Catelyn:
A hold látogatása
Ablakomon a telihold tegnap este belesett.
Azt sem tudom, hogy engem, vagy más valakit keresett?
Nem értettem, odafentről, mi lehet oly érdekes,
Hogy épp az én ablakomba kukucskálni érdemes?
Néztük egymást, én meg a Hold, keresztül az ablakon.
Nem hinném, hogy ez lett volna a legelső alkalom…
Ismerte a kis szobácska, minden egyes szegletét,
Láttam, ahogy szórta magát, az üvegen át szerte szét…
Éjfél körül járhatott már, vagy tán kicsit korábban?
Feküdtem az ágy ölén, a szűkre szabott szobában…
A takaróm ölelt csendben, ringatott a fáradtság,
Semmivé vált percek alatt az idő és a távolság…
Nem is vettem észre, mikor álom szállt a szememre!
Csalogatott, a magasba, fel, magához, nevetve!
Álomport szórt pilláimra, suttogott halk éneket:
„Aludj szépen, békességben, álmodj közben szépeket!”
Nem volt holdfény, nem volt üveg, nem volt többé kis szoba.
Eljutottam oda, hova ébren nem jutnék soha!
Nagy vidáman kiáltottam – tudják meg hát! – itt vagyok!
És rám kacagtak csengő hangú csillámporos csillagok…
Ablakomon tegnap este a telihold belesett…
Nem sokáig nézelődött, úgy hiszem, hogy sietett!
Fent az égen járta útját, jól tudta, hogy mit csinál!
Vajon benéz újra hozzám, este, hogyha erre jár?
Tatabánya, 2026. május 4.
A kép forrása: MI
