Catelyn:
Halottak napja
Ismét eljött, itt az ünnep, a holtak szinte élnek!
Visszavezetik közénk őket mind a fények!
Eltelt egy év, ki kell menni, hogy az élők lássák,
Hogy a messze származottak a temetőt járják…
Azt sem tudják, némely sírban ki az, aki fekszik,
Az ünnepélyes gyertyafény csak gyermekeknek tetszik…
Koszorút is! - borítsa a sírkövet el virág!
Innen tudja
ittjártunkat majd az egész világ!
Mit szólnának, ha üresek lennének a sírok?
„Minden évben egy napot, azért csak kibírtok!”
A kopott kereszt felett illik néhány percet állni…
Milyen kevés ez az idő megnyugvást találni…
Gyertya felett gyors az ima, más sírok is várnak,
A zarándokok ilyen tájban temetőkbe járnak…
Mintha talán számítana, hol gyúl az a mécses,
Ami otthon emlékezve éppen olyan fényes…
Én hozzám a temetőbe ne járjon ki senki!
Nem akarok senkire sem onnan terhet tenni!
Nem kell nekem gyertya, virág, sírkő – szépen vésve,
Ha így akartok engesztelni – jól el vagytok késve!
Nekem elég, ha alkalmanként eszetekbe jutok!
Ha lehet jönni – meg is teszem, sietek, sőt futok!
Nem kellenek nekem – hiszem – útmutató fények!
Csak egy cseppnyi szeretet – nem ez volna a lényeg?
Nem, hiszen ez az ünnep az élőkről szól már,
Számon kérnek, ha nem látják, hogy a sírnál voltál?
S ha nem tudsz jönni, nem is kérdik, ítélnek feletted,
Hogy nekik kellett emlékezniük róla -helyetted…
Pedig te is emlékeztél, de nem fogják hinni,
Hiszen nem volt alkalmad a sírra gyertyát vinni!
A te kezedből nem került a fejfához koszorú,
Hanyagságod – érzed te is – annyira szomorú!
Ismét eljött, itt az ünnep, a holtak szinte élnek!
Visszavezetik közénk őket mind a fények!
Eltelt egy év, ki kell menni, hogy az élők lássák,
Hogy a messze származottak a temetőt járják…
A sírköveken
gyertyák égnek, feledésbe hunynak,
Pár nap és a temetők mind sötétbe borulnak…
Virág hervad, viasz szárad a síron egy évig…
S ha jön az ünnep járd az utat ismételten végig!
Meg kell tenni, hogy az élők jövőre is lássák,
Hogy a messze származottak a temetőt járják…
Pedig a halottaink a szívünk mélyén élnek,
És álmok útján – mikor tudnak – hozzánk visszatérnek!
Óbarok, 2022. 10. 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése