Halandóság

 Catelyn:

Halandóság

Szabad-e vajon úgy büszkének lennem,

Ha tudom, hogy nincs semmi különös bennem?

Halandó vagyok - mint mindenki - én is,

De a halhatatlanra törekszem mégis!

Nem a testem szeretne örökké élni,

Az elmúlástól én nem szoktam félni!

Csak szeretnék hagyni valami emléket,

Ami elfeledtetné velem a nem-létet...

Tudom, hogy lesz idő, mikor már nem leszek,

Testemmel, lelkemmel örökre elveszek...

De szeretném, ha tudnák, hogy valaha léteztem,

És küzdöttem magammal, főleg ha tévedtem...

Előfordult olykor-olykor az is, hogy csak sírtam,

És vigasztaló versikéket önmagamnak írtam...

Komoly voltam néha, vagy nagyokat nevettem,

De elrohant az idő sebesen felettem...

Hiszen nem is olyan régen voltam gyermek!

Halványan, de élnek még az elfeledett tervek...

Lelkem mélyén izzanak a mélyre ásott álmok,

Hogy lángra kapnak újra - folyton arra várok...

Kamasz korom sem volt olyan nagyon régen!

Átcsusszantam rajta, mint rianó jégen!

Sebesen, a repedés hangja elől futva,

Sosem látott, ijesztő, felnőtt-partra jutva... 

Itt állok előttem, furcsa felnőtt-énben...

Tündöklöm valami színe hagyott fényben...

Büszke lehetnék, azért, amiért felnőttem?

Nem az én erényem, hogy fejlődök, fejlődtem...

Ide jutottam -de én sem tudom, hogy hova!

Ki vagyok- ki lennék? Nem volt fontos soha...

A nem-létezésem gondolata is csak nekem számít!

És én vagyok az akit, a halhatatlan csábít...

Óbarok, 2022. december 08.