Catelyn:
Mintha már…
Mintha már búcsúzna, szelíden, némán…
Üresen mosolyog a sok buta tréfán…
Messzire készül, hisz várja a semmi…
Egyetlen terhe van, nem több, mint lenni…
Lenyomja vállát a súlya sok évnek…
Reszket az izma a lábnak, a kéznek…
Hófehér hajában megannyi bánat…
Elmúltak… Emlékek… Hiába… Fájnak!
Mintha már búcsúzna. Szelíden, szépen.
Mosolyog – a talán – utolsó képen…
Mintha már érezné, nem több mint emlék…
Az elmúltból itt ragadt, utolsó vendég…
Mintha már búcsúzna. Hiszen már várják!
Ölelésbe máshol múlt árnyai zárják,
Örömmel csókolják, annyira vártunk!
Légy boldog, légy erős, újra, itt, nálunk!
Mintha már búcsúzna. Búcsú a léttől…
Búcsú a tengertől, erdőtől, réttől…
Búcsú a kiskerttől, kiszáradt fától…
Búcsú a holnaptól, búcsú a mától…
Mintha már búcsúzna. Álmot remélne…
Jobb lenne talán – de nem mintha félne…
Mintha már búcsúzna, de maradna mégis…
Bár tudnék búcsúzni, ahogy ő, én is!
Mintha már búcsúzna. Szelíden, békén…
Bosszankodik kicsit a meséje végén...
Ellobban, mint a gyertyafény sápadó sugára…
Talán ma… Talán holnap… Talán még sokára…
Mintha már búcsúzna. Túl esne rajta.
Maradna, de valami üldözi, hajtja…
Távoli tájra, ahol talán nincs semmi…
Egy emberi élet, mondd, hogy lehet ennyi?
Tatabánya, 2024. augusztus 30.
A kép forrása: MI
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése