Catelyn:
Ébredés
Ősszel talál a lelkem magára,
Ilyenkor érzem, én Én vagyok!
Nem gondolok búsan a mára,
És nem siratnak a tegnapok…
Ezer titkot rejt még a holnap,
Szeretném tudni, de nem lehet!
Ha az élet tenger, az ember a csónak,
Amit feldob vagy eltemet…
Ősszel azért valahogy mégis,
Könnyebb nekem a létezés…
Más és másabb vagyok tán én is,
Kevesebb bennem a kétkedés…
A levegőben tétován lebeg,
Az elmúlás édes illata…
Megfogyó fénnyel hagy néma jelet,
Az élet éltető csillaga…
Valami véget ér… Örökre? Mégsem…
Átalakul csak, változik!
Semmivé válik a kihunyó fényben,
És új formát öltve távozik…
Összesimulnak a végtelenben:
A volt, a lesz, és a létező…
Egy percre egy a képzeletben,
A tovatűnő és az érkező…
A körforgásba perdülök halkan,
Hogy újraszületve is én legyek!
Végig kísér egy idegen dallam,
A lelkem felpezsdül: ébredek!
Tatabánya, 2024. szeptember 7.
Kép forrása: MI
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése