Catelyn:
Fejlődöm
Az ifjú költő -ki voltam én – ügyetlen verseket faragott…
Túl sok korai költemény öltött fel esetlen alakot…
Volt benne bőven csorba-rag, a rímek sírtak, szinte fájt!
Izzadt a múltbéli árny-alak, ha megfelelő rímet nem talált…
Küzdve-küzdött, hogy szép legyen, vagy legalábbis egyedi…
A jövő énem a küszködését, negédes mosollyal neveti…
Játék ma már, ami régen olyan sok fejtörést okozott…
De parázzsá lobbant az ősi láng, ami ifjonci hévvel lobogott…
Valahogy máshogy ugyanaz, amit az ifjú énem rég remélt…
Csalódott százszor ezalatt, és oly sok bánatot megélt…
Reméli mégis szelíden, hogy van benne mégis egyedi…
És nem zavarja, hogyha más, az ügyetlenkedését neveti…
A kevésbé ifjú poéta – aki jelen időben én vagyok,
Gyakorlott kézzel finomít a gondolatoknak alakot…
A szülő-elme könnyezik, büszke: szép, amit alkotott…
S reméli, hogy egyszer tudja azt, amit ma talán nem tudott…
Tatabánya, 2024. szeptember 19.
Kép forrása: MI
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése