Catelyn:
Az utolsó gyertyák
Most már csak az utolsó gyertyák égnek…
Feledésbe halványuló, sápatag fények…
Temető-égbolton haldokló csillagok…
Selyem szirom susogás, szálló füst illatok…
Hallhatatlan dallamra ringatózó lángok,
Haldoklásra született, túlvilági táncok…
Sírköveken elmúlásba libbenő emlékek,
Ki tudja hova – haza – induló vendégek…
Itt voltak – vagy talán csak ezt akarjuk hinni?
A remény az örök kötelék álom-porát hinti…
Vagy nem is hisszük – néha csak úgy teszünk…
A szomorú kötelességen - ahogy kell - túlesünk...
Mi lenne akkor, hogyha nem „kellene” jönni?
Akkor is eljönnénk hozzájuk, köszönni?
Vagy mennének a napok -éppen úgy, mint máskor?
Miért baj, ha valaki nem a külvilágnak gyászol?
Hiszen nekik mindegy, hogy égnek-e a gyertyák...
Nem zavarják őket már az e-világi pletykák…
A virágok sem tehetik már boldogabbá őket…
Nem bánják ha fejük felett vadvirágok nőnek…
Azt hiszem – igazán – csak a szívünkben élnek,
A szeretet szárnyán oda bármikor betérnek…
De az is lehet, hogy onnan soha el sem mennek!
Az emlékezés lángja ott kell égjen: benned…
Óbarok, 2022. november 3.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése