Néha

 Catelyn:

Néha

Néha azt hiszem, hogy értem, de rájövök, hogy tévedek...

Mosolygom ha alszom, és könnyezem, ha ébredek...

A valóságban kergetek szép, szertefoszló álmokat...

Én vagyok a harcos... És én vagyok az áldozat...

Néha kezeimben érzem, és megdöbbent, hogy nem lelem...

Én mindenki mellett, de nagyon sokan ellenem...

Észre vesznek akkor, ha nem akarok látszani...

De hiába is kérem, hogyha senki nem hív játszani...

Néha beszélgetnék, de nem jön ki hang, hallgatok...

Mellettük ha mennék, a nyomdokukban ballagok,

És ha úgy érzem, hogy végre megérkeztem, ott vagyok,

A következő percben a start vonalra toppanok...

Néha azt hiszem, hogy minden, miközben látom semmi se...

Úgy gondolom, megvan, de sosem vágytam ennyire...

Néha szinte el is érem, pár centi és megfogom!

De hiába is küzdök -önmagammal: nem tudom!

Néha azt hiszem, hogy ennyi, de látom jól, hogy messze még!

Néha nagyon durván a porba sújt a veszteség...

Néha olyan könnyű, megvan -érzem- mindenem!

Néha nem is értem, a sorsom miért szívtelen?

Néha alig élek, néha szinte repkedek!

Néha megindulnék, de végül aztán nem merek...

Haragszom magamra, és haragszom a világra!

Úgy szeretném tudni, hogy nem volt minden hiába!

Néha örömmel tölt el, néha fáj, hogy létezek...

Ha jót próbálok tenni, rettegek, hogy vétkezek...

Néha alig várom a percet, mikor elmegyek...

Néha megijeszt a gondolat, hogy nem leszek...

Tatabánya, 2025. Március 1.

Kép forrása: MI