Tavaszi nagytakarítás

 Catelyn:

Tavaszi nagytakarítás

Kitört a tavasz – végleges, végre!

A világ porol és sepreget!

A fáradtságot most eltéve félre,

Takarítsuk ki a lelkeket!

Seperjük össze a sértettséget,

Rázzuk ki jól most a duzzogást!

Tegyünk a polcokra érettséget,

Közéjük csempészve jó szokást!

Hajítsuk ki a sok félre értést…

A rosszindulat ma messze száll!

Szanáljuk gyorsan az összes sértést,

Azt is, mind, ami még válaszra vár!

Rosszindulat, pletyka, és harag!

Elhamarkodottság: el vele!

Polcok ürülnek, tisztulnak falak:

Nem ágál senki sem ellene!

Ami már elmúlt, mehet a lomra!

Átválogatjuk az emléket!

Nincs szükség itt a bánatra, gondra!

Ki dobjuk a sok “nem szépet”!

Porolunk, súrolunk, rend lesz a fejben!

Szösszenve szálnak a porcicák!

Békül a lélek, és nyugszik a szellem,

Elpakolva – elvben – a holmiját…

Helyére kerül minden a csendben…

Az agy ma dolgozott emberül…

Az elme nyugtázza helyét a rendben,

És a lélek álomba szenderül…

Álmodik minden, valami szépet…

Ugyanaz minden, de érdekes:

Reménytelibb, tisztább az élet…

Tavasz van! Végre már: végleges!

Mány, 2026. március 23.

Kép forrása: MI

Tavasz köszöntő

 Catelyn:

Tavasz köszöntő

Isten hozott, kedves Tavasz! Illatos, szép Kikelet!

Be kell valljam, elég hamar meguntam a hideget…

Már akkor is úgy éreztem, akkor lesz a jó világ,

Amikor a szirmát bontja, a fehérlő hóvirág…

Pedig lassan nincs már szirma, elvirágzott szinte mind…

Gyűrött virág, hervadóban, az út szélén rám tekint…

Nem volt olyan hosszú élte, tavaszt ígért: meghozta!

Szépségét, és üdeségét, szemnek, szívnek áldozta…

Akárhányszor arra jártam, bólogatott kedvesen!

Majd illatos elmúlásba hajolt, szelíd-csendesen…

Itt-ott fehérlik a fűben, egy-egy kósza, kis virág…

Kicsit szomorkás, de mégis, itt van már a jó világ!

Száz sugárral süt már a nap, fényt is ad és meleget!

A fénye mélyén ott ragyog a tavaszias szeretet!

Nem is tudom, de már jobban indulnak a reggelek,

Nem húzódom olyan gyakran, durcáskodva: nem megyek!

Nem marasztal -olyan durván – ágy, párna és takaró!

Nem csábít már lustaságra mindennap a kakaó…

Reggel, kábán bandukolva, nem látok már csillagot…

Simogató szellő igéz, friss, tavaszi illatot!

Kedves virág, fehér virág, szép tavaszi üzenet!

Meghoztad a kipattanó, jövőt rejtő rügyeket!

Mindegyik a majd-virágot, gyümölcseit hirdeti,

Pedig néha -hajnal tájban – a dér még megcsipkedi…

Isten hozott, kedves Tavasz! Örülök, hogy eljöttél!

Bólogató hóvirágban, fényben testet öltöttél!

Maradj, amíg jónak látod, igézd közénk a nyarat!

Úgy gondolom, hogy ez elég háládatos feladat!

Az út szélén fehér virág, vagyis inkább romjai…

Meggyötörték a múlandó, virágnyi-lét gondjai...

Elbúcsúzunk – hallgatólag – hulló szirma búcsút int:

“Jövőre, -ha eljössz erre-, ugyanekkor, újra, itt!”-

Bicske, 2025. március 06.

Kép forrása: MI

Tavasz

Catelyn:

Tavasz

Ideért a tavasz, letagadni nem lehet!

