Catelyn:
Első tortám emlékére
Úgy döntöttem, sütök egy tortát, annyira nehéz nem lehet!
(Szinte hallom, a cukrász-védőszent valahol odafent felnevet!)
Ő már érzi, sejti, tudja, mindazt amit én még nem tudok,
Hogy hamarosan süti-csatatéren, tortakrémben fetrengve duzzogok…
Pedig úgy látszik tényleg könnyű, ebből egy kicsi és annyi az!
A piskótatészta a keverőtálból menekülni készen oldalaz…
Fakanalat ragadva rontok a habra, nem menekülhetsz innen el!
Az olvadt csoki válaszra sem méltat, a habverő régóta nem felel…
Porcukor felhő terjeng a légben, tojáshéj reped, olvad a vaj!
A mérleg összevissza mér, vajon mennyi többletből lesz a baj?
Reszket a torta forma, a tészta hömpölyögve tölti fel!
Kicsit túlcsordult itt is ott is, hisztibe kezdek: nem érdekel!
Tekintetemtől reszketve szelídül kezelhetővé a tortakrém…
Magam sem értem – nem tudok sütni – mi üthetett mégis énbelém?
Meglepetten sül a piskóta – hogy sül az még engem is meglepett…
Ha sikerül a formából egyben kiszednem, annyira rossz tán nem lehet…
Előttem hűl csendben a tetem, egy óriási késsel boncolom,
Hogy hogy fogom széppé tenni a krémmel? Reménytelennek gondolom…
Jó vastagon kenem meg kívül, a hibákat tényleg fedje el…
Rondább, mint azt szerettem volna, de első próbának megfelel…
Katasztrófa turista tömeg, a konyhám előtt sorban áll…
Rémesebb helyet elborzadni a környéken tudom, nem talál…
Hogy is hihettem, hogy tortát sütni, annyira nehéz nem lehet?
A mosatlanok romhalmaza úgy érzem, lassan eltemet…
Krém csöpög a szekrényeken, mindenfelé cukor por ül…
Hogy fogom én felszámolni e bús helyzetet egyedül?
Nem is olyan szörnyű, mondjuk, csukott szemmel nem látom…
Miért van, ha sütni kezdek, végül mindig megbánom?
Tatabánya, 2024. 05. 18.
Kép: MI
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése