Catelyn:
Van remény
Kell egy kis fény az élet egére, ha összemosódik a szürkeség!
Napsugaracska, amitől olvadni látszik olykor a büszkeség!
Amitől magába roskad a gőg, a dac, és az „én már csak tudom”…
Valami, egy aprócska kavics, a unalomig koptatott, járt úton…
Egy fénysugár, ami mosollyal hasít keresztül minden felleget!
Biztatás, egy halovány emlék, vigaszos sóhaj: nem lehet…
De talán, mégis, talán ma más lesz, összesimul a pillanat!
Egy új emlék születik, mélyen a szívben, ami már örökre itt marad!
Egy aprócska jel, egy piciny törődés, halovány, illanó gondolat!
Valami, ami megmutat valami elfejtődött-fontosat!
Igenis kell az élet egére, olykor-olykor egy csöppnyi fény!
Hogy eszünkbe jusson, történjen bármi, hogy jobb lesz, mindennap van remény!
Kellenek néha az égen a felhők, és az esőben is talán lesz öröm…
Én úgy döntöttem, hogy az életem egén, a felhők rétegét megtöröm!
Mert tudom, hogy odafent, habár nem látom, a nap fénye akkor is ott ragyog!
Rossz? Lehet… Lesz talán rosszabb, de köszönöm kérdésed, jól vagyok!
Nem panaszkodom, nincs okom sírni, vagy legalábbis már nem akarok!
A felhő pamacsokat összeszorítva, ragyogó szivárványt facsarok!
Neked adom, leld örömöd benne, csak eső kellett és csöppnyi fény!
Mégis benne van minden mi fontos, az üzenete, hogy van remény…
Tatabánya, 2024. július 30.
Kép forrása: MI
