Catelyn:
Ősz
Ősz van, keringőzve szállnak, hullanak a levelek…
Szürke felhő -égszitán át -ködfátyolként lepereg…
A levegőben nem szállnak már üde nyári illatok,
A bomló avar keser-íze csak mit a szél itt hagyott…
Hűvös szellő, őszi szellő, reszketnek a levelek…
Tarka-barka lágy folyamban gázolnak a gyerekek…
Selymes, puha, barna fényben koppannak a gesztenyék,
Felidézve gyermekkorok múltba hulló szellemét…
Még utolsó erejükkel kapkodnak a virágok,
Megigéznék utoljára kicsit még a világot!
De hiába, száraz szirmuk előbb-utóbb földre száll,
A hervadozó virágokban szépet senki nem talál…
De az ősznek is megvan a sajátságos szépsége,
Bátran kívánkozhat bármely híres festő képére!
Zöld és barna, piros, sárga, csak egy kicsi mindenből!
Be sem lehet telni talán a szemnek való kincsekből!
Fa tetején levél izzik, innen nézve szinte ég!
A lomb közepe itt-ott sárga, alul pedig zöldes még…
Néhány rügy a levelek között tétovázva kipattan,
Megzavarta a napsütés, azt gondolja tavasz van!
Hajnalban a világot már dér mázolja fehérre,
Léptek alatt harsan fel a fagyott fűszál zenéje!
Könnyed, hűvös, őszi zápor kopogja a dallamot,
Egyre rövidebbek lesznek minden nap a nappalok…
A kertek alján fehér csendben, puha léptű tél oson,
Jégvirággal kopogtat be hajnalban az ablakon…
Beköszön csak, tovább siet, intve: mindjárt itt leszek!
És kicsit később vastag felhő szélén ülve incseleg…
A felhőt nézem, tőle kérdem, ugyan nekünk mit hozott?
Puha, vastag takaróján hópihécske csillogott…
Legalábbis annak néztem, de magasan s messze volt,
Őszi eső csepergés csak, amit most még szerte hord…
Óbarok, 2022. november 13.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése