Szerzői jogvédelem

Az itt megjelent írások a szerző (Catelyn), vagyis én saját írásai(m), ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján szerzői jogvédelem alá esnek. Megtiszteltek vele, ha kifejezitek véleményeteket (akár negatív akár pozitív), de egyúttal szeretném kérni, hogy ha megosztjátok műveimet, legyetek kedvesek feltűntetni engem, mint szerzőt. Köszönettel: Catelyn
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mitológia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mitológia. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. február 2., hétfő

Angyali

 Catelyn:


Angyali

Az őrangyalom nem akárki, őriz engem szüntelen!
Őriz éjjel, őriz nappal! Maradnom kell bűntelen!
Dolgozik ő minden percben, suttog halkan: Nem szabad!
Hesseget – és távoz tőlem minden piszkos gondolat!

Az őrangyalom mindig itt van! Szárnyas, égi sorscsapás!
Nem gyötört még rajta kívül engem ennyit senki más!
Ha elaludnék, párnámra ül – sosem vagyok egyedül!
Pedig néha rosszul esik, hogy ennyire lebecsül!

Tudja: néha úgy lennék rossz, követnék el nagy hibát!
Bűnös vagyok, gyarló, gyenge: lássa meg a nagyvilág!
De amíg ő mellettem van, azért mégse tehetem…
Nem akarom, hogy őt bántsák – szerencsétlent szeretem…

Mégis mit gondolhatnának róla úgy az emberek?
Ha olyasmit követnék el, amit -érte – nem merek?
Rosszul végzi a munkáját? Ügyetlen vagy nem figyel?
Pedig hűségesen őriz, nem is megy el senkivel!

Nem tudom, hogy mi lesz vele, hogyha egyszer meghalok…
Mit csinálnak az állás nélkül maradt őrző angyalok?
Keresnek egy másik embert? Remélve, hogy könnyebb lesz?
Mi van, ha majd nem működik együtt vele, bármit tesz?

Leülnek egy felhőszélre, kinyújtják a szárnyaik?
Messze földre hajtják őket bakancslistás vágyaik?
Vagy majd csak úgy tengnek-lengnek, várnak néhány nagy csodát?
Esetleg az újoncoknak nyitnak angyal-iskolát?

Szerintem az én angyalom önként megy majd nyugdíjba.
Hallom ahogy sokszor sóhajt, lemondóan: nem bírja!
Aztán újra vállamra ül, súgja épp mit nem szabad…
Az idege jó vastag cérna, soká tart, míg elszakad…

Jó csapat vagyunk mi ketten, én: még szinte bűntelen!
Dolgozik, hogy így maradjon, éjjel-nappal szüntelen!
Gyötör, ha kell, néha dicsér, a haja sokszor égnek áll!
Aggódom, hogy mi lesz hogyha nálam jobbat nem talál?

Tatabánya, 2026. február 1.

Kép forrása: MI



2026. január 31., szombat

A költő és a múzsa

 Catelyn:


A költő és a múzsa


A múzsa halkan belépett, a költője már várta.

Hogy ne lássa senki őt, az ajtót kulcsra zárta…

Nem súgott az ihletőnek semmiféle bókot…

Erőszakkal orzott tőle eszme-hordó csókot…


A múzsa szemeibe ezüst színű könnyek szöktek…

A költő lelkén szárba szökkent ezerféle ötlet…

Papírhoz kapott, tollat fogott, írni kezdett menten…

A múzsa elment, úgy ahogy jött, bánatosan, csendben…


A költő írt, és versei mind szerelemről szóltak…

Egy lánynak szánt -sokadik már – ígéretek voltak…

Mind meg annyi fényes ábránd, ígéret „csak téged”!

Beleírt a múzsa csóktól ihletett sok szépet!


A lány idővel férjhez ment. Ahogy sejted: máshoz.

Nem fűlt foga a pusztítóan forró lángoláshoz...

A költő lelke önmagában ezer sebből vérzett…

Esküdött: a női nemmel most már végleg végzett!


Alkotott, sok dühtől véres, bús, haragos verset…

Erőszaktól túlcsorduló, kín-keserves nyerset...

Akárkinek mutatta meg, nem értette senki,

És ő nem akart meg nem értett alkotóvá lenni!


Évek teltek, évek múltak, elfogyott a papír.

A költő nem írt, nem volt tolla, nem volt kéznél radír…

Nem faragott rímeket, és nem tördelt már strófát…

Szerelmének sem rebegett lélek-szülte ódát…


A költő meghalt, és született belőle egy ember…

Olyan, aki él, dolgozik, csak alkotni nem mer…

Megnősült, és boldog is volt. Akarta csak hinni?

Néha kesergett, hogy mégsem tudta sokra vinni!


Aztán tényleg meghalt, éppúgy, ahogy minden ember…

Elfeledve, hogy ő bizony költő is volt egyszer…

A múzsa eljött elköszönni, és búcsú csókot hozott,

S a haláltól -egy új költőnek – bánat-verset lopott…


Tatabánya, 2026. január 31.


Kép forrása: MI





2025. augusztus 21., csütörtök

A sárkány szerelme

 Catelyn:


A sárkány szerelme

 

A világ végén, nagyon messze, valamikor réges-rég,

Tűzokádó, szörnyű sárkány magányosan éldegélt!

A barlangja hatalmas volt, de a szíve picike…

Szeretni fog – döntötte el -, asszonyt neki, ízibe!

 

Nem volt rest, és szárnyra kapott, bejárta a világot,

Összeszedett útja közben fűt, fát, bokrot, virágot…

Tiszta selymet, drágakövet, ékes-fényes koronát,

Arany orsót, gyémánt tűt, és – ki tudja mért – boronát…

 

Bútort vett az Ikeában, lámpát meg az Obiban…

Körülnézett -jól jöhet még az infó – egy oviban…

Bio-piacokon vett már zöldséget és gyümölcsöt,

Természetes módon kezelt tyúkszemet és szemölcsöt…

 

Tudta mit, mennyiért vegyen, mi gyanúsan akciós…

Mi a jó ár kilójáért, úgyis hogyha fél kilós…

Tejet, tojást, húsféléket nem vadászott azóta,

Hogy útközben betévedt az ebédért egy kis boltba…

 

Ha húsz dekát kért, annyit kapott! Szalonna vagy szalámi…

Pedig nem volt könnyű a kért súlyt épp jól eltalálni!

Mert a  hentes reszketett, a foga pedig vacogott,

Főleg, ha a sárkány-kénynek megfelelni nem tudott!

 

Habár szegény sárkánynak már csak a szája járhatott,

Ha gondja volt – aki látta – furcsa dolgot láthatott…

Tűzokádó szörnyű sárkány főnököket hívogat,

Miközben -mert megteheti – panaszkönyvbe írogat…

 

Nem rabolt már szűzleányt sem, fent lógott a Tinderen,

-„Van ott minden – mondták neki – mi a földön megterem!”

-„Plázacica, divatmajom, nem csak olyan akárki,

És ha mázlid van fogsz ott még rendes lányt is találni”

 

Lőtt egy menő profilképet, írt egy csábos szöveget…

„Megemelem minden leány előtt ezt a süveget!

Barlangomban van sok jóság, mindenféle drága kincs,

De a sárkány szerencsétlen, ha szingli, mert párja nincs…”

 

Írtak neki rengetegen: -„Szép vagy, szemnek kellemes!

És a szöveged alapján jól látni, hogy szellemes!

Anyagilag független, és hozzád tudunk költözni,

Biztos mindig lesz mit enni, és ruha is öltözni!”

 

Nem mondhatták róla, hogy csak fanyalog, és válogat,

Egymás után vitte randevúra mind a lányokat!

Persze nem volt olcsó hobbi, oda sok szép drága kincs,

De megéri, hisz bús a sárkány, addig, amíg párja nincs!

 

Megtett mindent, amit a kitűzött célért tehetett,

Bókolt, ajándékot hozott, rossz vicceken nevetett…

Egy-egy jól sikerült estén kitt hazavitt részegen,

Biztonságban hagyta otthon, eljött csendben, félszegen…

 

Már mikor feladta volna, akkor  történt a csoda…

Pedig akkor tényleg hitte, nem lesz asszonya soha!

Most meg elment barlangjába egy lány – nem is akárki!

Csodaszép, és rendes nagyon, párját nem is találni!

 

Beköltözött, rendezkedett, pakolt, porolt, felmosott…

Utasította a sárkányt – tegye, mit ő nem tudott…

Mivel a lány picike volt, a barlang meg óriás,

Szinte csak a sárkány húzta már az igát, senki más…

 

Próbált a sarkára állni, dúlt-fúlt, hozzá morgott,

Okádta a tüzet és a szeme vérben forgott!

