Szerzői jogvédelem

Az itt megjelent írások a szerző (Catelyn), vagyis én saját írásai(m), ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján szerzői jogvédelem alá esnek. Megtiszteltek vele, ha kifejezitek véleményeteket (akár negatív akár pozitív), de egyúttal szeretném kérni, hogy ha megosztjátok műveimet, legyetek kedvesek feltűntetni engem, mint szerzőt. Köszönettel: Catelyn

2023. június 20., kedd

Láng-lélek

 Catelyn:



Láng-lélek



Kedves Jövőm, Sorsom, vagy akár így is hívhatlak: Végzetem!

Nem is kell már, hogy ismételjem, ismered jól a nézetem:

Majd lesz valahogy, vagy így vagy máshogy, valahogy mindig alakul!

Kapaszkodom, foggal, körömmel megátalkodottan makacsul…



Nem adom fel, ki fogom bírni, vagy így vagy máshogy, még nem tudom…

Az élet iskola? Tanulok élni! Nem reszketek azért, hogy megbukom…

Tudom – bármi vagy – vár még sok lecke, felelet is lesz még, nem kevés!

Lesz még bőven zokogás, bánat, és az eljövendőtől rettegés!



De tudom, hogy lesz még nevetés, kacaj, gondosan őrizgetett öröm!

Hogyan és miként, mikor és meddig? A fejem ezeken már nem töröm!

Majd lesz valahogy. Vagy így vagy máshogy. Vagy sírok majd, vagy nevetek…

De kapaszkodom a létezésbe, hogyha többet már nem is tehetek…



Valahogy azért jó néha élni! Pusztán a létezésért létezni…

És jól esik az embernek néha emberi módon tévedni…

A tökéletesben és a véletlenben – e kettőben, tudod, nem hiszek!

Oka van annak, hogy néha napján kiborulok, és hisztizek…



De felállok, ha addig is élek! Mert makacs vagyok, tiszta dac!

Te döntöd el, hogy elkerülsz engem, vagy ahogyan vagyok, elfogadsz!

Oké, nem vagyok egyszerű eset, de a lelkem a sorsom faragta!

Tépte, törte, taposta, zúzta, ezernyi aprócska darabra!



Porrá zúzva, hamvába fulladt, de megújult erővel lángra kap!

Ha rövid időre, de messzire űzi a fenyegető, vad árnyakat!

Szobahőmérsékletre lehűlve, önmagammá majd megkötök,

Ábrándokat szőva a majdról, hogy milyen lesz hogyha megnövök…



Kitárom majd a lángból szőtt szárnyam, egy ugrással az égre felszökök!

És közben a lelkem kamasznyi énje, az ábrándjaimtól felröhög…

És nevetek én is, nem akarok sírni! Szevasz énem, újra itt vagyok!

Kitűzök az ábrándjaim egére, egy újabb csábító csillagot!



Az életem egén én vagyok a holdfény, a csillagok pedig az álmaim...

Az első napsugár a semmibe mossa minden reggel a vágyaim!

De minden este, amikor csend van, és pusztán az életért létezek,

Lángból szőtt szárnyain csattog a szabadra bocsájtott képzelet…



Tudom, hogy nem repülhet örökké, néha visszatér, megpihen…

Néha erőtlenül köddé válik a légüres, hideg semmiben…

De minden este, amikor felragyognak az első csillagok,

Búcsút intek borús valóság, bú és gond – mindent itt hagyok!



Tudod, Sorsom, Jövőm, vagy akár becézhetlek is: Végzetem!

Derűm előtt fejet hajt némán elég gyakran az értelem…

Bárhogy lesz is, a végén talán sírok, de lehet, hogy nevetek,

De nem adom fel, akkor sem, ha ez a legtöbb, mit tehetek!



Mány, 2023. június 19.





Hullámok

 Az ihletet adó mű Németh Sára keramikus művész, Léthé című alkotása.


Catelyn:


Hullámok

Néha a felejtés vizére szomjazom.

Jó lenne feledni... Igazán? Nem tudom…

De a Léthe hűs vize csábító, tiszta,

És amit elsodor, nem hozza vissza…


Melyik jobb: feledni, vagy feledve lenni?

Sírni, ha elmúlt, vagy sosem szeretni?

Meddig kell vajon az igazit várni?

Érdemes, ha -talán – nem fog, csak fájni?


Hullámzón támadnak engem az emlékek,

Mint semmiből feltörő, hívatlan vendégek…

Behunyom a szemem, nem akarom látni!

Vajon, ha nem leszek, akkor is fog fájni?


Feledni szeretnék! Bánatot, könnyet…

Semmi-sötétet, fájdalmas csöndet…

Mosolyba csomagolt, elfojtott zokogást…

Vész hírt sejtető, tétova kopogást…


Elfeledni mindent, azt, ami rossz volt!

Vihart, ami lelkemben őrjöngve tombolt!

Néma sikolyokat, könyörgő kezeket!

Semmibe elfújni, mint szellő a levelet…


De megtartanék pár emléket mégis!

Hiszen történt néha azért szép is...

De az első korty már eltöröl mindent...

Gyermeket, felnőtt-ént, hitetlent, Istent…


A Léthe hűs vize simogat, ölel…

A jelenből múlt lett, a távoli közel…

Küzdök még riadtan, a sors ellen úszok!

De érzem, lassan a semmibe csúszok…


Kezem még tétován keres egy támaszt…

Illanó emlékek közt kutatok választ…

Talán nem is fontos, hogy mi volt a kérdés…

Feledésre vágyom! Pusztító az érzés…


A hullámok összecsapnak fejem felett halkan…

Megkísért a múltból egy elfelejtett dallam…

Átölel a nem-lét, a megtisztító béke...

Fogadj magadba, vágyom hozzád Léthe!


Óbarok, 2023. április 22.