Catelyn:
Nem ünnepi
Meghaltak bennem az ünnepek, nem akarok róluk már tudni!
Szeretnék előlük
messzire, rettentő messzire futni!
Elrejtőzni
a semmiben, ne is sejtsék, hogy élek…
Bárcsak
tudnám, hogy végül is, mi a fenétől félek?
Nekem nem
öröm a névnapom, a születésnapom is teher!
A lelkemen,
nyomasztó szürkeség, számtalan hétköznap hever…
Nem várom
már a karácsonyt, nem vidítanak a fények…
Taszítanak
a vásárlásra biztató kitalált lények…
Mosolygok
-muszáj, mert úgy illik -, de nem akarok ott sem lenni!
Műbájammal
– de átlátszó!- nem tudok semmit sem tenni…
Várom a
végét úgy, ahogy régen a jöttükre vártam…
Nem tudom,
hogy mi volt a szép, amit akkor még láttam?
Meghaltak
bennem az ünnepek. Eltemettem mind mélyre…
Nem tekintek
rég áhítattal az ünnepet előző éjre…
Nem szeretnék
ajándékot, és ne is vegyenek észre!
Megsértődnek,
ha elbújok -az ő érdekükben! – félre…
Pedig csak
csöpp csendet szeretnék, magamért, magammal lenni…
A
mindennapok nyűgjét, baját, egy óráig elő sem venni…
Hallgatni csak,
nyugton ülni, nem is gondolva másra…
Hagyni,
hogy a múló idő a megszokott útjait járja…
Ez is el
fog múlni, tudom, talán nem is fog fájni…
Képes
leszek az ünnepeket a színtiszta fényükben látni…
Áhítattal,
csodaként nézni, úgy, ahogy gyermekként, régen…
És
ünnepelni örömmel telve igazán, őszintén, szépen…
Tatabánya,
2025. november 12.
Kép forrása: MI
