Catelyn:
Szendergés Szendereg a világ, a levegő álmos Bóbiskol a tanya, a falu a város... Álmodozóan felhős az ég is... Van a levegőben valami mégis... Nem tudom mi az, talán az ősz csendje? Vagy a szél simogató susogása lenne? A halkan kopogó esőcseppek hangja? Attól álmosodik mindenki, ki hallja? A felhőtakaró, a borongós égbolt? A melankóliája annak, mi rég volt? A táncoló falevél, vagy a zizzenő avar? Nem tudom mi az, de valami zavar... Szomorú az ősz, de én mégis szeretem... A bánatában is csak a szépet keresem! De van benne valami, valami álmos... Hűvös, szeles, nedves és sáros... Kicsit néha, mintha nehéz is lenne... Van egy kis fojtogató valami benne... A kémények füstje és az elmúlás illata... A csillagoktól megfosztott őszi éjszaka... Szendereg a világ, szelíden álmos... A levegőben valami szomorú szálldos... Nem alszik igazán, éberen álmodik, És minden pillanatban valami változik... Más ez az ősz, nem olyan mint régen... Komorabb felhők úsznak az égen... Valamit máshogy hoz elő belőlem... Észre se vettem, de közben felnőttem! Már nem hoz lázba a kopogó gesztenye... Nem csábít a tócsák csábító tengere... Levelet szedni sem kínoz a késztetés... A lét örömét adja csupán a létezés... Szendereg a világ, és szunyókálok én is Közben azért teszem a dolgaimat mégis... Mintha alva járnék, ébren is álmodom... Fel szeretnék ébredni! Igazán? Nem tudom...Mány, 2022. 09. 26.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése