Catelyn:
Merengés
Szeretném elmondani! Hogy mit? Nem tudom én sem…
Valami fontosat! Vagy nem annyira mégsem?
Egy történetet! Aminek nincsenek szavai!
Ha belekezdek, vajon megérti valaki?
Úgy elmondanám, hogy sütött a nap reggel!
Vagy hogy láttam egy hintót, szürke egerekkel!
Az ujjaim között ott kéklett a tinta,
És a felhő az égen csak pamacsos minta!
Elmondanám azt, amit a jövőben írnak!
A virágok harmat-csepp könnyeket sírnak!
Hogy mi lesz, ha eljössz, és akkor, ha maradsz!
Ha helyeselsz buzgón, vagy borzongva tagadsz!
A földeken foltokban sarjad a vetés!
Bőséges csapadék, a nap-meleg kevés…
Teher alatt hajlik az orgonák ága!
Talán… Egyszer… Talán nemsokára…
Elmondanám, hogy mi nyomja a lelkem,
Hogy romjaiban hever száz úgysem-lehet tervem,
És azt hiszem talán a legnagyobb erényem,
Az el soha nem fogyó, tétova reményem…
Esik az eső. A világ tiszta, fényes…
Hogy egyszer elmondom, még az is lehetséges!
A történetet, azt, aminek nincsenek szavai…
Talán megérti egyszer… majd… valaki…
Buszon, 2024. április 23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése