Furcsa vers

Catelyn:

Furcsa vers

Nemem: igen! Népem: talán!

Az egész világ a hazám!

Szelíd szellő szárnyán szállok

Napsütésben bőrig ázok!

Eső éltet, eső altat

A visszhang is bennem: hallgat!

Lelkem zajos, szívem néma

Bánatom csak könnyű tréfa!

Csókok, csendek hős szerelmek

Járt utamról elterelnek

De én mégis visszatérek!

Újra holdfény útra lépek

Én: a sötét, én a fény is

Én: a semmi-mindenség is

Én: a virág harmat-szirma

Én: a kívül-belül szikla

Én: a gyenge, én a bátor

Oltalmazó puha sátor

Hóviharban tarka villám

Szivárvány színét úgy innám!

Lopnék égről csillag csókot

Lehelnék a napra bókot

Lennék hogyha nem léteznék

De hát vagyok - mit tehetnék?

Egyszer majd semmivé válok

Hamvas ködként szétszitálok

Elnyeli mi voltam a semmi

De bonyolult érzés: lenni!

Olyan fura, hogy csak vagyok

Bennem érzések és dalok

A létezésnek ezer titka,

Bennem mind-mind meg van írva!

Mégis olyan üres vagyok!

Tova illannak a napok...

Meggörbül a tér, az idő

Új világ virága kinő...

Ki a normál, ki a furcsa?

Kinél van az élet kulcsa?

Hogy lesz a van, volt ha nem lesz?

Cselekszik-e aki nem tesz?

Névmás, rag, jelző, és ige!

Minden tudás, gyere ide!

Csak azért, hogy velem legyél,

Simogató szellem- kenyér...

Csacska, furcsa, fájó álom:

Hova tűntél ifjúságom?

Óbarok, 2022. 09. 16.