Ünnepi érzelmek

Catelyn:

Ünnepi érzelmek

Hova tűnt el, mondd, az ünnepek fénye?

Hol van a gyermeki áhítat?

Hova lett a varázslat régi meséje,

És miért nem írtak még másikat?

Hamisan harsognak a megkopott fények!

Mindenfelé üveg-gömb cserepek...

Drága ajándékok, és kirakat élet...

De hova lett belőle a szeretet?

Más volt régen, talán kevésbé fényes...

Egyszerű de mégis ünnepi!

A szív, a lélek, ami most éhes,

És a szeretet vágyát hirdeti!

Lyuk van a szívben, vérezve tátong...

Nem tölthetik be buta játékok!

Mosolyba fojtott könnyekkel lázong,

És hazudik szerető szándékot...

Boldognak tűnik - az álcája filter!

Néz a szemébe, az nem nevet!

Mindenki elhiszi - hát senki sem ismer?

Nem akarnak látni az emberek...

Nyisd ki a szemed, és ne nézz a képre!

Előtted áll, láthatod szomorú!

Szeretetre vágyik, vedd végre észre,

Az igazi énje hamis mosolyú...

Hamis képeken hamis az élet,

Magának is folyton hazudik...

Más is ezt teszi - de mi van, ha téved?

Féltve őrzi álom-vár kapuit...

Láthatod, hogy ő is csak ember,

És éppen ezért ő is tévedhet!

Hadd legyen önmaga, aki még nem mer!

Legyen tartalma végre az életnek!

Legyen önmaga, legyen hát boldog!

Ha csalódnak mások, talán az sem baj...

Ne húzzák örökké vissza a gondok,

És ne nyomja hangját el a zaj...

Az igazi fények a lélekből jönnek,

És boldog a szív, ami ünnepel!

Tisztára mossák a sebeit a könnyek,

Ha őszinte szeretetre felel...

Kell, hogy legyen az ünnepnek fénye!

Kell, hogy legyen tiszta, szép áhítat...

S ha feledésbe hullt a szeretet meséje,

Együtt kell írnunk egy másikat!

Óbarok, 2022. december 1.