek majd, és amit még tudok, abban is már tévedek…

Ha nehéz lesz is majd öregnek lenni, csak szeretnék örülni, hogy létezek!

Szár (buszon), 2024. 06. 28.

Kép forrása: MI

Kesergő

Catelyn:

Kesergő

Én nem kértem az életet! Nem ilyet! Nem ezt!
Valaki valahol tévedett, túl nagy lett a kereszt!
Hogy csak nekem lenne rossz az élet? Ezt nem hihetem el!
De hiába vádlok, kérdezek, hogyha senki nem felel…

Pedig annyira szeretném tudni, hogy mi volt a hiba,
Amit nem moshat le rólam jó szándék és ima!
Én rontottam el, vagy nekem ilyen a sors, amit írtak?
És amikor lejegyezték, kacagtak rajtam, vagy sírtak?

Sírni volna kedvem, úgy igazán, tiszta szívből…
De semmivel sem lennék kijjebb a jó mély, lelki-vízből...
A padlón fetrengek érzem, ahogy gúzsba kötöz a kínom!
De ki fogom ezt is bírni, hiszen nekem nem szabad sírnom!

Sebaj, lesz ez majd még rosszabb… Az oroszlánt is nekem, ide!
Nem számítok sem a Sors, sem bármely Isten kegyeire!
Jöjjön száz csapás bármi! Fájni fog? Ki fogom bírni!
De ha belepusztulok százszor is, én akkor sem fogok sírni!

A büszke dac lesz, az, ami eltesz végül a sírba…
Nem akarom, hogy körülálljanak, álszent könnyeket sírva…
Főnix hamvaimat bízzák bátran a messzire repítő szélre…
Hadd legyek szabad, úgy, ahogyan sohasem voltam az élve!

Tatabánya, 2024. június 24.

Kép forrása: MI

Hársfa-virág

Catelyn:

Hárs-virág

Kísért a múltból egy ismerős illat!

Távoli emlék – mint égen a csillag!

Szimatolva egyre a forrását keresem!

Nem jut eszembe, de tudom, hogy szeretem!

Hársfa virágzik, oly selymes az illat!

Jöjj hozzám emlék, jöjj el, ha hívlak!

Hársfa virága hullj a teámba!

Vigyél vissza engem, a rég elmúlt nyárba!

Egy más fa virágát – de rég is volt! -szedtük!

Száradni hálós zsákokba tettük,

Ábrándozva közben, de jó is lesz télen,

Teát iszogatni, az otthon melegében!

A fa talán áll még, és virágzik szépen…

Szerető bőséggel, úgy, ahogyan régen,

De télire készülve mások -ha! - szedik…

Az idő múlását talán észre sem veszik…

Talán egyszer… Majd… Ha virágzik a hársfa…

Előtör egy emlék, a hársfa illatára…

Egy másik fa, egy régi nyár, zsákban a levelek…

És az időn túl is érő, csupa szív- szeretet…

Tatabánya, 2024. június 4.

Kép: saját