Csapott ide, csapott oda, hullott minden cseppkő…

Megijedt: „Ha így megy tovább, elvisz majd a mentő!”

 

Udvarolt a szép leánynak: „Édes, drága szentem!

Ha ez köztünk így megy tovább a guta megüt menten!”

Nem szólt semmit a leány, de nagyon és úgy (!) nézett,

Értette a sárkány a szót, minden munkát végzett…

 

Nem panaszkodott már többet, sőt inkább hallgatott,

Mikor munkájával végzett egy sarokba ballagott…

Volt ideje töprengeni: „A szerelem ármány!

Gondolta a fene, hogy az asszony is egy sárkány!”

 

Tatabánya, 2025. augusztus 21.


Kép forrása: MI





2024. szeptember 17., kedd

A múzsához

 Catelyn:


A múzsához

Kereslek téged, Örök Múzsa! Szárnyaim kibontó napsugár!
Lelkem kutat régóta téged, de sem égen, sem földön nem talál!
Kerestelek már a Tejút lankáin, Hold tenger öblén, lágy éjszakán!
Kerestelek már az ég legszebben ragyogó, fényes csillagán!

Kerestelek a felhőket lesve, hátha felém terel a szél…
Kerestelek amerre a Nap lenyugszik, és amerre kél…
Kerestelek a hegy tetőkön megpihenő hópelyheken…
Kell, hogy legyen egy igazi Múzsa, de vajon miért nem lelem?

Kerestelek a hegyi patakok édesen hűvös vízében…
Kerestelek az érett gyümölcsök felfrissítő ízében…
Kerestelek virágsziromban, erdei fák árnyékán...
Kerestelek fakadó forrás harmatcseppes tájékán…

Kerestelek szél zúgásban, madárfütty édes dallamán!
Kerestelek, zöldellő dombok, napsütétes oldalán…
Kerestelek, így sok helyről tudom, hogy Te, épp ott nem lehetsz…
Kerestelek, mert csalogatsz, s közben hallani vélem, hogy felnevetsz!

Kerestelek… Keresni foglak… Most is a nyomodat kutatom…
Kereslek, mert látni akarlak, jobban is, mint ahogy mutatom!
Kereslek téged, Igazi Múzsám, ha igazán akarom, itt leszel!
Megtalállak, mert erősen hiszem – mert akarom hinni – hogy létezel!

Mány, 2024. szeptember 16.

Kép forrása: MI



2023. június 20., kedd

Hullámok

 Az ihletet adó mű Németh Sára keramikus művész, Léthé című alkotása.


Catelyn:


Hullámok

Néha a felejtés vizére szomjazom.

Jó lenne feledni... Igazán? Nem tudom…

De a Léthe hűs vize csábító, tiszta,

És amit elsodor, nem hozza vissza…


Melyik jobb: feledni, vagy feledve lenni?

Sírni, ha elmúlt, vagy sosem szeretni?

Meddig kell vajon az igazit várni?

Érdemes, ha -talán – nem fog, csak fájni?


Hullámzón támadnak engem az emlékek,

Mint semmiből feltörő, hívatlan vendégek…

Behunyom a szemem, nem akarom látni!

Vajon, ha nem leszek, akkor is fog fájni?


Feledni szeretnék! Bánatot, könnyet…

Semmi-sötétet, fájdalmas csöndet…

Mosolyba csomagolt, elfojtott zokogást…

Vész hírt sejtető, tétova kopogást…


Elfeledni mindent, azt, ami rossz volt!

Vihart, ami lelkemben őrjöngve tombolt!

Néma sikolyokat, könyörgő kezeket!

Semmibe elfújni, mint szellő a levelet…


De megtartanék pár emléket mégis!

Hiszen történt néha azért szép is...

De az első korty már eltöröl mindent...

Gyermeket, felnőtt-ént, hitetlent, Istent…


A Léthe hűs vize simogat, ölel…

A jelenből múlt lett, a távoli közel…

Küzdök még riadtan, a sors ellen úszok!

De érzem, lassan a semmibe csúszok…


Kezem még tétován keres egy támaszt…

Illanó emlékek közt kutatok választ…

Talán nem is fontos, hogy mi volt a kérdés…

Feledésre vágyom! Pusztító az érzés…


A hullámok összecsapnak fejem felett halkan…

Megkísért a múltból egy elfelejtett dallam…

Átölel a nem-lét, a megtisztító béke...

Fogadj magadba, vágyom hozzád Léthe!


Óbarok, 2023. április 22.