Sötétben

 Catelyn:

Sötétben

 

A sötétség legmélyén élnek a szörnyek,

Az ágy alatt bújnak a porcicák…

Reccsen a padló, és port hint a szőnyeg,

És semmivé foszlik a jó világ…

 

A fal mellől ránk mordul, mérges az árnyék…

Nyomunkban reszketés lépeget…

Mantrázzuk -hiába- mindez csak játék,

Nem riaszt más, csak a képzelet…

 

Csont-ágak reccsennek, szellem-szél suttog…

A velőnkig kapjuk a hideget…

Mocsári rém lépte elnyúlva cuppog,

Szétborzolva az ideget…

 

Rémítő, nagy fallá forrnak az árnyak…

Nem tudjuk, mi nő ki belőle…

Fog csikordul, fenyegetve csattognak szárnyak,

És hiába futsz, nem jutsz előre…

 

Az igazi szörnyek a sötétben laknak…

Rossz voltál? Hallod már lépteik…

Testedből féktelen lakomát csapnak,

És az utolsó perced is élvezik…

 

Megszűntél létezni? Nem volt, csak álom?

Kellemes az életre ébredés?

Halott madár károg a ködbe vont ágon:

Megfoszt a reménytől: Tévedés!

 

Ülsz a sötétben… Egyedül… Némán…

Számolod a közelgő lépteket…

Baljósan kacagsz egy sosem volt tréfán,

Átfested vérrel a kék eget…

 

Fekszel… Kifosztva… Megtörve… Halva…

A sötét feloldott, most eltemet…

Beleolvaszt végül az egynemű falba,

Elpusztítva a lelkedet... 

 

Tatabánya, 2025. november 10.

Kép forrása: MI