Catelyn:
Vitáink
Régi emlék, hogy én is voltam kamasz!
Állandóan dőlt az ajkamról a panasz…
Távoli jövő még, hogy „kamasz” leszek újra,
Ugyanazt a sérelmet éjjel-nappal fújva…
Megfogadtam százszor, hogy többé már nem teszem,
De a párbaj kesztyűt újra csak felveszem…
Pedig elmondtam legalább ezerszer már én is,
De előröl kezdjük, ezeregyszer mégis…
Mindig ugyanúgy, ugyanaz a nóta…
Pedig vitáztunk számtalanszor róla…
Lassan még a vita tárgyán is vitázunk,
Nehéz beismerni sokszor, hogy hibázunk…
Jobb lesz valaha? Vagy legalább könnyebb?
Segíthet a hiszti, vagy feloldják a könnyek?
Ajtócsapódástól reszketnek a falak…
Begyógyult sebeknek ha emléke – de marad…
A lélek mélyén ott csücsül a tüske…
Mindkét főhős reménytelen-büszke…
Megbocsájtunk – vagy talán csak úgy teszünk…
De ugyanazok mint előtte már soha nem leszünk…
Hogy kell csinálni, hogy minden csak jó legyen?
Ezernyi kérdés és kétség van egy helyen…
Elrontottam már vagy még csak el fogom?
Mi a helyes módszer? Segíts, mert nem tudom!
Mire megtanulom, talán rég nem leszel kamasz…
Vajon dőlni fog belőled akkor is a panasz?
Te leszel akkor már, aki a kesztyűt felveszed?
Megfogadva ezerszer, hogy többé már nem teszed?
Lehet, hogy akkor én leszek nehéz eset,
És kétségbe esetten fogod majd a fejed…
Tanácstalan leszel, és nem tudod mit tegyél,
Nem értve jövő-énem, hogy mit beszél…
Ha egykorúak lennénk, talán könnyebb lenne!
De nem vagyok biztos valójában benne…
Te önmagad vagy, én pedig én vagyok…
Különbözünk egymástól, akár az évszakok…
De tudod, nem bánom, legyél mindig magad!
Túl fogom élni, ha emeled a szavad…
És ha nem is értelek, akkor is úgy teszek,
És ha panaszkodni akarsz, én mindig is itt leszek...
Óbarok, 2022. december 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése