Catelyn:
Rohanó idő
Reggelenként valahogyan máshogy jár az óra…
Idegesen pillantok a kerge mutatókra…
Felharsan az ébresztő, és hiába van szundi…
Hangulatom: kótyagos, sőt mondhatni, undi…
Azt sem tudom, hogy arcommal előre hogy állok!
Az elindulás-gondolattól berzenkedve fázok…
Pedig menni kellene, de a pizsama még rajtam…
Hogy lehetek minden reggel ekkora nagy bajban?
Két irányba öltözködni egyszerre hogy tudnék?
Fél lábammal cipőben már egyenesen futnék!
Kezem kétségbeesetten ide-oda kapkod!
Elveszített másodpercek, ugyan merre vagytok?
Kell még egy könyv, tornacucc, és hol vannak a tollak?
Tegnap este esküszöm, hogy szemem előtt voltak!
Meg van minden? Nem is tudom, hol áll már a fejem!
Az esedékes zűrzavarban nem lelem a helyem!
Ez is kell még? Nem is tudom! Sebaj, inkább viszem!
Holnap korábban kelek majd -de ezt én sem hiszem!
Jól hangzik, de már most tudom, hogy kapkodni fogok!
Megjavulni ilyen téren talán nem is tudok…
Pedig tudom, hogy szólni fog reggel is az óra!
És nem fogok majd kipattanni rögtön első szóra…
Kicsikét még pihengetek, nem ereszt az ágyam…
Csak még öt perc nyugalom kell– ennyi minden vágyam!
Az óra akárhonnan nézem, nevetősnek tűnik!
Örülne, hogy ilyen helyen létezését tűrik!
De ehelyett olyan, mintha nagyokat kacagna!
Otthonomból tova űzne, messzire zavarna!
Igaza van mennem kell – de az igazsága úgy fáj!
Kételkedem ugyan benne, hogy valóban jól jár!
De tépelődni nincs idő, hisz rohannak a percek!
A rohanó idő nyomán szalad felnőtt, gyermek…
Reggelenként valahogyan máshogy jár az óra…
Idegesen pillantok a kerge mutatókra…
Úgy sietnek előre, hogy szinte rossz már nézni…
Lebegtetik fejünk felett, hogy el fogunk késni!
Bicske, 2022. 10. 12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése