Catelyn:
Havas
Hó olvad a tenyeremen. Csak ideért még a tél…
Hópelyheket keringőztet andalogva most a szél.
Séta közben régi telek hó-illatát álmodom,
Miközben a szálldogáló hópihéket számolom…
Nem esett sok, nem volt több mint néhány múló pillanat.
Hamarosan emlék lesz csak, mi a hóból itt marad.
Nincsen jégcsap, nincs jégvirág, és hógolyó sem repül…
Vékony réteg hótakaró olvadozva elterül…
Hó olvad a tenyeremen. Fázom, szinte reszketek…
Hiába is vágyom, tudom, újra gyermek nem leszek…
Mégis, csoda nekem a hó, olyan régen nem esett!
Bámulom a kristály-pelyhet szétszitáló felleget…
Nem esik már. Felhőt oszlat csendesen a napsugár…
Hol van a tél? És ilyenkor mégis, vajon mit csinál?
A hó közben olvad némán, a kezemről lecsepeg…
Az ablakokban – a hó után- gyerek sereg kesereg…
Elolvadt már. Nyoma sincsen. Talán holnap esni fog.
Lemondani -hiszen tél van! - a hóról még nem tudok…
Talán holnap. Talán máskor. Talán egyszer… Tavaszig!
Sétálok még kora reggel, boldogan, mert havazik!
Bicske, 2025. december 30.
Kép forrása: MI
