Borongós

 Catelyn:

Borongós

Életem egén -felettem- gyűlnek csak a fellegek...

Egyre inkább tartok tőle: önmagamban elveszek...

Elnyel -miért is ne félnék?- hirtelen a végtelen...

Nem is tudom, mi értelme annak, hogy még létezem?

Átölelnek, közrefognak, fojtogatnak álmaim...

Törve, tépve, meggyötörve söprik földet szárnyaim...

Csábít az ég, szárnyam tárnám, nem emel a lendület...

Mintha eső helyett szórnák rám a felhők terhüket...

Dörög, villámlik és gyászos-sötét felettem az ég...

Mégis, mintha sorsom súgná: elbírod még, nem elég!

Bárcsak tudnám, mit vétettem! Javítani nem lehet?

Ha elérném, letörölnék minden bánat-felleget...

De kicsi vagyok, nem érem fel, nekem túl magas az ég...

Sebet ejtve, megkarcolva, koppan, hullik már a jég...

Talán fáj, de nem is érzem, megszoktam már, meg lehet...

Talán azt sem veszem észre, ha a sorsom eltemet...

Most még élek. Nem adom fel! Tart amíg tart, vállalom!

Ide nekem balszerencse, keserűség fájdalom!

Kell hogy legyen célja annak, hogyha csöpp, hogy létezem!

Nem adom fel, mert ha mégis, darabokra szétesem...

Tatabánya, 2025. Július 13.

Kép forrása: MI