Catelyn:
Bizakodó
Rettegnem kellene.
Illene. Érzem…
De nem fogok. Nem
tudok. Azért sem! Én nem!
Nem fogok elbújva, reszketve sírni…
Lecke, a sok közül
– ki fogom bírni!
Nem mondom, van
bennem nem kevés harag…
Duzzogni – miért
én? – azt hiszem: szabad…
De ez van, a gép
most éppen ezt dobta…
Keményen tanít az
élet, így szokta…
Tanultam. Tanulok.
Tanulni fogok!
Játszom, a kocka száll, lássuk: mit dobok…
Két lépés előre,
vissza nem nézve!
Nincs messze, eljutunk addig is élve!
Mert
élek, éltem, és élek még érzem!
Fáj, sajog,
hasogat, néha csak vérzem…
Nem félek, nem
ijeszt, mi van, ha elmegyek?
Bárhogy is… Lesz, ahogy… Akkor
is itt leszek!
Mosolygó napsütés, elnéző kacagás…
Gazdag, szép
szüret, ezüstös havazás…
Esőcsepp, harmat,
halovány holdsugár…
Ott leszek, csak
éppen a szemed már nem talál…
Ott leszek a
viharban, villámban, zajban…
Megtalálsz örömben,
ijesztő bajban…
Szellőben,
levélben, virágban, ágban…
Láthatatlan leszek
az egész világban!
Én leszek a minden, és egyben a
semmi…
Ha nem is emlékszem
már, hogy milyen volt lenni…
De örökké tudom,
hogy szeretlek téged,
És a létezés
általam, nem érhet véget!
De nem búcsúzkodom. Nem
fogok félni!
Te vagy a legnagyobb
akarat: élni!
Miattad -lesz, ahogy
– örökké itt leszek!
Ne bánkódj -később se! – hogyha
majd elveszek…
Nem keseredek el.
Érzem, hogy itt vagyok.
Elérhető távolban
– pont, mint a csillagok!
Ez egy új lecke csupán. Tanít az
élet…
Tartogat -tudom jól!
– rengeteg szépet!
Tatabánya, 2026.
július 24.
Kép forrása: ChatGpt