Korábban borul fénybe a napkelet…

Madarak dalolnak, kipattannak rügyek…

Elvégződnek maguktól a tavaszias ügyek…

Fényesebben ragyognak éjjel a csillagok,

Megtöltik a légteret a friss, üde illatok,

Az ég selymes mezején pamacs-felhők szállnak,

A szeretetlen szívek is szerelmessé válnak…

Új kezdet, új remény, és megújult élet…

Az elme az elmúltba elmerengve réved,

Hogy mit hoz a jövendő fürkészve kutatja…

Sikerre ítélik vagy inkább kudarcra?

Talán nem is baj, hogy nem tudjuk a jövőt…

Megélhetjük kicsit az elszaladó időt,

Észre sem véve, hogy magunk is rohanunk,

Néha szépen szállunk, néha meg zuhanunk…

De egy a cél, ahova majd oda fogunk érni…

Ugyanaz a sorsunk, ezért nem érdemes félni!

Talán ez lesz az utolsó, napfényes tavaszunk,

És menni kell még úgy is, hogy maradni akarunk…

Tavasz van. Napfényes, szelíd szellős tavasz.

Szédeleg a világ, mint megrészegült kamasz…

A gyümölcsfák virágszirom-hópihéket szórnak,

Derűsen hirdetve, hogy nyarat rejt a holnap...

De most még tavasz van, benne minden titka!

A lelkem a nap derűs fényét áhítattal issza...

Virág illat, madár ének, simogató szellő…

Kéklő égen átandalgó puha, fehér felhő…

Tavasz volt. Tavasz van. Talán lesz még tavasz!

Örömdallá alakul az ajkamon a panasz…

Tudom, nem tart örökké, és ez is el fog múlni,

De a világnak is szüksége van néha megújulni!

Jobb lesz vajon az újdonság, vagy esetleg rosszabb?

Az új kezdet ezernyi új csapást is hozhat,

De tele van ugyanúgy szívbéli reménnyel,

És a jövőben születő, tavaszi napfénnyel…

Bicske, 2023. március 24.

A változás szele

 Catelyn:

A változás szele

Január van még, és szokatlanul meleg…

A tavasz hangulata a fejünk felett lebeg…

Aki éberen jár, az is csak álmodik…

Így vagy úgy, de minden… minden csak változik…

Korábban jönnek pedig még az esték…

Az égre korán kenődik az este-színű festék…

Később köszön ránk még a friss, hajnali varázs,

Az ég narancs-alja tisztán izzó parázs…

Esnie illene azért kicsit már a hónak,

De nem ígér biztosat semmiféle jóslat…

Helyette eső esik, kevésbé hidegen,

Mégis januárban ez annyira idegen…

Felhők takarják puhán el az eget…

Magam sem tudom, hogy jövök-e vagy megyek…

Habár mintha most éppenséggel állnék,

Furcsa vágyam szerint szívesebben szállnék…

Ha behunyom a szemem: úgy érzem lebegek…

Könnyes a pillám, talán azért mert nevetek?

Valami furcsa kór lappanghat most bennem…

Valahol máshol, és mást kellene tennem?

Az eső csepeg, a világ szürke, hideg…

Megfeszített húrként megremeg az ideg...

Ébren vagyok, vagy talán még álmodom?

Jó vagy rossz az irány, amerre változom?

Lebeg a levegőben valami új, és furcsa…

Lelkem kopott zárját elfordítanám kulcsra!

Szabadulni akar, az, ami én vagyok,

Csepegve olvadnak a sosem-volt jégcsapok...

Némán közeledik a változások szele…

De szeretném tudni, mik jönnek majd vele!

Figyelem a jöttét, hogy ideérjen, várom!

Kell jöjjön valami, mire a lelkem mélyén vágyom!

Tavasz volt… Tavasz lesz? A jelen idő messze…

Ki tudja, hogy olyan régi, szép tavaszunk lesz-e?

A hangulata -korai - de már köztünk lebeg,

Pedig január van, amúgy szokatlanul meleg…

Mány, 2023. január 9.