Catelyn:
Tavasz
Ideért a tavasz, letagadni nem lehet!
Korábban borul fénybe a napkelet…
Madarak dalolnak, kipattannak rügyek…
Elvégződnek maguktól a tavaszias ügyek…
Fényesebben ragyognak éjjel a csillagok,
Megtöltik a légteret a friss, üde illatok,
Az ég selymes mezején pamacs-felhők szállnak,
A szeretetlen szívek is szerelmessé válnak…
Új kezdet, új remény, és megújult élet…
Az elme az elmúltba elmerengve réved,
Hogy mit hoz a jövendő fürkészve kutatja…
Sikerre ítélik vagy inkább kudarcra?
Talán nem is baj, hogy nem tudjuk a jövőt…
Megélhetjük kicsit az elszaladó időt,
Észre sem véve, hogy magunk is rohanunk,
Néha szépen szállunk, néha meg zuhanunk…
De egy a cél, ahova majd oda fogunk érni…
Ugyanaz a sorsunk, ezért nem érdemes félni!
Talán ez lesz az utolsó, napfényes tavaszunk,
És menni kell még úgy is, hogy maradni akarunk…
Tavasz van. Napfényes, szelíd szellős tavasz.
Szédeleg a világ, mint megrészegült kamasz…
A gyümölcsfák virágszirom-hópihéket szórnak,
Derűsen hirdetve, hogy nyarat rejt a holnap...
De most még tavasz van, benne minden titka!
A lelkem a nap derűs fényét áhítattal issza...
Virág illat, madár ének, simogató szellő…
Kéklő égen átandalgó puha, fehér felhő…
Tavasz volt. Tavasz van. Talán lesz még tavasz!
Örömdallá alakul az ajkamon a panasz…
Tudom, nem tart örökké, és ez is el fog múlni,
De a világnak is szüksége van néha megújulni!
Jobb lesz vajon az újdonság, vagy esetleg rosszabb?
Az új kezdet ezernyi új csapást is hozhat,
De tele van ugyanúgy szívbéli reménnyel,
És a jövőben születő, tavaszi napfénnyel…
Bicske, 2023. március 24.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése