Kesergő

Catelyn:

Kesergő

Én nem kértem az életet! Nem ilyet! Nem ezt!
Valaki valahol tévedett, túl nagy lett a kereszt!
Hogy csak nekem lenne rossz az élet? Ezt nem hihetem el!
De hiába vádlok, kérdezek, hogyha senki nem felel…

Pedig annyira szeretném tudni, hogy mi volt a hiba,
Amit nem moshat le rólam jó szándék és ima!
Én rontottam el, vagy nekem ilyen a sors, amit írtak?
És amikor lejegyezték, kacagtak rajtam, vagy sírtak?

Sírni volna kedvem, úgy igazán, tiszta szívből…
De semmivel sem lennék kijjebb a jó mély, lelki-vízből...
A padlón fetrengek érzem, ahogy gúzsba kötöz a kínom!
De ki fogom ezt is bírni, hiszen nekem nem szabad sírnom!

Sebaj, lesz ez majd még rosszabb… Az oroszlánt is nekem, ide!
Nem számítok sem a Sors, sem bármely Isten kegyeire!
Jöjjön száz csapás bármi! Fájni fog? Ki fogom bírni!
De ha belepusztulok százszor is, én akkor sem fogok sírni!

A büszke dac lesz, az, ami eltesz végül a sírba…
Nem akarom, hogy körülálljanak, álszent könnyeket sírva…
Főnix hamvaimat bízzák bátran a messzire repítő szélre…
Hadd legyek szabad, úgy, ahogyan sohasem voltam az élve!

Tatabánya, 2024. június 24.

Kép forrása: MI