Catelyn:
Halottak napja után
Kialudtak az utolsó gyertyák.
Elmúlt újra a pillanat…
Hervadó virággal teleszórt fejfák,
Idén is eljött, ki itt maradt…
Eljött, mert ilyenkor elvárás menni,
Szégyellje magát, ki nem tudott…
A sírokra emlékül gyertyát kell tenni,
Ki kihagyja, hálából megbukott…
Előbb vagy később? Egészen messze?
Nem is ismerte? Csak megszokás?
Következménye – számít, hogy lesz-e?
A lélek ki vádol tán – senki más…
Meg a szomszéd, és a temető gondnok,
A régóta nem látott rokonok…
Eltűnnek – ha voltak – a nap mint nap gondok,
Sírjatok, mert most van rá okotok!
Pedig talán nem kéne menni.
Muszájból pusztán már nem szabad…
Minél fényesebb gyertyákat venni,
És menni úgyis, ha megszakad…
Mert ilyenkor igazán elvárás menni…
Nem gondolsz máskor rá? Az se baj…
A haragot, sértődést félre kell tenni,
Hiszen nem voltál nála, kint tavaly…
Egy aprócska gyertya, egy meggyújtott mécses…
Rengeteg szép emlék-gondolat...
Otthon a szeretet éppolyan fényes,
És a sírás is éppen úgy fojtogat...
Hogy hol ég a gyertya? Kiért, ki által?
Tényleg fontos, hogy ki látja?
Üvegpohárban? Pirosló lánggal?
Rámutatva a hiányra?
Már nem számít. Ünnep volt? Vége…
Kialudt az utolsó gyertya láng…
Letudva -muszáj volt – ez is egy évre,
Jövőre nem jövünk majd… Talán…
Bicske, 2025. november 05.
Kép forrása: MI
